A kokonnya ünnön maga Úr Krisztus, Isten és embör. Kerdied te, kokonnya volt ű? Bizon az. Imez okáért, mert valamik kellnek az kokonnyához, avagy az husvéti kenyérhez, ű benne mind meglelettetnek. Az husvéti kenyérhez sajt és tej, tikmon [tyúktojás] tiszta tészta: környül tésztából koszoru módra kell csinalni, meg kell sütni, meg kell szentelni, egymásnak kell benne [belőle] küldőzni, aztán a többit két tál közt fel kell az polczra tenni. Az egerek azt meg érzik, két első lábokkal az polcz felé fel csüvelködnek: és ha melik csak egyszer ehessék benne, nem gondol sem egérfogóval, sem macskával, de mind halálában reá siet” – áll a Sándor-kódexben. Lejegyzője, „szerető atyámfiai, jó húgaim” megszólítással kedveskedett olvasóinak, minden bizonnyal az apácáknak, talán a vele egy rendbe tartozóknak. A nyelvemlékről ugyanis azt tartják, hogy a Nyulak szigetén (a mai Margit-sziget) álló egykori kolostor domonkos nővéreinek, nővéreinél készült (készítésének ideje nem ismert, a kézirat másik változata a ferences eredetű 1514-es Lobkowitz-kódexben maradt fenn, valószínűleg mindkettő ugyanannak az ősszövegnek a másolata), de most hozzánk szól, minket ejt gondolkodóba. 

Koronakoszorú
Nagyszombat rigófüttyös délelőttje, mindjárt itt a feltámadás, véget ér a nehezen, de alázattal viselt böjt, a kemence körül a sülő kalács illata. A kalácsért kalimpálva esdeklő egérkék nyilván megmosolyogtatták a nővéreket, de komolyra fordul a dolog, hiszen minden jelképez valamit:

„Az sajt és az tej példázzák Krisztusnak szentséges testét szent lélöknek cselekedetiből Szűz Máriának mellében [Mai értelemben vett sajt mifelénk ekkor még nem létezett: ez valójában túró.] […] Az tikmonynak az fejérén értetik az ű fejérségű lelke, ki eredendő bűntől igen távol lőn. Az tikmonynak az székén [sárgáján] értetik az ű istensége: mert miként a tikmonyszékben vagyon élete az tikfiúnak [kiscsirkének], ezenképpen Krisztusnak istensége mindenöket elevenít. Az szép tiszta tésztán, kire az sajtot rakják és az tikmonyat és az tejet, értetik az három személyben az fiúnak szömélye, mely szömélyben az isteni természet az emberi természettel eggyesüle. […]

Az tésztából csinált koszorún, kivel az húsvéti kenyért megkörnyékezik, értetik az mimódon az atyja, anyja, az mostohája és az ű házanépe űtet megkoszorúzta volt. Az ű Atyja megkoronázta űtet az ű istensége szerént, dicsőségnek koronájával […] Koszorút csinála neki az ű anyja is, szegénységből és sok nyavalyaszenvedésbül […] Megkoszorúzá űtet az ű mostohája is, az vala az zsidóság, kik tövissel koronázván feszítették meg űtet. Koszorút csinál neki az ű házanépe is, ezek az mennyországbeliek, kik látják űtet dicsőülvén, igazságnak koszorújával eljönnie ez világot megítélni.

Az megsütésen értetik az körösztfának kemencéjén ű testének megszáradása isteni nagy szerelemnek nagy tüzétűl. A megáldáson értetik az űtet megáldás. Megáldaték Szent Atyjától, mikor azt szólja vala neki: Ez az én szerelmetös Fiam. Megáldaték Erzséböt asszonytul is, ki azt mondja vala anyjának: Áldott te méhednek gyümölcse. Áldaték az néptül is, kik ezt üvöltik vala: Áldott, ki jött Úrnak nevében. […] A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2024. tavasz számában olvasható.