Palkovics László információs és technológiaügyi miniszter (ITM) jakobinus hevülettel látott neki az akadémiai kutatásfinanszírozás átszervezéséhez, a kutatóhálózat államosításához. A miniszter mindezzel a magyar gazdaság, de különösen a jobb sorsra érdemes hazai kis- és középvállalatok alacsony innovációs képességét kívánja növelni.

Az 1410 milliárd forintos innovációs és K+F (kutatás-fejlesztés) büdzsé felett rendelkező ITM-miniszter intézkedéseiből úgy tűnik, hogy az akadémiai intézethálózat negyvenmilliárdos költségvetésének megszerzésén, a bölcsész- és társadalomtudományi kutatások felszámolásán vagy kormányzati kontrollján áll vagy bukik a magyar ipar versenyképessége. A miniszter szerint a nyolcvan éve változatlan, megkövült és elavult akadémiai szervezet amúgy is megérett az átalakításra. A nagy ívű átalakítással létrehozandó új struktúrát a minisztériumi tervek szerint a német Max Planck intézethálózat, továbbá az azzal párhuzamosan működő Helmholtz és Frauenhofen intézethálózatok mintájára tervezik.

A Palkovics-terv hátraarcot jelent az Orbán-kormány eddigi tudománypolitikájától, de rossz irányba. Cikkemben először a miniszter téves helyzetértékeléséről, másodszor az utat tévesztett mintakövetésről, végül az akadémiai kutatás tágabb fejlesztéspolitikai környezetéről fogok írni.

Először is, téves a miniszter kiindulópontja a nyolcvan éve megkövült akadémiai intézethálózatról. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ugyanis 2012-ben és az azt követő években, Pálinkás József elnöksége idején a kutatóhálózat működését a status quo teljes felborításával, radikális módon átalakította. A reform az akkori Orbán-kormány támogatásával történt, ennek eredményeként épült meg 9,5 milliárd forintos kormányzati támogatással a Természettudományi Kutatóközpont, majd nyolcmilliárd forintos zöldmezős beruházásként az Akadémia Humán Tudományok Kutatóháza, ahová a kisebb kutatóintézetek összevonásával létrejött humán és társadalomtudományi kutatóközpontok kerültek. A kormány még nemzetközi fejlesztési hitelt is felvett a hazai tudomány megújítását elősegítő beruházások finanszírozására.

A kutatóközpontokba történő összevonás létszámleépítéssel, szervezeti átalakítással és profiltisztítással járt. Az MTA átalakította az intézmények finanszírozását: a létszámalapú alaptámogatás megkurtítása mellett az intézmény- és kutatásfinanszírozás egy részét pályázati alapra helyezte, egy sor új kiválósági pályázat létrehozásával (például a Lendület program). Új minőségbiztosítási és teljesítményértékelési rendszert vezetett be, amely a hazai kiválóság mellett versenyképes nemzetközi teljesítményt követel meg. Nem volt véletlen, hogy a Pálinkás-féle reform nem váltott ki osztatlan lelkesedést a kutatók köré­ben. Amiért mégis sikeressé válhatott, az az volt, hogy az erőforrások elosztását szakmai és meritokratikus elvekre építette, és érezhetően javította a hazai és nemzetközi tudományos teljesítmény növelésének feltételeit.

Az MTA kutatóhálózat a 2010-es években tehát valóban megújult. Akik a jelenlegi intézmények védelme mellett állnak ki, azok nem "sok évtizedes privilégiumaikat" vagy a status quót védik, hanem az elmúlt 6-8 évben kemény munkával és sok áldozattal elért eredményeket. Az MTA által fáradságos munkával kialakított kedvező intézményi ösztönzők és környezet következtében a kutatóhálózat valóban kiváló eredményeket ért el. Megmutatkozik ez az elnyert, olimpiai aranyéremnek megfelelő, úgynevezett ERC grantek magas számában, továbbá a sikeres EU-s finanszírozású alkalmazott kutatásokban és a növekvő számú kiemelkedő nemzetközi publikációban.

