Kérdezik tőlem, hogy finnugorok vagyunk-e még. A válaszom röviden ez: igen, nem, részben.

Igen, finnugorok vagyunk, mert a nyelvtudományban elfogadott módszerek szerint a magyar nyelv sok alapvető nyelvtani jelensége, valamint az alapszókincs egy része bizonyíthatóan finnugor (sőt még messzebbre nyúlóan uráli) eredetű. Ugyanilyen módszerrel állapították meg a többi nyelv rokonságát is. Azonban ez a rokonság régebbi, mint az általában általunk ismert nyelvek közötti rokonság, ezért a nem nyelvészek számára nem nyilvánvaló. Nehezíti az elmélet elfogadását, hogy a magyarok legközelebbi nyelvrokonai, az obi-ugorok (manysik és hantik) élnek tőlünk a legtávolabb, az Ob folyó mentén, s ha megnézzük őket, azt látjuk, hogy antropológiailag teljesen mások.

Nem, nem mindenben vagyunk finnugorok. Nyelvünk sem egészen az, mert a nyelvrokonokkal legalább háromezer éve nem találkoztunk, másokkal viszont igen, s ez nyomot hagyott a nyelven. Mivel a magyar nyelv eredete a múlt homályába vész, azt sem lehet biztosan megmondani, hogy volt-e a ma finnugornak tartott népekkel közös együttlét, őshaza. A modern genetikai kutatások (bár adataik egyelőre nehezen értelmezhetők) nem látszanak alátámasztani azt, hogy a finnugor népek tartósan együtt éltek volna. Ennek következtében nem beszélhetünk finnugor mitológiáról, finnugor regékről és mondákról, főleg nem finnugor irodalomról (pedig könyvek jelentek meg ilyen címmel).

Más lenne, ha a finnugor népek mitológiájáról, regéiről, mondáiról és irodalmáról beszélnénk, de ennek meg azért nincs sok értelme, mert például a finn, észt és magyar irodalom között egészen a XIX. századig, a nyelvrokonság felismertetéséig semmilyen kapcsolat nem mutatható ki. Az évezredek alatt a magyar nyelv szókészletére és nyelvtanára más nyelvek gyakoroltak hatást. Finnugor nyelvészek mondják, amikor a magyar nyelvben kialakult az igekötőrendszer, akkor nyelvünk elvesztette finnugor jellegét.

Nem származástani elmélettel a magyar nyelvet európai nyelvnek kell tartani, mert legalább ezer (de lehet, hogy több) éve az európai nyelvek közös fejlődésében, alakulásában vesz részt. Hogy lehet az, hogy van valamilyen nyelvrokonság együttélés nélkül? Ez a kérdés még tisztázásra vár. Csak feltételezésekre hagyatkozhatunk. A népvándorlás kori népek és nyelvek bonyolult módon hatották át egymást, nem beszélhetünk etnikai és nyelvi tudatról.

Nem voltak a mai értelemben kialakult nyelvek, a nyelveknek nem volt egységes változatuk, egymást átható nyelvváltozatokban, nyelvláncokban kell gondolkodnunk. Ezzel a kérdéssel csak egy szociolingvisztikai szemléletű nyelvtörténet vagy nyelveredet-kutatás lenne képes megbirkózni. A nyelveredettel kapcsolatban fölvethetők új módszertani megközelítések (vannak ilyen próbálkozások), de ezek tudományos igazolhatósága még várat magára.

Nép és nyelv eredete esetünkben nem látszik fedni egymást, ezért részben finnugorok vagyunk, mert nyelvünk alaprétege az; részben pedig nagyon mások: európaiak, sokféle ázsiai hatással. Ázsiában járva érzem, hogy rejlik bennünk valami mély, megfogalmazhatatlan kapcsolat. Nyelvünk és népünk efféle többgyökerűségét hatalmas értéknek tartom, és fölöslegesnek, sőt károsnak egyik oldalról egyes finnugor nyelvészek, a másik oldalról az áltudományos ötletelők kommunikációjára jellemző leegyszerűsítéseket, különösen a rosszhiszemű vádaskodásokat.