Évről évre összegyűlnek a román nacionalisták Gyulafehérvárott, hogy megünnepeljék Nagy-Románia születését, az 1918. december 1-jén megtartott nagygyűlést. Az ott élő magyarok ilyenkor inkább elutaznak. De nem azért vagy nem elsősorban azért, mert látni sem akarják a román mítoszépítés forgatagát, hanem inkább biztonsági okokból. Azt tartják, a soviniszta ultrák, a bukaresti focidrukkerek keresik az alkalmat a verekedésre. Ha magyar szót hallanak, ha közönyös arcot látnak, mindjárt belekötnek az illetőbe… Margittai Gábor és Major Anita mégis a tömeget keresve készítette el dokumentumfilmjét. Senki nem vette rossz néven, hogy két magyar filmes a román nemzeti emlékezet talán legfontosabb ünnepén forgat.

A tömegben egyébként nemcsak piros-sárga-kék lobogót lengető emlékezők voltak, nemcsak soviniszta nótákat gajdoló, egymásba kapaszkodó atyafiak, de például román hagyományőrzők is: dák harcosok az ókorból, Avram Iancu felkelőtársai meg valami furcsa nemzetőrök, román karszalagot viselő, de osztrák–magyar egyenruhába öltözött katonák. Ők bizonyára az átállás pillanatának időszakát idézik.
– mondta róluk a filmes.

Persze az elkészült alkotásnak csak kisebb része szól a gyulafehérvári forgatagról, arról a különös eseményről, amelyen Magyarország és Románia legsúlyosabb történelmi ellentétei összpontosulnak. Nagyobb hányada inkább az előzményeket, de főleg a következményeket vizsgálja. – Négy éven át forgatva, bevett munkamódszerünkkel, a történelmi oknyomozással elkészítettük – magyar, sőt szalonképes román nézőpontból is megvizsgálva –, pontosan  mi történt 1918. december 1-jén, amikor Gyulafehérváron kimondták Erdély és Románia unióját. Mi vezetett el idáig? Mi, magyarok vesztettük-e el Erdélyt, vagy a románok nyerték meg azt?

És mindennek mi lett száz év alatt a súlyos következménye a magyarságra nézve? – foglalta össze a dokumentumfilm kérdéseit Margittai Gábor.
A Nemzeti Filmintézet és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával készült filmben megszólal Gudor András református lelkipásztor és Marton József gyulafehérvári teológusprofesszor, akik arról beszélnek, milyen nehéz egyben tartani a szórványmagyarságot. Megszólal Valer Moga román történész, a gyulafehérvári 1918. December 1. Egyetem oktatója és Tudor Rosu román történész, a téma szakavatott kutatója, gyulafehérvári helytörténész. Egyikük a hagyományos román narratívát mondja fel, a magyar birodalomban elnyomott nemzetiségek elszakadási vágyáról beszél, másikuk racionalitással ragadja meg a kérdést, és elsősorban Erdély gazdagságát látja a román egyesítő igyekezet fő okának.

Soós Zoltán történész, Marosvásárhely polgármestere a Romániára maradt kulturális örökség sorsáról beszél.

Szomorúan foglalja össze, hogyan élte föl, hogyan használta el ezt a csodálatos örökséget a román állam.És megszólal az azóta elhunyt Szőcs Géza költő, politikus is, aki arról beszél, milyen nehézségekkel járt a kilencvenes években a magyar érdekképviselet megszervezése.

A 2018-as centenáriumi eseményeket rögzítő dokumentumalkotás megrázó erővel mutatja be a magyar–román közös múlt és közös jelen ellentmondásait.