A Sorbonne-on ünnepséget rendeznek Petőfi Sándor születésének századik évfordulójára, amelyet „Fehér terror!” felkiáltással magyar kommunisták próbálnak megzavarni. A hazai sajtóban úgy fogalmaznak: egy vágyunk van: élni akarunk, s az a kérésünk szomszédainkhoz, hagyjanak élni bennünket. Apponyi Albert a szokásos vádaskodások mellett békülékeny hangokat is felfedez a kisantant kommunikációjában. Daruváry Géza külügyminiszter kijelenti: az igazság tiszta fegyverével akarunk küzdeni, az európai közvéleményt egyenesen keressük. Az országban és a kontinensen szokatlanul enyhe, tavaszias idő uralkodik.

A világhírű párizsi egyetem, a Sorbonne által Petőfi Sándor századik születésnapja előtt tisztelgő ünnepséget zavarják meg magyarországi kommunisták. Az Ujság január 28-i számában tudósít az eseményről: „Oly nagy volt az érdeklődés, hogy a díszterem, melyben négyezer hallgató számára van hely, nem fogadhatott be mindenkit, s több mint ötszáz vendég a kapuk előtt rekedt. Az ünnep megnyitója hatásos volt: a közönség felállt a helyéről és rázendített a Rákóczi indulóra”. Ezután Fortunat Strowski francia író és a Sorbonne egyik professzora, Jean de Bonnefon elemezte a nagy magyar költő életművét.

Felháborodást kelt viszont, hogy Pekár Gyulának, a magyar kormány és a Petőfi Társaság képviselőjének beszédét az MTI jelentése szerint kellemetlen incidens zavarja meg. „Mikor Pekár az emelvényre lépett, két magyar kommunista hangosan kiáltozta: »Fehér terror!«. A beszéd végén is botrányt akartak csapni a kommunisták, de kivezették őket a teremből.” A cikk szerint azonban nem sikerült a magyarországi szélsőbaloldali aktivistáknak a Petőfi-ünnepséget tönkretenniük. Mint beszámolnak róla, „Franciaország nevében De Monzie szenátoron kívül még Tisseyre képviselő beszélt. Mindketten megállapították a franciák és magyarok kölcsönös rokonszenvét és mindketten azt mondták, hogy a két népnek a ’48-as tradíciók kultuszában kell közelednie egymáshoz, ezekért a hagyományokért küzdött Petőfi is.” Ezt követően Madelaine Roch, a Comédie Francaise színésznője nagy tetszést aratva elszavalja Lucie Delarue-Mardrusnak a Petőfi-centenáriumra írott versét. „A franciák elragadtatva hallgatták aztán Paulay Erzsit, aki nemzeti díszruhában jelent meg a dobogón és szép franciasággal adta elő Petőfi »Szeptember végén« és »Egy gondolat bánt engemet« című költeményeit. A közönség, melynek soraiban a diplomáciai karnak, a politikai, irodalmi és művészvilágnak, valamint a párizsi magyar kolóniának sok kiváló embere volt jelen”, tapsviharral fejezte ki elismerését.

Az Est február elsején vezércikkében visszautal a párizsi Petőfi-ünnepségre. „Élnie kell Magyarországnak, mondotta a Sorbonne történeti nevezetességű hémicycle-jében (épületrészében - a szerző) de Monzie szenátor a Petőfi géniuszának hódoló ünnepen. Élnie kell Magyarországnak, ez a mi hitvallásunk, akik felfohászkodunk a régi egyházi ének megrendítő szavaival: »Magyarországról, romlott ( itt: romba dőlt, a Boldogasszony anyánk másik változata szerint - a szerző) hazánkról, ne feledkezzél meg szegény magyarokról«.” Ennek kapcsán Edvard Benes Magyarország fegyverkezését vizionáló vádaskodására is kitérnek: „A farkas és a bárány együgyű aesopusi meséjét ismétlik, mintha a gyenge bárány izenne hadat az erős ordasnak, a fegyvertelen, védtelen Magyarország akarna rátámadni az állig felfegyverzett kisantantra. Most is olvassuk, hogy Benes cseh külügyminiszter titkos irredenta szervezetekről beszél, sőt nem átallja azt mondani, hogy a magyar kormány katonai természetű intézkedéseket tett a béke megbontására.” Hazánk azonban a béke pártján áll. „Mi, szemben ellenségeink üres vádaskodásaival, igenis fenntartjuk és váltig ragaszkodunk ahhoz, hogy a béke hívei vagyunk. […] Egy vágyunk van: élni akarunk. És egy kérésünk türelmetlen, mohó szomszédainkhoz: hagyjanak élni bennünket!”

