Maga az Uhelný trh és a Národní třída közötti épület – a Platýz palota – mindmáig a kultúra egyik központja maradt Prágában, a háztömb udvarán például időről időre fiatal képzőművészek rendeznek kiállításokat alkotásaikból. A magyarok és a világ „hírhedett zenésze” – mint Vörösmarty szólította meg őt – a 19. század negyvenes éveiben még több alkalommal fellépett ugyanezen a helyen. Liszt abban az időben már Európa-szerte ismert és viharosan ünnepelt zongoraművész volt, akinek sikere Prágában sem maradt el. A világot járó és játékával meghódító Liszt Ferenc nemzetközi koncert-kötelezettségei miatt viszonylag ritkán szerepelt hazájában, de magyar érzéseinek számos esetben tanúbizonyságát adta. 1838-ban hangverseny-sorozatot tartott a pesti árvízkárosultak javára, 1840-ben – tehát első prágai fellépésének évében – pedig alapítványt tett egy nemzeti zenede létesítésére Pesten. Kijevben az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, illetve a Magyarok Kijevi Egyesülete állított emléktáblát Lisztnek, annak a régi teremnek a falán, ahol a művész oroszországi hangversenykörútján 1847-ben nagysikerű koncertet adott. A mester emellett Odesszában és Jelizavetgrádban is fellépett. Ottani élményei hatására írta két zongoradarabját, az Ukrán balladákat, amelynek alapjául a „Jaj, ne menj, Hricju” és a „Szelek fújnak, vad szelek...” kezdetű dalok szolgáltak. Sokat merített az ukrán dallamkincsből a Mazepa című szimfonikus költemény megírásakor is. Itáliában is szívesen látott vendég volt. Tivoli, a műemlékekben gazdag kisváros mintegy 30 kilométernyi távolságra esik Rómától. Leghíresebb látványossága a Villa d’Este egy ideig egy Habsburg tulajdonában volt, aki meghívta Liszt Ferencet. A kiváló muzsikus két híres zongoradarabban állított emléket látogatásának: Villa d’Este szökőkútjai és Villa d’Este ciprusai. A magyar Liszt Ferenc Társaság emléktáblája a villa bejáratánál, bal oldalt látható. Weimarnak, a német kultúra és művészet talán legismertebb és legrangosabb központjának, Goethe és Schiller városának hosszabb időszakokon át neves magyar lakója is volt, Liszt személyében. A nagy muzsikus először 1848-ban telepedett le a türingiai városkában, ahol 1861-ig élt, s tíz éven át a hercegi udvar karnagyaként működött. Ott és akkor kötött életre szóló barátságot Richard Wagnerrel: a Lohengrin ősbemutatóján, 1850-ben Liszt vezényelt a weimari színházban. Az addig inkább virtuóz zongoraművészként Európa-szerte ünnepelt Liszt Ferenc zeneszerzői tevékenysége abban az időszakban teljesedett ki. Az általa komponált ünnepi misével szentelték fel 1856-ban az esztergomi székesegyházat, s ugyancsak akkor született a Hungaria című szimfonikus költeménye is, amelyet először Pesten mutattak be.

Néhány római esztendő után a mester ismét visszatért az Ilm-parti Weimarba, miközben egyre gyakrabban és egyre hosszabb időre látogatott el a magyar fővárosba is. Zeneszerzői tevékenysége mellett Liszt szervezőként is öregbítette Weimar hírnevét: az ő kezdeményezésére jött létre itt az Általános Német Zenei Egyesület, amely a várost évtizedekre a német zenei élet középpontjává változtatta.  Nem meglepő tehát, hogy a németek is hozzánk hasonlóan becsülik, sajátjuknak tekintik „Franz” Lisztet, akiről – akárcsak a magyar fővárosban – Weimarban is zeneművészeti főiskolát neveztek el (Hochschule für Musik Franz Liszt).

Szobrát 1902-ben felállították a házban pedig, ahol 1869-től halála évéig élt; a földszinten Liszt-múzeumot rendeztek be, az emeleten viszont eredeti formájában hagyták meg a lakását, amelyet tisztelők tömegei keresnek fel mindmáig.

Liszt Ferenc életének utolsó éveiben többször járt Bayreuthban, hiszen Richard Wagner, a Bayreuthi Ünnepi Játékok megalapítója volt talán a legjobb barátja. Liszt második lánya, az 1837-ben született Cosima 1870-ben Wagnerhez ment feleségül. Liszt támogatta a Festspielhaus építésére indított gyűjtést és segített az ünnepi játékok megszervezésében is.

Liszt Ferencet 1886-ban Bayreuthban, az ünnepi játékok idején érte a halál. Már betegen érkezett az eseményre, a Parsifalt, valamint a Trisztán és Izoldát azonban még megtekintette, mielőtt tüdőgyulladás következtében elhunyt; a ház falán ma tábla őrzi emlékét. Kívánságának megfelelően Bayreuthban temették el. A zeneszerző-zongoraművészt hatalmas gyászmenet kísérte a városból végső nyugvóhelyére. Mellszobra – Arno Breker alkotása – a Festspielhaus kertjét ékesíti, egykori lakóhelyén múzeum működik.
 
