A szenteste szó városokban, főként a Dunántúlon született, a német 'heilger Abend' tükörfordítása. Hamvazószerda és nagypéntek mellett a legszigorúbb, de örömmel vállalt böjti nap volt. Régebben főként az öregek egész nap són, kenyéren, vízen böjtöltek  Este, az ünnepi, karácsonyi asztalra is csak növényi eledel került, hal se.

A karácsony böjtje két ünnepi mozzanatot foglal magában, amelyet az egyház liturgikus körültekintéssel kapcsolt össze. Egyrészt bibliai ősszüleinknek, Ádámnak és Évának nevenapja, másfelől az Ószövetség megváltatlan világából, Ádám és Éva örökségéből az új Ádám fogadására, egyúttal a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, továbbá az emberi megújulásra való előkészület.

Gazdag szokásvilága a vendégvárásra vezethető vissza. Szeged-Alsóvároson, Törökkanizsán kissé nyitva hagyták az ajtót, hogy a Kis Jézus be tudjon jönni, ne találjon zárt ajtóra és zárt szívekre. Az egész ünnepi előkészületet áthatja az érkező Vendég várásának öröme: sütés-főzés, a karácsonyi asztal és az ajándékok elrendezése, a jószág ellátása, egyes vidékeken a hajlék kimeszelése, fölszentelése. Gondosan rendbetették, kitakarították a házat, udvart, a jószág helyét is. Mindennek a helyén, otthon kell lennie. A kikölcsönzött tárgyakat legalább erre a napra sokfelé hazakérték, nem adtak, nem kértek kölcsönt. Csak a köszöntőket: pásztorokat, gyerekeket fogadták szívesen, más látogatót nem.

A haragosok legalább látszólag kibékültek, a szegényebb rokonoknak, a család állandó munkásainak természetbeni ajándékot küldtek. Régebben a gyónás, áldozás sem maradt el. A megújulást célozta a karácsony böjtjén végzett mosakodás, tisztálkodás. Az ősi, egyetemes, pogány kultuszban is jelenlévő meggyőződést, mely szerint újrakezdés nincs megtisztulás nélkül, itt is meghatározóan átformálja a nép hite, mely szerint a víz is tanúságot tesz a megszületett Kisded mellett, ezért kell megmártózni benne.
 
A karácsony böjtjén, éjszakáján, hajnalán kútból, folyóból, esetleg forrásból frissiben merített víz aranyvíz, aranyosvíz, élet vize, szerencsevíz, szentvíz. Az aranyvizet éjfélkor hozzák a kútról. Azért ez a neve, mert ilyenkor fürösztötte meg Mária az ő Jézuskáját, ettől lett a víz aranyos. Éjféli miséről hazajövet a gazdasszony kicseréli a fehércsíkos-piros abroszt, amelyen este a böjtös vacsorát ették, s tiszta fehéret terít föl helyette, disznótoros ételek kerülnek az asztalra, majd a család az aranyvízből iszik. Hajdúdorog görögkatolikusai is gyógyító erőt tulajdonítanak az éjfélkor merített aranyosvíznek. Apátfalván a család tagjai a kútvödörből mosakodnak meg, hogy, mint mondogatják, egészségük olyan friss legyen, mint a kútban a víz. A bujákiak is az éjféli misére hívogató első harangszóra mosdanak meg. Mihálygerge palócai a vigília estéjére megmosakodnak és tisztába öltöznek. 

Dány faluban, amikor az éjféli misére elsőt kondul a harangszó, a család legidősebb férfitagja vagy a menyecske frissen merített vizet visz be vödörben a szobába. Vetnek bele egy piros almát és egy ezüst pénzdarabot: ez a 'szerencsevíz'. Így köszöntenek vele: Dicsértessék a Jézus Krisztus, szerencsés legyen a magok ünnepjük. Több jóval, kevesebb búval megélhessük Krisztus Urunk születése napját. Adjon az Isten bort, búzát, békességet, holtunk után örök üdvösséget! A beköszöntés után a vízből isznak, reggel megmosakodnak, az almával végighúzogatják az arcot. Ezután a vízből visszalöttyentenek a kútba, a többit a jószággal itatják meg. Az almából minden családtag eszik. A pénzt pásztoroknak, esetleg koldusnak adják. Vannak, akik a templomi perselybe vetik. Egyes családok nem költik el, megőrzik, ősszel a vetőbúza közé teszik, majd ők is a perselybe dobják.

 A néphagyományban a víz mellett a tűznek is megvan a maga jelképes, Isten Fiára utaló szerepe. Karácsonykor a tűzhely nagy tiszteletben részesül: ilyenkor férfinak kell meggyújtania, tűzkővel gerjesztik, és áldozatul sót, ételt, pénzt szórnak rá. Sokfelé tartották, hogy a tűznek karácsony estétől az ünnep reggeléig nem szabad kialudnia, mert a kis Jézus melegszik mellette.

A tűz szimbolikájából következik a karácsonyi gyertya szerepe is. Karácsony böjtjének legjellegzetesebb készületei közé tartozott a szalmahintés: a lakószobát és a karácsonyi asztalt meghintették szalmával. A földre hintett szalma biblikus népi értelmezés szerint a betlehemi istálló jelképe. Úgy mondták: legyen a szálláskereső Máriának, Józsefnek és a szamárnak helye, ha útjukban betérnének a családhoz. A szokás jelképes maradványa az asztal alá helyezett kosárban szalma, vetőmagvak.

A szegedi tájon az asztal alá szakajtóban búzát, szalmát, takarmányt tesznek, sokszor még só is kerül melléje. Úgy tartják, ezen az éjszakán az angyalok pihennek meg a szalmán, sőt magának a Kis Jézusnak is ez a fekvőhelye. Az ünnepek után a szegedi tájon a szalmát csóvákban gyümölcsfákra kötözték.

A zoborvidéki Kolon  faluban a karácsonyi szalmát elégetik, közben mondogatva: ég a karácsonyi bárányka! Utána a gyerekek a hamura fekszenek. Pusztakovácsiban József ácseszközeit: a fűrészt, vonókést is rárakták a szalmára. A szalmának szintén szentelményi erőt tulajdonítanak. Az ünnepek alatt a szalmán szoktak aludni, majd az ágyzsákokat töltik meg vele, a régi szalmát kifordítva. Kapuvárott a szalmának fogadjisten a neve. A szokás halottkultuszra mutató nyomokat is megőrzött: a család karácsony éjszakájára hazatérő halottjait várták a terített asztal mellett fekvőhellyel is.