Az Atlanti-óceán közepén van egy vulkanikus szigetcsoport, amely smaragd- és türkizszínű tavakkal, gazként terjedő hortenziákkal és zöldellő trópusi erdővel várja a látogatóit. Portugáliához fűződő különös kötöttsége pedig nem csupán a minden épületet beborító azulejo vagy az utcák kövezetébe lépten-nyomon egyedi mintázatot csavaró calçada portuguesa dominanciájában mérhető.

Álmos hangulatú apró városok és még apróbb falvak törik meg a végeláthatatlan zöld természetet Portugália legnyugatibb csücskén: kulturális látnivalókban nem bővelkedik az Azori-szigetek legnagyobb települése, Ponta Delgada, a helyi városok látképe pedig szinte semmiben nem különbözik attól, amit a turista az anyaországban láthat. Fekete bazaltkőből faragott ablakkeretek, csempével díszített, fehérre vagy épp élénk sárgára meszelt, kék spalettás házak és a calçada portuguesa, azaz a jellegzetes gránit macskakő által borított járdák varázsolják mindenhol az utcaképet tagadhatatlanul portugállá, ahogy a felfedező nemzet minden más egykori gyarmatán.

A festett csempék az arab kultúrából érkeztek a luzitán mindennapokba, Európában ráadásul először a spanyol Sevillában díszítették így a házakat, mostanra azonban egyértelműen Portugália legfőbb ismertetőjelévé váltak. A főváros alatt egyébként hatalmas, vulkáni láva által kivájt barlangrendszer terül, a Gruta do Carvao, amelyet a vállalkozó szelleműek – profi barlangászok kíséretében – felfedezhetnek, de a szigetcsoport a felszínen is bőven kínál látnivalókat.

A kilenc sziget három természetes földcsoportból áll, amelyeket több mint 160 kilométernyi óceán választ el egymástól. Éppen ezért a szigetek közötti közlekedés is időigényes: a főszigetről, azaz São Miguelről több mint négyórás komp-útra fekszik a második legnépszerűbb turistacélpont, Terceira, de a helyiek úgy vélik, egy "szusszanásra" érdemes egyetlen sziget természeti paradicsomában elmerülni.

– São Miguelen van a legtöbb látványosság, a legnépszerűbb ezek közül a Boca de Inferno nevű miradouro, azaz a Pokol Szája kilátó, amely a legtöbb poszteren is szerepel. Onnan lehet látni a Cete Citades falut, illetve a hegycsúcsok közé ékelt smaragd és türkiz színű tavakat, amelyeket a legenda szerint egy zöld szemű herceg és egy kék szemű hercegnő szerelmi bánatában ejtett könnyei fakasztottak, ugyanis nem házasodhattak össze – magyarázza Luís, aki a Vila Franca do Campo település szélén lévő ananászültetvényéből igyekszik megélni.

Amikor arról kérdezem, kik vásárolják a gyümölcseit, vállat vonva magyarázza: leginkább a helyiek a célközönsége, de a termés jelentős részét átszállítják az anyaországba. A gyümölcstermesztés a helyiek egyik legfőbb anyagi forrása, az ananász- és banánültetvényeken túl már csak a zöld legelőket és a friss óceáni levegőt élvező szarvasmarhák számítanak jobb bevételforrásnak, ami a helyi gasztronómián is mély nyomot hagy.

Az azoriaknak azonban a gazdasági függőségen túlmenően nem sok kapcsolatuk van az anyakontinenssel, az Európában zajló politikai és gazdasági folyamatokból szinte alig éreznek valamit, így amikor a szomszédos kertben tevékenykedő Pedrót a Brexitről vagy az európai parlamenti választásokról kérdezem, kissé zavartan rázza a fejét, mondván: "az nem ránk tartozik". Sokkal szívesebben beszél viszont szenvedélyéről, a bálnákról. Mint meséli, hajnalban tért vissza barátaival az óceánról, azt a fülest kapták ugyanis a közelben tevékenykedő tengerbiológusoktól, hogy megérkezett a fősziget déli partjához az ámbráscetek egyik csoportja, ezért kihajóztak éjszaka, hátha szerencséjük lesz elcsípni őket. És az volt:
– Három borjú is érkezett a családdal, délután újra kihajózunk, hogy jobban szemügyre vegyük őket – mondja büszkén.
– Az Azori-szigetcsoport a cetfélék vándorútjának kellős közepén fekszik, tengeri emlősök óriási csoportja halad itt át minden évszakban: a kék bálnák például pont most, márciusban érkeznek, hogy aztán júliustól továbbálljanak Izland felé.
A bálnavadászatot egyébként itt még 1982-ben betiltották, miközben Izlandon és a Feröer-szigeteken továbbra is szinte mindennapos – ezt már Marco tengerbiológus magyarázza a bálnalesre tartva. Az olasz származású kutató csak nemrég érkezett a szigetre, de – mint mondja – egy percre sem bánta meg, hogy éppen ezt választotta, a nyugalmon túlmenően a szigetet körülölelő óceán ugyanis rendkívül gazdag állatvilágot vonultat fel. – Volt már szerencsénk gyilkos bálnához is, de az orkák ritka vendégek errefelé, a cetfélékből és a delfinekből viszont van bőven – tette hozzá.
A sziget egyébként az egyetlen hely Európában, ahol teát és kávét termesztenek, továbbá a világ egyik termálvizekben leggazdagabb helye: a fősziget közepén található Furnas városban lévő fürdő, a Poça da Dona Beija az egyik legnépszerűbb ezek közül, a sziget másik ékességének pedig a Caldeira Velha számít, ahol a trópusi erdő kellős közepén van lehetőség természetes medencékben és vízesés alatt élvezni a termálvizet. Mivel a sziget tengerpartjai nem annyira a strandolásnak, legfeljebb a szörfözésnek kedveznek, a helyiek ezért jellemzően ezekben a fürdőkben töltik a munka utáni időt.
– A téli időszakban majdnem mindennap idejövünk délutánonként, nyáron a melegben ugyanis kevésbé élvezhető – mondja Sara, aki szerint az esős évszaknak éppen ez a legjobb része. A fürdőket a turisták is nagyon kedvelik, azonban a sziget még így sem számít jellemző úti célnak. Ráadásul meglepő módon nem európaiak látogatnak ide leginkább, hanem amerikaiak és főleg kanadaiak, akik a zord tél elől menekülnek a mindig tavaszias időt kínáló szigetekre.