A Szentatya beszédében a zarándoklás átalakító, egymás testvéreivé varázsoló titkáról elmélkedett. A homíliát, magyarra fordítva, az alábbiakban teljes egészében közöljük.

Örömmel és Isten iránti hálával vagyok ma itt köztetek, kedves fivéreim, és nővéreim, ezen a szép, történelemben és hitben gazdag Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként jövünk, hogy találkozzunk édesanyánkkal és testvérként ismerjük fel egymást. A kegyhelyek, mintegy "szentségi" helyei egy "tábori kórház"-Egyháznak, annak a hívő népnek az emlékezetét őrzik, amely a megpróbáltatások között is keresi az élő víz forrását, melyből reményt meríthet. A kegyhelyek az ünnepnek és az ünneplésnek, a könnyeknek és a könyörgéseknek a helyei. Az édesanya lábához jövünk, hogy szószaporítás nélkül engedjük, hogy nézzen bennünket, és tekintetével elvezessen bennünket ahhoz, aki "az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6).

Ezt nem akárhogyan tesszük: zarándokok vagyunk. Minden évben, a pünkösd előtti szombaton ide zarándokoltok, hogy teljesítsétek őseitek fogadalmát, és megerősítsétek Istenbe vetett hiteteket és a Szűzanya iránti áhítatotokat, akit ez a fából készült, hatalmas szobor ábrázol. Ez az évente ismétlődő zarándoklat Erdély öröksége, de tiszteletben tartja a román és a magyar vallási hagyományokat is; más felekezetekhez tartozó hívők is részt vesznek rajta, a párbeszéd, az egység és a testvériség jelképe; felhívás arra, hogy összegyűjtsük az életté vált hitnek és a reménnyé vált életnek a tanúságtételeit. Aki zarándokol, az tudja, hogy népként jövünk otthonunkba. Tudja, hogy az a tudat tölt el bennünket, hogy nép vagyunk. Nép, melynek gazdagságához tartozik ezernyi arca, ezernyi kultúra, nyelv és hagyomány; Isten hívő, szent népe, mely Máriával együtt zarándokol és az Úr irgalmát énekli. Ha a galileai Kánában Mária közbenjárt Jézusnál, hogy megtegye első csodáját, minden kegyhelyen virraszt és közbenjár, nemcsak Fiánál, hanem valamennyiünknél, hogy ne engedjük, hogy elrabolják a testvériséget olyan hangok és sebek, amelyek a szakadást és a szétesést táplálják. A múlt bonyolult és szomorú történéseit nem kell elfelejteni vagy letagadni, de akadályát sem képezhetik az óhajtott testvéri együttélésnek, sem azt gátló ürügyet nem jelenthetnek!
Aki zarándokol, az érzi, hogy arra kapott meghívást és ösztönzést, hogy másokkal együtt járjon, és kéri az Úrtól a kegyelmet, hogy változtassa a régi és mostani nehezteléseket és bizalmatlanságokat közösséghez vezető új lehetőségekké. A zarándoklás azt jelenti, hogy kiszakadunk biztos és kényelmes világunkból, és egy új föld keresésére indulunk, melyet az Úr akar nekünk ajándékozni.

A zarándoklás azt a kihívást támasztja velünk szemben, hogy fedezzük fel és adjuk át másoknak az együttélés lelkületét, hogy ne féljünk egymással elvegyülni, találkozni, egymást segíteni. A zarándoklás azt jelenti, hogy részesévé válunk annak a kissé kaotikus népáradatnak, ami a testvériség igazi megtapasztalásává válhat, történelmet építő, mindig szolidáris karavánná (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 87). A zarándoklás azt jelenti, hogy nem annyira arra figyelünk, mi lehetett volna (de nem lett), hanem mindarra, ami vár ránk, és amit nem halogathatunk. Azt jelenti, hogy hiszünk az Úrban, aki jön és aki közöttünk él, előmozdítjuk és ösztönözzük a szolidaritást, a testvériséget, a jó, az igazság és az igazságosság utáni vágyakozást (vö. uo., 71). Annak érdekében folytatott elkötelezett harcot jelent, hogy akik leszakadtak, a holnap főszereplőivé váljanak, és hogy a ma főszereplőit ne hagyjuk magunk mögött holnap. És ez, fivéreim és nővéreim, a jövő közös szövésének kézműves munkáját igényli. Ezért vagyunk hát itt, hogy együtt mondjuk: Édesanyánk, tanítsd meg nekünk, hogyan varrjuk egybe a jövőt!

A zarándoklat erre a kegyhelyre tekintetünket Mária felé és az Isten általi kiválasztottság titka felé fordítja. Ő, ez a Názáretből, Galilea egyik kis településéről származó leány, a Római Birodalom félreeső részén és Izraelnek is a szélén, igenjével utat tudott nyitni a gyengédség forradalma előtt (vö. uo., 88). Az Isten általi kiválasztottság titka – Isten által, aki szemét a gyengére helyezi, hogy összezavarja az erőseket – minket is arra indít és arra bátorít, hogy Máriához hasonlóan igent mondjunk és végigjárjuk a kiengesztelődés útjait.

Fivéreim és nővéreim, ne felejtsük: aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást! Járjunk, járjunk együtt, kockáztassunk, engedjük, hogy az evangélium legyen az a kovász, amely képes átjárni mindent és megadja az üdvösség örömét népeinknek, egységben éstestvériségben!

Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI; Vatican News
Forrás: Magyar Kurír