Carrie Bradshaw, kedvesem, még egyszer, utoljára kénytelen vagyok emlékeztetni az olvasókat arra, hogy te kitalált karakter vagy, a Szex és New York című ikonikus televí­ziós sorozat főszereplője. Ezt a sorozatot jó húsz évvel ezelőtt – amikor még volt tévénk – azért néztem hatalmas lelkesedéssel, mert akkor még azt gondoltam, hogy engem az nyűgöz le, hogy a te életed meg a barátnőid élete annyira különbözik az én kisvárosi, elhanyagolt, kisgyerekes feleségként élt életemtől, hogy azt csak szájtátva lehetett bámulni.

Ma már tudom, hogy a ti szabad, színes, okos karakteretek pontosan olyan volt, amilyen én is lehettem volna, csak engem nem erre neveltek.

Semmilyen támpontot nem kaptam otthon arra vonatkozóan, hogy mit jelent sikeresnek lenni. Most, amikor Barabási Albert-László A képlet című könyvét olvasom, amely a siker mibenlétét vizsgálja, folyamatos önvizsgálatra kényszerülök.

Barabási Albert-László hálózatkutató fizikus az egyik legsikeresebb magyar ember, akinek jó esélye van arra, hogy néhány éven belül Nobel-díjas legyen. Könyve nem pszichológiai mű, és nem is önsegító könyv, hanem természettudományos munka, amely adatok és folyamatok – meg nyilván hálózatok – elemzése révén próbálja megfejteni a siker képletét. Az egyik legérdekesebb könyv, amelyet valaha olvastam.

Kíváncsi vagyok, milyen hatása lesz a világra. Megható, hogy a könyv világpremierje Magyarországon volt, tehát mi mindenkinél hamarabb megismerkedhetünk a siker képletével, és ha hajlandóak vagyunk rá, az olvasottakat használhatjuk is. Barabási a székelyföldi Csíkkarcfalváról jutott el a Harvardig – ezek után nyilvánvaló, hogy nem a teljesítményt és a befektetett munka szükségességét kérdőjelezi meg, hanem innen indul, innen gondolkodik tovább: miért van az, hogy hatalmas teljesítményt nyújtó emberek láthatatlanok maradnak? Mások viszont felfoghatatlan sikereket aratnak, és mindaz, amit elértek, gerjeszti sikereiket.

Ezen én is rengeteget gondolkodom. Két válaszom született: az egyik az, hogy ha nem vagy sikeres, akkor nem csinálsz valamit elég jól. A másik meg az, hogy vannak, akik sikerre születnek, és rajtuk ezt látja is a világ. Természetesen egyik sem jó válasz, bár valamit kapiskálnak.

Ezerszer elmondta a nagymamám, hogy nagyon rosszul veszi ki magát, ha egy kislány feltűnősködik, ne téged vegyenek észre, fiam, te csak mindig legyél szolid!

Mind a két nagyapám a maga szakmájának csúcsértelmiségijeként érkezett a második világháború végéhez. Az apai nagyapám az ország egyik vezető orvosa, az anyai pedig a győri vagongyár főmérnöke volt, a kommunizmus virágjában törte ketté karrierjüket. A gyerekeik viszonya a sikerhez pedig ennek megfelelően csakis ambivalens lehetett, hiszen ha igazán sikeresek akartak volna lenni, akkor le kellett volna paktálniuk azzal a rendszerrel, amely tönkretette a családjukat.

A családom nő tagjainak legnagyobb megelégedésére jól mentem férjhez, igazán sikeres emberhez, azt pedig Barabási is leírja, hogy ha egy szupersztár van a pályán, a többi versenyző – pontokban, másodpercekben, ütészámokban mérhetően – a képességei alatt teljesít, mert úgy érzik, hogy nincs esélyük.
Száz magyarból 99 megkérdezné, hogy de minek neked siker, amikor ott van a három szép gyereked.

Így tehát fülön csíphetjük a negyedik démont is, a bűntudatot, és leültethetjük a másik három, a neveltetés, a családi minták és a hiedelmek mellé.
Helló, démonok, kértek egy kis teát?

Meg kéne pár dolgot beszélnünk. Pont Carrie Bradshaw mondja egyszer azt az emberi kapcsolatokról, hogy "mind közül a legizgalmasabb és legfontosabb az, amit saját magunkkal tartunk fenn".