Amikor őseink Afrika forró és száraz régióit járva élelmet kerestek, az egyik komoly kihívást az jelentette, hogy testüket hűteni tudják – írja a Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeum oldala. Az evolúció a verejtékmirigy-szám növekedésének, illetve a szőrzet csökkenésének kedvezett, ez ugyanis elősegítette a verejtékezést és a testhőmérséklet szabályzását.

A gyérebb szőrzet ugyanakkor problémát is okozott, hiszen a bőr így védtelenné vált az Egyenlítő környékén különösen erős napsugárzással szemben.

Mivel az UV-sugárzás komoly károkat okozhat a szervezetnek (erről itt írtunk bővebben), a természetes kiválasztódás a fénnyel szemben ellenállóbb egyedek szaporodását segítette.

A melanin, azaz a sötét pigment egyfajta természetes napvédőként funkcionál, amely képes csökkenteni a sugárzás káros hatásait. Éppen ezért az Egyenlítő térségében, ahol sok a napsütéses órák száma, a sötétebb, melaninban gazdag bőrtípus lett meghatározó. Idővel azonban őseink egy része Eurázsiába vándorolt, ahol már jóval kevesebbet süt a nap. Itt már a sötét bőr kevésbé előnyös, mert csökkenti a sugárzásból felvehető, az egészség számára elengedhetetlen D-vitamin mennyiségét.

Akkor mégis miért van az, hogy északabbi területeken is jellemző lehet a sötétebb árnyalat? (Gondoljunk csak eszkimókra.) A választ a táplálkozásnál kell keresni: ezek a populációk rendszerint nagy mennyiségű halat, rákot és egyéb D-vitaminban gazdag tengeri táplálékot fogyasztanak, ezért evolúciós szempontból felesleges lett volna, ha fejlődésük során bőrük világosabbá válik.