A Krisztus feltámadása utáni történetek nagyobbrészt éppen nekünk modern és igencsak kételkedő és a kereszténységtől többnyire  elfordult emberekenek irattak meg. Ilyen a hitetlen  Tamás története  amely valójában a  modern ember képe aki csak akkor hisz, ha maga látja és tapasztalja a valóban feltámadott Krisztust. És  visszajött ezért az egyért – akit a sebek érintése győzött meg.  A két emmausi tanitvány esete is hasonló, hiszen ők is találkoztak a feltámadott Krisztussal. 

Történetükből vegyünk ki  három üzenetet.

1. Jeruzsálemből hazafelé bandukolva  ment két zarándok s miről  is beszélhettek volna másról mint arról a  tragédiáról ami történt az ünnepen: egy nagy tanító, próféta és csoda-doktor  – a názáreti Jézus  keresztfán való kivégzéséről. "Pedig mi azt hittük,hogy  ő fogja meváltani Izráelt". Biyonyára  nem csupán  tárgyilagosan beszélgettek, hanem inkább vitatkozhattak valahogy így. Vajon miért ment Jézus  Jeruzsálembe;  mért fogadta el a nép újjongás és hozsannázását,  Dávid fiának szóló éljenzését? Miért nem állt a tömeg  élére s ment volna a gyűlölt rómaiak Antónia erődje ellen, melyet menetből foglalhatott volna vissza? Ehelyett  felment a szent templomba  és korbáccsal verte  ki az áldozati állatok árusait és a pénzváltók asztalait felforgatta  –  az őt éljenző és követő tömeg nagy csalódására és kiábrándulására.

Vajon ez a két Jézusról beszélgető, vitatkozó tanitvány nem a mi képünk-e,  a mai modern  ember képe?  Nem  mi vagynk-é azok akik  mindig szívesen, olykor elfogultan hajlandók vagyunk Krisztus Jézusról eazélnim vitatkozni? Hogy valóban létezett-e, valóban  meghalt-e  a kereszten, vagy csak kómába esett, s aztán visszatért az életbe? Vagy talán a tanitványok lopták-e  el titokban  a  kősirból?  Vagy talán Indiába  vándorolt  s ott családot alatpitott? Jézus Krisztusról lehet vitatkozni – de ez még nem kereszténység!

2. A két Emmaus felé poroszkáló s beszélgető zarándok mellé egyszercsak csendben,   észrevétlenül egy harmadk vándor csatlakozik.  Előbb csendesen hallgatja a  beszélgetőket  majd megkérdezi őket: "miért vagytok szomorú ábrázattal?".Ekkor mintha egy vízi zsilip szakadna át  ömlik belőlük szomorúságuk oka, mindaz  ami történt  mesterükkel Jézussal az  ünnepek alatt Jeruzsélemben.  Ekkor az iseretlen utitárs  vette át a szót és az írásokból bizonyította,  hogy Jézusnak által kellett mennie  mindazokon a szenvedéseken és magán a halálon  is majd feltámadnia és  felvitettni  az ő dicsőségébe.

 Ám a feltámadott Krisztus ékes és logikus  beszéde egyszerűen süket fülekre  talált a két útitársnál!  Nem ismerjük-e fel  magunkat a két tanítványban akiket Krisztus – maga a feltámadott Úr akart volna  meggyőzni a maga feltámadása felől.? Gondolkozz el,  hogy  milyen  sok igehirdetést hallottál  évek,  évtizedek, egy élet alatt .s arra a legalább egyre amely  megfogott, amely radikálisan megváltoztatta életedet  és örökre Jézus Krisztus követője lettél?

3. Lassan beesteledett. A két zarándok  immár hazaérkezett. A régi szokás szerint nem hagyták kint a éjszakára hanem a házba hívták őt. A vacsorai kenyeret a vendég szegte meg a maga sajátos módján. Ekkor vették  észre, hogy így a kenyeret  Jézus szokta megszegni, s a kenyérszelet átadásának pillanatában a kézfejeken kivillant a szegek okozta sebek helye. Ebben  a pillanatban  ismerték  fel a feltámadott Urat! Marasztalták volna  de eltünt  előlük. Felejtve a kenyeret és a vacsorát, a két vándor visszarohant Jeruzsálembe  hírűl adni a tanitványoknak, hogy találkoztak a Feltámadt Úrral!
Akkor is, ma is csak a feltámadott Krisztus győzhet meg feltámdásáról. Nemcsak néhány kivételezett tanitványának és női követőjének jelent meg az Úr, hanem ötszáz atyafinak és azóta névtelen millióknak is.

Még diákkoromban a walesi Swanseaban járva egy templom freskója fogott meg amelyen a fehérruhás Jézus mai, modern ruhás követői között van. A te útadon is veled jár Jézus, lehull-e a hályog a te szemeidről is és észreveszed-e őt?