Magyar Krónika
Nehéz idők
Magyar Krónika 2018. 10. 12. eseményekSurján László
ESEMÉNYEK Tovább
MIKOR LESZ VÉGE A HÁBORÚNAK?Kilenc órakor keltem föl. Elmentem a kávéházba reggelizni. - Mikor lesz már vége ennek a háborúnak? - kérdezte tőlem a pincér. - Bizony, sejtelmem sincs róla - feleltem. Reggeli után a borbélyhoz mentem. - Lesz-e valaha vége ennek a borzasztó háborúnak? - kérdezte a mester.
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
Rossz hír rossz hír hátán. Erdélyben a románok nem viselik el a Községháza feliratot. Kis ügy, mégsem a Duna deltába visznek, mondhatnád. De ez a meghódolás szava.
Ugyanis, ha a magyar felirat is látható, az józanul nem fájhat senkinek. Ha mégis leparancsolják a falról, akkor annak csak az az indoka, hogy el akarják tüntetni a magyar jelenlétet. Ha egy nyári táborban a történelmi térképet, jelesül a Magyar Szent Korona országainak hajdanvolt térképét rajzolják fel, annak semmi köze nincs a revízió követeléséhez. De a rossz hírek hosszú sorában most egy nagyon fájdalmas érkezett.

Honnan máshonnan, mint Kárpátaljáról. Dupka György facebook oldalán olvashattuk a következőt:

Ma a totális ukránosítás hívei győztek az ukrán parlamentben, első olvasatban elfogadták az új ukrán nyelvtörvényt. Jaj neked Ukrajna kisebbsége, ezzel hadat üzentek az ország területén élő nemzetiségi kisebbségeknek, nyelvhasználatukat teljesen a perifériára kívánják szorítani. Jóformán családi használatra ítélték, mert végét veti a nemzetiségi iskoláknak, sajtónak, rádió és TV adásoknak, a nyelvhasználatnak az üzletekben, hivatalokban stb. Mindezt külön intézet szabályozza majd, fizetett alakulatok fogják felügyelni, és komoly pénzbírságokat fognak kiszabni stb. stb.

Nem sok reményünk lehet, hogy a második olvasatban a lényeg megváltozik. Ahhoz sem fűzök nagy reményt, hogy Európa felhördül és odacsap. Nem szokása. Még az oroszok által megcsonkított Ukrajna is fontosabb nekik, mint a mi alig több, mint százezres kisebbségünk. Hogy az ukrán állampolgárságú oroszoknak is fáj az új nyelvtörvény, annak meg Nyugaton talán még tapsolnak is. Mert nem elvek irányítják őket, hanem a rövid távú politikai és gazdasági haszon. Emberi jogok? A magyar kormányt, a lengyeleket, horvátokat, szerbeket oly szívesen ostorozó szervezetektől mély hallgatásra számítok. Elvárni persze a hangos tiltakozást, nagy tüntetéseket várnék, de eddigi ténykedésükből azt látom, hogy minden távolabb áll tőlük, mint egy ilyen fellépés.

Van-e értelme megbékélésről beszélni, megbékélésre törekedni ilyen körülmények között? Tehetünk mást? Hosszú távú érdekünk alapján békére van szükségünk. Szeretetre. De ne feledjük Székely János püspök szavait: „A bibliai szeretet-törvény nem valamifajta bárgyúságot jelent. Nem azt jelenti, hogy a feketét is mondjuk fehérnek, a rosszat is mondjuk jónak, hogy mindenre kedvesen mosolyogjunk. Jézus például olyat is mond, hogy ha vét ellened a felebarátod, akkor fedd meg. Nem azt mondja, hogy nyeld le, hanem azt mondja, hogy szólj neki. Néha, amikor nem szólunk, nem mondjuk ki az igazságot, ez nem is annyira szeretetből fakad, hanem kényelmességből.”

Konzulok jönnek és mennek, az acsarkodás nő, de minden olyan többnemzetiségű állam elbukik, amelyik nem adja meg a tisztességes élet lehetőségét állampolgárainak. Etnikai megkülönböztetés nélkül. Az ukrán nacionalizmus most ünnepelheti a maga győzelmét. Sekély e kéj, még akkor is, ha amit most tesznek, élő húsba vág. A rossz hírek ismét csak azt erősítik meg, hogy nem a hivatalos szervekkel, hanem az egyes emberekkel, esetleg településekkel, civil szervezetekkel kell kapcsolatot építenünk.