A liberális szó gyakorta a demokrácia jelzőjeként szerepel, s a liberális demokráciát a mai világrend alapjának hirdetik. Hogy ebből az alapból hiányzik-e már a liberalizmus, arról lehetne vitatkozni, de ennél fontosabb kérdést is fel kell vetnünk. Van-e még demokrácia, amit az Európai Parlament az újjáalakulási folyamatban durván semmibe vett?

Azzal, hogy a vezető tisztségek, jelesül a bizottsági elnökségek odaítélésekor három jelöltet is politikai szempontok alapján kigolyóztak, a demokrácia értelmét tagadták meg. Az Európai Parlament eljárási szabályzata szerint a bizottságok összetételének tükröznie kell a parlament politikai összetételét. Ez értelem szerint vonatkozik a bizottságok vezetésére is. Magyarországon, ahol az ellenzék és az európai baloldal szerint diktatúra van, az Országgyűlés tizenöt állandó bizottságából ötnek ellenzéki az elnöke, ami pontosan a kétharmadnak megfelelő arány. Az alelnökök párthovatartozása szintén a választási eredményeket tükrözi.

Hasonló méltányosság az Európai Parlamentben is érvényesült mindeddig, sőt a jelölések szintjén idén is. A baloldali frakciók azonban fellázadtak, és a jelölés formális jóváhagyása helyett a mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságban leszavazták a francia Maxette Pirbakast, az Identitás és Demokrácia (ID) frakció (idetartozik például az olasz Liga és a francia Nemzeti Tömörülés) jelöltjét. Szégyenszemre a néppárti Norbert Lins elfogadta a jelölést, és meg is választották.

Az alelnökök megválasztását elhalasztották. Hasonló botrány volt a foglalkoztatás és szociális ügyek bizottságánál is, ahol leszavazták az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakciójához tartozó volt lengyel miniszterelnököt, Beata Szydlót. Ebben a testületben az összes vezető megválasztását elhalasztották. Leszavazták a Nemzeti Tömörülés képviselőjét, Gilles Lebretont is, akit a jogi ügyek bizottság elnöki tisztségére jelöltek.
A pozíciót végül Lucy Nethsingha brit liberális képviselő vitte el.

Tudjuk, a Fidesz jelöltjei ellen is tusakodtak, az öt alelnökjelölt közül kettőt mégis megválasztottak, a három másik esetben pedig elhalasztották a szavazást.

Az egész történet az Európai Parlament szégyene. A halasztások révén a parlament vezetésének most van ideje helyrehozni a hibát. Volt már erre példa, amikor egy közismerten katolikus jelöltet nem akartak megválasztani a női bizottság elnökének, de a lázongó baloldalt akkor sikerült észhez téríteni. Persze még Joseph Daul volt a néppárti frakció elnöke, aki nagyon harcosan lépett fel a néppárti jelölt, a szlovák Anna Záborská érdekében. Hogy Manfred Weber mit tud, az most kiderül, de nagy reményeim nincsenek.

Az Európai Parlament tehát letért a demokrácia útjáról és a véleménydiktatúrának nyitott teret. Érdemes a történeteket a liberalizmus oldaláról is vizsgálni. Úgy tűnik, nem azért halott a liberalizmus, mert a választóknak, ahogy Putyin véli, nincs rá igényük, hanem azért, mert a hívei megtagadták. Ha liberális lennék, tisztelném a másik ember véleményét és tolerálnám az enyémtől eltérő eszméket. Az Európai Parlamentben a magukat liberálisnak hirdetők a szocialistákkal és a zöldekkel karöltve nem fogadják el, hogy valakinek más a véleménye, mint nekik. Ez a liberalizmus valódi halála.

Érdekes a Politico hozzáállása. Ez a lényegében liberális orgánum nem ünnepel. Minden kommentár nélkül közli a történteket, és figyelmeztet a veszélyekre. Idézi Szájer Józsefet, aki a levezető elnök volt a jogi bizottság ülésén. Szájer emlékeztetett, hogy negyvenéves gyakorlatot sértenek meg a képviselők, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Az egyik bomba már most robbanhat: Ursula von der Leyen támogatása a szocialista és zöldfrakciókban finoman szólva mérsékelt. Ha a most megsértett frakciók nem szavazzák meg, korántsem biztos, hogy többséget kap. Ettől ugyan az unió még azonnal nem esik szét, de nevetséges lesz. A nevetségesség pedig politikai értelemben öl.

A liberális demokrácia Európában halálos sebet kapott. Az unió – két különböző szempont alapján – élesen megosztott. Az egyik pártszempontoktól független: a 2004 után taggá lett országok egyetlen vezető posztot nem kaptak, másodrendű európaiaknak tekinthetők. A másik szempont politikai: a magukat Európa-pártiaknak kikiáltók és az unió jelenlegi működését bírálók között húzódik. Az Európa- ellenes brexithívők egy harmadik csoportot alkotnának, bár az állítólagos Európa-pártiak szívesen összemossák őket a többiekkel. Egy belsőleg megosztott unió nem tud megfelelni a kor kihívásainak, mert a megosztottság döntésképtelenné teszi a szervezetet.

A baloldali pártok liberálisnak hazudott handabandázása és a régi tagállamok önzése az európai egység sírásója lehet.Megjelent a a Magyar Nemzet júléious 16-i számában