A felsőoktatási törvény módosítását 123 kormánypárti igen és 38 nem szavazattal fogadta el az Országgyűlés kedden a kormány kezdeményezésére.
A változás alapján ha az egyetem székhelye egy föderatív államban van, és ott a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére nem a központi kormányzat jogosult, akkor a központi kormánnyal létrejött előzetes megállapodáson kell alapulnia az oklevél kiadásához szükséges nemzetközi szerződésnek.
Ezeket az előzetes megállapodásokat a föderatív állam kormányával a törvény hatályba lépését - a kihirdetését követő napot - követő fél éven belül meg kell kötni.
A módosítás szerint feltétel lesz az is, hogy a külföldi felsőoktatási intézmény a székhely szerinti országban működő, államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősüljön. Ez minden országra, míg az államközi szerződés feltétele a tengeren túli országokra vonatkozik majd. Az itt folytatni kívánt képzésnek és oklevélnek államilag elismert felsőfokú fokozatot adó képzésnek kell minősülnie.
A feltételeket nem teljesítő intézmények már 2018. január 1-jétől nem vehetnek fel elsős hallgatókat.
A módosítás indoklása szerint Európai Unión kívüli külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi működése akkor lehet optimális, ha arról a származási ország és Magyarország kormánya is tudomással bír, és mindkét kormány támogatását fejezi ki az adott intézmény és képzései új helyszínen történő működése kapcsán. A külföldi felsőoktatási intézmény a magyar jog szerinti oklevél kiállítására nem jogosult - áll az indoklásban.
A törvényalkotási bizottság előtt hétfőn Palkovics László oktatási államtitkár - Répássy Róbert fideszes alelnökkel együtt - azt hangsúlyozta, hogy a változtatás nem érinti a Közép-európai Egyetemet (KEE), az nem fog megszűnni, nem kerül ki a felsőoktatási törvény intézményeket felsoroló mellékletéből. Hozzátette: a sokak által emlegetett CEU, illetve KEE azonban kettős identitással bír, míg Magyarországon az utóbbi szerepel a törvényben, vesz fel és oktat hallgatókat, alkalmazza tanárait, addig a CEU az Egyesült Államokban van bejegyezve, miközben ott nem folytat semmilyen képzést. Szerinte az egyetem kettős identitását nem ismerik azok, akik a fennmaradásáért tüntetnek.