Az első ismert skót hajó, amely átkelt az Atlanti-óceánon a Gift of God (Isten ajándéka) volt, amely 1600-ban kelt útra Dundee kikötőjéből, hogy aztán Portugália érintésével vágjon neki a nyugati útnak. Thomas Brochard, az Aberdeeni Egyetem kutatója most azonban megfosztotta ezt a bárkát ettől a megtisztelő címtől és átruházta azt egy William nevű kereskedőhajóra.
Brochard éppen az aberdeeni városi levéltárban kutakodott, amikor rábukkant egy feljegyzésre, amely szerint a William és legénysége 1596 májusában érkezett vissza. Az útinapló szerint Aberdeen előtt egy másik skót kikötőt, Burntislandet, illetve Bordeaux-ot ejtették útba. Az útvonalat tanulmányozva azonban a kutató szeme egyszercsak megakadt a „new fund land” szavakon, amely a mai Kanada keleti partjaira utal.
A feljegyzésből megismerhetjük a William legénységét is, amelynek élén két aberdeeni polgár, Patrick Donaldson és William Findlay állt. A vállalkozást emelett két másik polgár, Archibald Smith és Alexander Kempt finanszírozta. A legénység soraiban találkozhatunk még egy John nevű áccsal, valamint számos további személlyel (John Barclay, Alexander Currie, David Morton, David Easton, William Brown, Robert Fleming, Paul Fraser, William Young és John Dow), igaz azt nem tudjuk megállapítani, hogy közülük hányan jártak valóban a tengerentúlon.