Mindenki várja, helyesebben retteg attól, nyugodt körülmények között tud-e ellátogatni az adventi vásárokra, kerülje-e a nagy tömeget, nem kell-e készülnie valamilyen gonosz terrortámadásra. Hatalmas betonelemek, a német népnyelv által Merkel-legóknak nevezett építmények között zajlanak a programok.

A polgárok nyomott hangulatban mérlegelik a mellettük állókat és az utakat, mert nem tudhatják, honnan érkezik a veszedelem. Annyira sikerült a brüsszeli Európa-felszámoló, álhumanitárius összeesküvőknek megmérgezniük a közállapotokat, hogy sok helyütt már nem is karácsonyi vásárnak hívják ezeket a rendezvényeket, hanem az újtotalitárius PC-nyelvezetnek megfelelően téli vásárnak, téli varázsnak.

Karácsonyfát sem állítanak, a keresztény kultúrkörben megszokott jászoloknak a kis Jézuskával pedig az emlékét is kiirtották. Itt Közép-Európában, a világnak ebben a nyugalmas régiójában meg sem tudjuk igazán becsülni, milyen nagy adomány, hogy nem kell félnünk a sunyin, kiszámíthatatlanul lecsapó aljas merényletektől, és hogy terrormentes övezetben élhetünk.

Úgyis a történelmi évfordulók idejét éljük, így ízelítőt, megelevenedő múltidéző képet kaphatnak az európaiak arról, milyenek voltak régen a háborús sötét karácsonyok.

A félelem légköre uralta akkor is a családi tűzhelyek környékét. Ám micsoda különbség: az ellenséges hadakat egyes országok kormányai és az európai vezetők ma nem legyőzni, a határokon kívülre szorítani akarják, hanem behívják különböző átlátszóan álszent, humanitárius okokra való hivatkozással.

A legbicskanyitogatóbb paradoxon bontakozik ki a szemünk előtt: az úgynevezett pacifisták, vagyis papíron békepártiak gerjesztik legagresszívebben Brüsszelből és Strasbourgból a háborús állapotokat. Láthatóan felkarolták a kommunista internacionalizmus titkos jelszavát: lesz itt akkora békeharc, hogy mindenki beledöglik.

Most ünnepelték az első világháború végének századik évfordulóját is, ám ez mintha a sötét erőket ez újabb permanens béke elleni akciókra, háborús és emberiség elleni bűncselekményekre inspirálná. Hovatovább lehetetlen számba venni a globális liberális offenzíva összes próbálkozását, hogy erőnek erejével elszabadítsák a káoszt, és sötétségbe borítsák a világot.

Immár hisztérikusan követeli az Európai Parlament a migránsvízumok bevezetését, s az anonim bankkártyákkal is igyekeznek felfegyverezni a számukra az őslakosságnál sokkal értékesebb, vágyott új uralkodó osztályt.

Az ENSZ sátáni migrációs csomagjának elfogadását, amely az illegális bevándorlást alapjoggá tenné, toporzékolva, diktatórikusan próbálják kikényszeríteni az unió tagállamaiból. Az Európai Bizottság legújabb őrülete pedig itt dörömböl a józan ész kapuján: 520 millió eurót akarnak a migráció finanszírozására, vagyis ösztönzésére megszavaztatni az EP-ben.

Az egész démoni támadássorozat azonban előhívhat bennünk más történelmi előképeket is, ami paradox módon optimizmusra adhat okot. Nem egy példát láttunk arra, amikor egy kétségbeesett próbálkozás kudarcba fulladt.

A diktatúrák ugyanis mindig erőt akarnak mutatni, mielőtt kipukkadnak. Alappal bizakodhatunk abban, hogy a történelem ebből a szempontból most is ismételni fogja önmagát a májusi EP-választásokon, és ott végre olyan erők kerülnek helyzetbe, amelyek a problémákat megoldani, nem pedig sokasítani akarják.