Palkovics tervei és intézkedései teljes tudománypolitikai fordulatot jelentenek. A miniszter hátat fordít annak a politikának, amely az elmúlt években az MTA-t teljesítményelvű, korszerű XXI. századi nemzeti intézménnyé tette. Az akadémiai kutatóhálózat alapfinanszírozásának megvonása, a kutatások kormányzati kontroll alá rendelése valójában a tudomány és intézményeinek államosítását jelenti, még akkor is, ha az intézmények egy kisebb része formailag esetleg az MTA keretei között maradhat. Az átalakítás iránya nemcsak a kialakult hazai hagyományoktól tér el, hanem azoknak az országoknak a gyakorlatától, amelyek nálunk sikeresebbek vagy jobban teljesítenek a K+F terén.

A második probléma az átalakítási tervvel az utat tévesztett mintakövetés. Palkovics miniszter a német kutatásfinanszírozási és szervezeti rendszerre hivatkozik mint amely az átalakítás mintájául szolgál. Csakhogy a miniszter tervei éppen az ellenkező irányba mutatnak. Az MTA-kutatóhálózat eddigi működése sokkal jobban hasonlított a Max Planck modelljéhez, mint a tervezett új szisztéma.

A hazai MTA-kutatóhálózat a Max Planck intézethálózathoz hasonló módon elsősorban alap-, illetve felfedező kutatásokat végez. Csakhogy miközben a hazai kutatóhelyek intézményi alaptámogatását Palkovics a német példára hivatkozva meg kívánja szüntetni, a Max Planck intézethálózat költségvetésének túlnyomó része valójában állami erőforrásból történő intézményi alaptámogatás. Az alapkutatás vagy felfedező kutatás Németországban és máshol is hosszú távú, stabil intézményfinanszírozásra épül, mivel ez felel meg e kutatások jellegének.

Befejezésül szeretnék kitérni az alapkutatás közpolitikai környezetére. Kiindulópontként elfogadhatjuk Palkovics miniszter érvelését, hogy van mit tenni a K+F és az innovációs politika terén. Hiszen a versenyképesség és a gazdasági növekedés szempontjából meghatározó innováció területén Magyarország csak a huszonkettedik helyen áll az Európai Unióban.

Az innováció fejlesztéséhez az út azonban aligha a negyvenmilliárdos állami támogatást élvező akadémiai alapkutatás leépítésén keresztül vezet, miközben Palkovics miniszter mintegy 1400 milliárd forintos büdzsével rendelkezik közvetlen ipari innovációs és fejlesztési projektek megvalósítására. Minden sikeres innovációs tevékenységet folytató országban van – a hazai­nál nagyobb mértékű – állami támogatást élvező alapkutatás és egy erős felsőoktatás, hiszen felsőoktatás, alapkutatás, innováció és fejlesztés egy egymással összefüggő láncolatot alkot.

A magas innovációs teljesítményű országok sokat költenek a K+F mellett a felsőoktatásra, a magyar kormánypolitika viszont ennek az ellenkezőjét csinálja. A Palkovics-terv az akadémiai alapkutatások megkurtítását, sőt egyes területeken megszüntetését tűzte célul, ami további forráskivonást jelent az amúgy is kirívóan alacsony kutatási és fejlesztési területről. Magyarországon a kormányzat erőforrásokat vont ki a felsőoktatásból is, melynek következtében annak hozzájárulása a K+F-hez csökkent.

Mindez olyan helyzetben, amikor a hazai K+F kiadások 1,4 százalékos GDP-hez viszonyított aránya a közel háromszázalékos német arány felét éri csak el, és messze elmarad az EU átlagától is. De nemzetközi összehasonlításban alacsony az alapkutatások K+F-en belüli aránya is, az Eurostat adatai szerint ez jóval az átlag alatt van. Az innovációs teljesítmény növeléséhez tehát nemcsak K+F kiadások, de azon belül az alapkutatások arányának a növelésére is szükség lenne – azaz éppen a Palkovics-terv ellenkezőjére lenne szükség. Továbbá arra, hogy kormány visszaállítsa az akadémiai kutatóhálózat alaptámogatását, és a kutatóhálózatot visszahelyezze az MTA felügyelete alá. Még nem késő.

Az akadémiai alapkutatás szétzilálását, az annak leépítését célul tűző Palkovics-terv további forráskivonást jelent a humántőkéből. Megvalósítása egyik legfontosabb nemzeti intézményünket, az MTA-t építi le, üresíti ki. Mégis azoknak lesz igazuk, akik szerint az Orbán-kormány összeszerelő üzemmé változtatja az országot?
A szerző az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatója volt 2012 és 2015 között