TERMÉSZETRAJZBÓL: KITŰNŐEgy írással foglalkozó emberre nem csekély szégyen, ha azt kell bevallania, hogy soha nem szokott álmodni. Hát ez az én esetem. Éppen ezért valósággal megdöbbentem, midőn tegnap éjjel megboldogult természetrajz tanárom kopasz feje tűnt fel előttem.
Az emberek nézték, csak nézték, ahogyan a lángok pirosan mordulnak az égre.
Mert égett a Notre-Dame. A párizsi Notre-Dame. Épült százötven évig, és akkor készült el, amikor még Károly Róbertnek hívták a magyar királyt. Azóta a párizsi Notre-Dame nem pusztán a gótika remekműve, de maga a testet öltött Európa is. Ide álmodta púpos harangozóját Victor Hugo, zúgott a harang a rigómezei ütközet és Nándorfehérvár után, s királyokat koronáztak meg ezen a helyen. Még azt is kibírta a szent épület, amikor falai között a francia forradalom idején miseparódiát rendeztek az ateista forradalmárok.
A párizsi Notre-Dame mindent kibírt. Megcibálták az évszázadok, de szilárdan állt, ahogyan mi, európai emberek is álltunk, dacolva az idővel és a történelemmel.
Egy ilyen ódon épületnek nem pusztán szerkezete, de lelke is van. A szakrális tér, amelyből évszázadokon át milliók sóhaja, imája, szállt az ég felé, valójában élő anyag. Nemcsak fizikai, lelki kiterjedése is van. És most a lélek kapott lángra, a lélek pernyéje teríti be Párizst. S a víz, amely máskor megszentelt anyagként csorog a kézre, most a létező legnagyobb mennyiségben sem elég, hogy csillapítsa a tüzet. Az ima már nem segít. Imádkozni hamarabb kellett volna.
Most majd elmagyarázzák nekünk, hogy a felújítás alatt valamelyik munkás eldobta a cigarettát, az okozta a tüzet. Esetleg egy vezeték lángra kapott. Vagy valami hasonló, de mindenképpen emberi mulasztás történt. Látszólag igen, tényleg így lehet, csakhogy a kéz, amely láthatatlanul vezette az eseményeket, már akkor ütésre lendült, amikor még semmit sem sejtettünk. A kéz, amely egyidejűleg ütni és simogatni is képes.
Az igazság az, hogy maga Európa égett el a szemünk előtt. Csak éppen nem vettük észre.
Nem figyeltünk, amikor egymás után zárták be a katolikus templomokat Nyugat-Európában. Hiszen azok csak épületek, Isten már nem lakik bennük, és egyébként is, Isten sehol nem lakik, mivelhogy nem létezik. Elfordítottuk a fejünket akkor is, amikor a kis francia gyülekezet a testével védte meg a párizsi Szent Rita-templomot. Amikor rohamrendőrök cipelték el őket a helyszínről, egy tiltakozó papot pedig letepertek, földre vittek. Akkor sem tettünk semmit, csak hebegtünk-habogtunk, amikor a 85 éves Jacques Hamel atyát iszlamista gazemberek letérdeltették roueni templomában, majd átvágták a torkát.
Most majd megmagyarázzuk magunknak, hogy mindezeknek semmi közük a tűzvészhez. És hogy mindenre van racionális magyarázat. Hiszen nekünk mindenre akad észszerű válaszunk. Roppant büszkék vagyunk a fejlődésre, önmagunkra. Mi átlátjuk a lényeget, mi több, a világon mindent uralunk, de legalábbis hatalmat szereztünk az események felett.
Pedig valójában semmink sincs, csak komfortot hazudunk magunknak abban a néhány évtizedben, amíg a földi létben megmártózunk. Sem életről, sem halálról nem döntünk. Halandóságunk ténye örökös figyelmeztetés: nem a magunk urai vagyunk, hanem éppen olyan árva, életre kivetett teremtmények, mint minden és mindenki a Földön. És a teremtmények teremtményei sem örök életűek, elpusztul, amit ember alkotott. Mint most a párizsi Notre-Dame.
Az igazság az, hogy már nem figyelünk a jelekre. Nem mérjük fel a jelentőségét annak, amit a közmondás kifejez: addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. És kikapcsoljuk érzékelésünk finom szenzorait, a nagy eszünkben bízunk ahelyett, hogy a sokasodó figyelmeztetéseket lajstromoznánk.
Ezt a tüzet Isten bocsátotta ránk. Isten figyelmeztet bennünket, hogy térjünk le arról az útról, amelyen járunk. Amelyen a gőgös, beteg, perverz Európa jár.
Nézem az utcán síró embereket. És arra gondolok, muszáj Istenben hinniük, ha zokogva tekintenek az égő templomra. A materialistának pusztán zordon épület a múltból, üres látványosság, ha leégett, hát, leégett, marad még elég, és újat is építhetünk. Aki viszont siratja a Notre-Dame-ot, szakrális viszonyban áll önmagával és a világgal. Talán nem is tudja, de imádkozik. Az a sírás, a lángoló szakrális tér miatti bánat ugyanis ég felé repített, csendes ima.
Vissza kell találnunk a gyökereinkhez. Vagy mi is elégünk, mint a Notre-Dame. Elemészt bennünket a tűz, amelyet mi lobbantottunk lángra, s amely végül elborította a világunkat.
Nagyon balgák vagyunk, ha a mostani húsvétkor elmulasztjuk a szembenézést önmagunkkal.
MAGYAR FŐKONZULÁTUS Főkonzul Pritz Helga Katalin Konzul Kovács-Szabó Timea Konzul és magyar közösségi ügyek (MKD): Fülöp Villő
Cím: 1155 Metcalfe St.,
Suite 1504
(Sun Life Building)
Montreal, QC H3B 2V6 Telefon: 438-380-3107 E-mail: consulate.mtr@mfa.gov.hu Ügyfélfogadás Kedd: 9.00-12.00 Csütörtök: 13.00-16.00 Honlap cím:montreal.mfa.gov.hu
HIVTALOS FORDÍTÓ Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec
, magyar, angol, francia, román Tel: (514) 781-9768 Fax: (514) 626-0869 Email:itt
Családi Temetkezési
Vállalkozó 693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal, H3N 1N1 Tel: (514) 271-1212