A varsói Liszt-emlékművet ünnepélyesen avatták fel a lengyel főváros Łazienki parkjában, Fryderyk Chopin emlékművének szomszédságában. A lengyel királyok egykori parkjában a varsói hatóságok először és kizárólag a Liszt-szobor esetében tették lehetővé, hogy a Chopin-emlékmű közvetlen közelében egy másik, ráadásul nem lengyel személyiséget ábrázoló szobor kapjon helyet. A parkban áll ugyan szobra több neves lengyel írónak, művésznek, de őket a Chopin-szobortól távolabb helyezték el. A Liszt-szobor varsói felállításának az volt az előzménye, hogy Szilasi Alex zongorista a 2010-i Chopin-évben egy Chopin-mellszobrot kapott ajándékba, s a művész úgy döntött, hogy ezt felajánlja Budapestnek. Egyúttal megfogadta, hogy cserébe egy Liszt-szobrot ajándékoz Varsónak.

A térplasztikát Gerő Katalin készítette el, a szobrászművész munkájáért nem kért honoráriumot. A szoboravatáshoz kiváló alkalmat nyújtott a két zeneszerző születésének – egymást követő – 200. évfordulója, továbbá az Európai Unió ugyancsak egymást követő 2011-i magyar és lengyel elnöksége.

Olaszországban, a Como-tó partján fekvő festői városkában, Bellagióban Liszt Ferenc 1837-ben töltött néhány hónapot Marie d’Agoult grófnővel, szerelmével. December 24-n született lányuk, Cosima.
 
Ez volt az akkor 26 esztendős művész életének egyik kiváltképp eredményes szakasza – mint az ott 1961-ben elhelyezett emléktábla fogalmaz: “Bellagioban töltötte viharosan romantikus életének egyik leghevesebb szenvedélyű és legtermékenyebb periódusát”. A Villa Melzi platánjai alatt Dante költeményét olvasva komponálta az Après une lecture du Dante, fantasia quasi sonata-t, amely Dante-szonátaként ismert.
 
Nagy művészünk zongorajátékát a spanyol fővárosban egy hónapon át több alkalommal élvezhették az érdeklődők. Liszt 1844. október 29-én és november 22-én  Madrid egyik legelőkelőbb palotájában, a Palácio Villahermosában lépett fel. Az ott működött Művészeti és Irodalmi Líceum adott helyet a koncerteknek, amelyek Európa e sarkában is öregbítették az akkor már 33 esztendős mester jól megalapozott hírnevét. (Részletek itt.) Ugyanitt a hangversenyeknek termet adó palota érdekes történetével is megismerkedhetnek – spanyolul tudó – olvasóink.

Az épület téglafalán 1987-ben elhelyezett emléktábla Madrid adománya, egyben tisztelgés Liszt Ferenc előtt, halálának 100. évfordulóján. az: „Bellagioban töltötte viharosan romantikus életének egyik leghevesebb szenvedélyű és legtermékenyebb periódusát”. A Villa Melzi platánjai alatt Dante költeményét olvasva komponálta az Après une lecture du Dante, fantasia quasi sonata-t, amely Dante-szonátaként ismert.
 
Liszt egész alakos szobrát 2014-ben avatták fel a torontói Royal Music Conservatory előterében. A műalkotás az 1956 óta Kanadában élő Fekete Tamás, felesége és testvére adománya. A 2,25 méter magas bronzszobrot Budapesten készítette Stremeny Géza szobrászművész, repülővel szállították Torontóba, ahol a királyi konzervatórium épületében kapott helyet. A Liszt-szobor kanadai felállításának ötletét a konzervatórium magyar származású rektora, Peter Simon vetette fel.
 
Szentpétervár felé utazván Liszt Ferenc – 31 évesen (1842-ben) – az akkor az Orosz Birodalomhoz tartozó jeles balti iskolavárosban, Tartuban tett látogatást. Az 1802-ben újranyitott (de még a svéd Gusztáv Adolf király által 1632-ben alapított) Tartui Egyetem koncertterme adta a helyszínt a fellépéshez. A 19. században még számottevő német lakosságú Tartuban (Dorpat) a helyi Dörptsche Zeitung már előre beharangozta Liszt Ferenc hírnevét. Április 9-12-én Liszt három koncertet is adott Tartuban, olyan sikerrel, hogy ott ma ehhez a dátumhoz igazítva ünneplik meg a zene napját. A baltikumi kisugárzású tanintézményben az eseményt emléktála örökíti meg, amelyet 2012-ben avatott fel az azóta bezárt tallinni magyar nagykövetség és az észtországi magyar kulturális intézet.
Farkas József György
(Az írás a Magyar emlékek a nagyvilágban c. sorozat része)