A Nyírbátorban tartott menyegző feledhetetlen élményt jelentett számunkra, s különösen számomra, aki 58 évi távollétem idején az áldott Kanadában gyakran álmodoztam egy igazi magyar esküvőről. Most beteljesült ez a vágyam. Hadd mondjam el, hogy a fiatal ara, a bájos Kovács Ivett Nyírbéltekről jött, s Nyírbátorban laboránsként dolgozik. A daliás vőlegény, Demeter László pedig, aki szintén Nyírbátorban szolgál rendőrként, a szomszédos Encsencs községből jött, ahol a fiatal pár további életét kívánja élni. A polgári esküvő a városházán történt, a házasságkötő Seres Ildikó szolgálatában, majd az egyházi esküvőt Molnár József atya celebrálta a Római Katolikus Minorita Templomban.

A szertartások után a 160 személyt kitevő násznép a nyírbátori Termál Apartmanbe vonult, élükön Kovács Imre és Erika, Demeter László és Katalin Örömszülőkkel, és Kovács Gizella, valamint Orosz Károly és Mária Örömnagyszülőkkel, valamint családtagokkal, barátokkal  és közeli ismerősökkel a Nyírségből és az ország más részeiről, de még külföldről  is. Valamennyien szeretettel öveztek Benneteket, ifjú pár. Ivettke, a közvetlen mosolyod bearanyozta a szépen feldíszített nagytermet, s Laci természetes derűjével otthonossá, boldoggá varázsoltátok a környezetet. A kiváló zenészek megállás nélkül játszották a szebbnél szebb régi és új dalokat. Táncra is perdültünk, megállni nem akaró eltökéltséggel másnap hajnali 5-ig. Én is köztetek voltam, s úgy hírlik, derekasan kitettem magamért, 86 éves ifjú fejjel. Bár lévén író ember, s jól emlékszem a délnyírségi mennyegzői szokásokra, de ehhez hasonlóban nem volt részem. Mikor a táncosok már lankadni látszottak, a mennyasszonyal az élen, kezünket egymás vállára tett sorban rázendítettünk a Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára, végig az asztalok körül, fel a folyosóra, ki az utcára, majd vissza a tánchelységbe, útközben a vendégek pálinkás üvegekkel traktáltak bennünket, szomjúhozó férfiakat. 

S ott volt a hagyományos mennyasszonytánc! Hosszú sorfalat alkotva, hogy táncra vigyük a fáradhatatlan ifjú arát, röpködtek Simon Dénes tanú nagy kosarába a borítékok és susogó papírpénzek. Majd Erzsike feleségem széket rendelt a vőfélytől, és ráparancsolt: 200 ezerért leül a mennyasszony! Mit tehetett a lelkem, leült. Hát ezen már változtatni kell! Odaszólok a vőfélynek, 200 ezerért feláll a mennyasszony? Annyiért biztos feláll. Biztos benne?  Biztos! De milyen biztos? Fináncbiztos! S ment a tánc tovább.

Sajátossá tette a lakzit az a tény, hogy Imi örömapa alig egy hónappal előtte új szívet kapott a budapesti Városmajori Szívkórházban, s Isten akaratából, és Imre agilis jóvoltából most ott volt leánya esküvőjén. Hogy ott volt, az nem kifejezés rá! Éjfél után 3-kor még megpörgette nejét, a csinos Erika ápolónőt, és a lányait, Ivettkét és Fruzsikát. S mindazokat, akik sorra jöttek. S ne vegyétek szerénytelenségnek, ha elmondom magamról, hogy én is megleptem az ismerősöket jelenlétemmel. Hiszen a múlt év szeptemberében szívinfarktussal műtöttek, ami sikeres volt, a nejem gondos ápolásának köszönhetően is, de az eset  kissé lelassította régi munka- és táncgyakorlatomat. Megforgattam ám én is a hölgyeket a hajnali órákban is.

Az ellátás egyenesen luculluszi volt. Az Örömszülők két sertést és egy borjút vágtak le az alkalomra, így volt ott három étkezésre, délutántól éjfélig marha és sertéspörkölt, gyöngyöző tyúkhúsleves, főtt hús és töltöttkáposzta, a nagy választékú körítésekkel, az éjféli vacsorára pedig kolbász, húrka és hideg sültek. Kezdhettem volna az italokkal is. Ezek olyan nagy választékban voltak, amilyet a budapesti Vigadó fényes hotelben észleltünk a Magyarország Barátai Alapítvány konferenciáin. (De senki nem ázott el!) A kiszolgálás meg egyenesen hivatásos volt. Azok a felszolgálók perceken belül kihordták az asztalokra a gőzölgő levesestálakat és mást, a kapkodás jele nélkül. Volt ott tekintélyes vőfély, szebbnél szebb versekkel tálalva fel a különböző fogásokat. Megihletett engem is, de ti is, drága Frigyesek, elcsodálkoztatok rajta, amikor előadtam a szép vőfélyes versikét, amit Kovács Pál nagyapámtól és Miska Mihály édesapámtól tanultam: A minap így szólt az apám az anyámhoz, hozhatna a gyerek menyecskét a házhoz... Tapsot is kaptam érte.

Hát így volt, Kedveseim, talán a legszebb nap az életetekben. Ismét, köszönöm szépen a násznép nevében is, a nagyon kedves, emlékezetes menyegzőt. Azt hiszem, új trendet nyitottatok az esküvői módiban. Ivettke, olyan voltál, mint egy igazi mennyasszony. Nem olyan, mint amilyenekre 58 éven át emlékeztem, amikor az ara olyan volt, mint egy törékeny porcelánbaba, nem is nagyon vegyült a násznéppel, kivéve a mennyasszonytáncot. Te délutántól vasárnap hajnalig táncoltál, s minden alkatod mutatta, hogy a legnagyobb élvezettel végzed. (Felidézted emlékezetemben a feledhetetlen svéd Egy nyáron át táncolt című filmet.) Szerettünk és szeretünk érte. Lacit is. Szálas termeteddel kimagaslottál közülünk, sorba táncoltattál minden kéznél levő hölgyet, köztük az édesanyádat. S ott voltatok másnap délelőtt, végigjártátok a hotelszobákat, tudatva, hogy az ebéd tálalva. A negyedik tálalás, amit élénk beszélgetés közepette fogyasztottunk, családtagok. Gyönyörű napsütéses idő volt, ami a hiedelmek szerint biztosíték a további boldogságtokra.

Sok-sok boldogságot kívánunk Nektek, és köszönjük, hogy megosztottátok velünk fiatalságotokat.

Szeretettel köszönt Benneteket,
Miska Jancsi bátya