Az ember tragédiájának betiltása az erdélyi románokat is felháborította - adja hírül február 4-én Az Est. A kolozsvári Ujság információjára hivatkozva azt írják: „A kolozsvári Nemzeti Színház százéves születésének évfordulóját akarta megünnepelni, a román hatóság azonban az előadást betiltotta. A betiltás miatt Janovics Jenő, a színház igazgatója panaszos levéllel fordult Costa Foru volt miniszterhez, a romániai újságíró egyesület elnökéhez. Costa Foru az Adevarul január 29-i számában válaszolt Janovics Jenőnek. Válaszában élénken tiltakozik a betiltás tényében megnyilatkozó tirannizmus ellen.” Kijelenti azonban, hogy nem tehet semmit a betiltás ellen. Érdekes módon nem a magyar szerzőt, a száz éve született Madách Imrét nevezi meg a cenzúrázás okaként. „Egyetlen mód az volna, hogy a francia diplomácia segítségét vegyék igénybe, mert tudvalevőleg Az ember tragédiáját többek között azért tiltották be, mert a darabban eléneklik a Marseillaise-t.”

A Ház külpolitikai kérdéseket tárgyal, s a Népszövetségbe való felvételünk részleteiről dönt. A Budapesti Hírlap február elsején arról ír, hogy a parlamentben „a nemzetek szövetségébe való felvételről szóló javaslatot részleteiben is elfogadták. Azután áttértek a Nemzetek Szövetsége egységokmányának módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalására.” Miután azonban Benes cseh külügyminiszter közben a magyar–cseh viszonyról is nyilatkozott, Gróf Apponyi Albert és Daruváry Géza reagálnak rá a plenáris ülésen. A lap úgy értékel: „Apponyinak és a külügyminiszternek megfontolt, mindamellett határozott kijelentései igen jó hatást tettek az egész Házra.” Apponyi vitatkozik azokkal, akik ellenzik a belépésünket a nemzetközi szervezetbe, mert hisz a jövőjében. „Akik fölényes mosollyal azt mondják, hogy a háborút úgysem lehet megszüntetni, tehát már ezért sem kell a nemzetek szövetsége, azoknak én azt mondom, hogy ha így van és ilyen szempontból indulunk ki, akkor azt lehet mondani, szüntessük meg a kórházakat, mert a betegségeket nem lehet kiküszöbölni. Szüntessük meg az iskolákat, mivel a tudatlanságot nem lehet kiküszöbölni, szüntessük meg a templomokat, mivel a bűnt nem lehet az emberiségből kiküszöbölni.” A lefegyverzési kötelezettség kapcsán megjegyzi: nálunk keresztülvitték, másutt azonban kezdetleges stádiumban van. Szerinte ami e téren történt, helyesebben szólva nem történt, az az új európai érának valóságos botránya. Rendszeres szabotálása a nemzetek szövetsége alapokmányának az az állapot, hogy a nemzetek egy része le van fegyverezve, a többiek pedig a békeévekhez képet is erősebb fegyverkezést folytatnak.”

Kitér Benes nyilatkozatára. „Nem akarom most ecsetelni azokat a szimptómákat, melyek azt mutatják, hogy „a szomszédos államokban bizonyos támadó szándékok vannak. Az utolsó napokban ugyanis a cseh külügyminiszter fönntartja ugyan az ellenünk irányuló hamis vádakat, konciliáns (békülékeny - a szerző) hangjával azonban azt a reményt kelti föl, hogy a felhők mégis elvonultak és olyan álláspont kezd érvényesülni, hogy Magyarország jogainak és méltóságának respektálásával nyugalmat kell teremteni. (Gróf Bethlen István miniszterelnök: Úgy van!)

A szimptómák arra engednek következtetni, hogy a szomszédos államokban is kezd tért hódítani ez a fölfogás.” Daruváry Géza osztja Apponyi véleményét abban, hogy békülékenyebb atmoszférára lehet kilátás, bár a kisantant sajtójában ismét felbukkantak a különböző alaptalan vádak fegyverkezésről, határincidensekről. „Azt is hallhatjuk, hogy ezeket a dolgokat az európai közvélemény elé akarják vinni. Óhajaink itt teljesen találkoznak. (Helyeslés a Ház minden oldalán.) Az igazság tiszta fegyverzetével akarunk küzdeni. Az európai közvéleményt egyenesen keressük.” Azzal zárja felszólalását: „A mi politikánk teljesen békés, mi nem provokálunk senkit, de másrészt a szerződésekre hivatkozva minden provokációt visszautasítunk.”