Hűha, ez majdnem eltalált! Egy álhír repesze húzott el a fejem mellett. Már épp nekigyürkőztem, hogy kifejtsem lesújtó véleményemet a hírről, amikor megérkezett a cáfolat. Nem úgy volt, nem akkor, és nem is arról volt szó. Gyakorlott újságolvasónak tartom magam, de ezzel az „értesüléssel” majdnem felültettek. Csak a jó szerencse mentett meg attól, hogy álhírterjesztői bűnrészesség vádjával álljak a bíróság elé.

Miről van szó? November közepén jelent meg a hír a Le Figaro francia napilap hasábjain, hogy az athéni kormány a műemlékek, egész paloták, múzeumok és régészeti feltárási területek privatizációjára készül. Ezek közt szerepelt a krétai knósszoszi palota, II. Philipposz makedón király verginai sírja, de szantorini vagy spártai feltárási területek is, számos múzeum, Arta, Patrasz, Trikala vagy Korfu erődítményei. Ezeket a napilap szerint mind dobra verik.

A Figaro megbízható orgánum, nem valami nevesincs bulvárlap. Különösen az növelte meg bizalmamat, hogy a francia média olyan neves tagjai is közölték internetes kiadásaikban a hírt, mint a France Inter, a France 2 és az RTL rádió- és tévécsatornák. Elaltatták az egészséges gyanakvásomat. Pedig csak fel kellett volna menni valamelyik mérvadó görög honlapra, s mindjárt kiderül, foglalkoznak-e a témával. Ha nem, akkor a bennünk lévő kisördögnek el kell kezdenie mocorogni. Tisztelt bíróság, ez a bűnöm, amelyet beismerek és szánva bánok – így védekeztem volna, ha elkövettem volna ezt a tévedést.

De nem ez történt. Mielőtt nekikezdtem volna a cikkírásnak, még egy kört futottam az interneten. És ott állt a jelentés: bizony álhírről van szó, amely futótűzként terjedt a francia médiában, ezt több Görögországban dolgozó tudósító megerősítette. Sőt a görög kulturális minisztérium illetékese kifejtette: nem készülnek arra, hogy magánkézbe adják a kulturális örökséget, eleve a kormány alkotmányban rögzített kötelessége, hogy megőrizze azt és átadja a jövő nemzedékének. Tehát akkor minden rendben, az athéni kabinet nem készül arra, hogy elkótyavetyélje a páratlan történelmi emlékeket.

Azonban itt jött a „de”. A minisztérium illetékese elismerte, hogy az elmúlt hónapokban valóban élénk vita folyt a médiában a közkincsekről. Menjünk vissza az időben: június 19. nagy ünnep a görögök számára, mégpedig olyan, hogy Alekszisz Ciprasz kormányfő is nyakkendőt kötött az eseményre. Luxemburgban írták alá a megegyezést a „trojkával”, az Európai Központi Bankkal, az Európai Unióval és a Valutaalappal, hogy ezentúl nyolc év gazdasági és pénzügyi gyámkodás után Görögország a szabadpiacról is vehet fel kölcsönt. Lehullott a béklyó, ez volt a görögök örömének tárgya, újra szabadok, azonban az adósságuk egyetlen eurócenttel sem csökkent.
Görögország a nemzeti össztermékének majd 180 százalékával tartozik, amely eléri a 273 milliárd eurót. Ezt egyszer majd vissza kell fizetni. Az európai stabilitási alap által nyújtott mintegy 96 milliárd eurós kölcsön visszafizetésének kezdetét tíz évvel elhalasztották, 2032-ben kezdi meg Athén a hitel törlesztését. A trojka jó bankárként biztosítékokat kért Athéntól a kölcsön átütemezéséért. Ciprasz 10 119 elemet tartalmazó listát adott át, amellyel Görögország jótáll a visszafizetés enyhítéséért. Mit tartalmaz ez a lista? – erről szólt az elmúlt hónapok görög vitája. Nem lehet tudni, ugyanis kódszámok fedik az elemek valós megnevezését. Egy számsor jelentheti a nemzeti bank központját, de akár a nemzetgyűlés épületét is. Ügyes. Egyre többen emelték fel szavukat azért, hogy fedjék fel, mit rejtenek a számsorok. Egyes régészek szerint a több mint tízezer elem közt szerepelnek világhírű ókori lelőhelyek, múzeumok is. Ezzel a lépéssel ugyanis a kormány nem adta el, csupán letétbe helyezte a görög történelem egy részét. Az archeológusok azzal fenyegetőznek, ha a kormány nem fedi fel a listán szereplő elemeket, akkor alkotmánybírósághoz fordulnak. Valami nagy átverést gyanítanak…

Most a pénzügy- és a kulturális minisztérium azon dolgozik, hogy összepárosítsa a megnevezéseket a kódokkal, amint készen lesznek, azonnal nyilvánosságra hozzák.

Mégis él valamiféle bizalom a szélsőbaloldali kormány és szövetségese, egy kis jobboldali tömörülés iránt. A kabinet azzal az ígérettel jutott hatalomra, hogy a trojka elnyomásának az utolsó csepp véréig ellenáll. Aztán mégiscsak szigetekről, a legjelentősebb európai kikötőről mondtak le, mint ahogy bevezették a ki tudja hányadik megszorítást. Ismerve a görög mentalitást, ha kiderül, hogy elzálogosították az ország kulturális kincseit, annak lesz következménye.

A Gucci francia divatmárka tavaly filmforgatásra ki akarta bérelni egy napra a Parthenont, a cég kétmillió eurót fizetett volna a görög államnak. A görögök felháborodottan válaszoltak az ajánlatra: „Idejönnek, a pénzükkel kérkednek, apróval akarják kiszúrni a szegények szemét, nem vagyunk mi koldusok, menjenek csak vissza Franciaországba, ott csináljanak reklámot.” Most képzeljük el, hogy milyen reakciókat váltana ki, ha tudomásukra jutna, hogy valami nem egészen korrekt dolog történt Luxemburgban. Az athéni kormány váltig állítja, nem szerepeltek a listán sem az archeológiai lelőhelyek, sem a múzeumok, sőt még a természetvédelmi területek, strandok és erdők sem.
Ismerjük be, jó álhír ez. Kötődik a valósághoz, ezzel is erősíti a hitelességét, aztán kap egy kis csavart. Az viszont rejtély, hogy miért éppen Franciaországban próbálkoztak vele. Számtalan összeesküvés-elmélet kapott lábra, ám mégis arra gondolok, hogy a tudósító egyszerűen lusta volt, előhúzott egy néhány hónapos anyagot, és hazaküldte. Franciaországban tíz napja bűntett a hamis hírek terjesztése. Kíváncsian várom, hogy elkapják-e a tettest, és vajon milyen büntetésben részesül.