Ki lelkesedve, ki gyalázkodva, felháborodva – vérmérsékelt és elfogultság szerint.

Akik ismernek, tudják, hogy a lelkesedők közé tartozom. Meghat az a százezres tömeg, amelyik nem hallgatott a hisztérikusok szavára, hogy nem szabad elmenni, mert nem a búcsú napjára időzítették a pápalátogatást. Meghat ennek a százezernyi embernek az eltökéltsége, hogy zuhogó esőben is nekivágott a sáros útnak, s kitette magát a több órás ázásnak. Amiből nem lett semmi, mert a misére leállt az eső. És ma ismét megtelik a nyereg, talán még többen is lesznek, hiszen a biztonsági szolgálat nem kekeckedik, nem műveleti terület a nyereg, és még a papok miseruháját sem ellenőrzi a nevét talán megváltoztató, de lényegét híven őrző szeku.

De persze a minderről elterelik az ember figyelmét a politikai humor hírei, mint például a DK vadonás régi főpolgármester jelöltje, vagy az LMP vágya, hogy rehabilitálja például Szép Bernadettet.

Ennél jobban fáj, ahogy a szlovének reagáltak a trianoni országcsonkítást bemutató régi plakátra. Fasizmust emlegetnek, miközben a plakát csak a tényeket mutatja. A Trianonban ránk kényszerített előírások között nem szerepelt, hogy a múltunkra emlékezni sem szabad.

Legjobban azonban az fáj, hogy Romániában milyen sok embert be lehet vadítani, hogy száz éves csöndes katonatemetőből csatateret lehet varázsolni, s hogy mindezek nyomán a román kormány nem képes intézkedni, hanem sündisznó állást vesz fel.