Magyar Krónika
Táboroztak a montreáli cserkészcsapatok
Magyar Krónika 2020. 02. 17. eseményekNemes Csilla
ESEMÉNYEK Tovább
MIKOR LESZ VÉGE A HÁBORÚNAK?Kilenc órakor keltem föl. Elmentem a kávéházba reggelizni. - Mikor lesz már vége ennek a háborúnak? - kérdezte tőlem a pincér. - Bizony, sejtelmem sincs róla - feleltem. Reggeli után a borbélyhoz mentem. - Lesz-e valaha vége ennek a borzasztó háborúnak? - kérdezte a mester.
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
Január 17. és 19. között téli tábort szervezett a montreali 37. Szent Margit lánycserkész- és 23. Szent László fiúcserkészcsapat. A tábor helyszíne ezúttal a St-Adolphe-d'Howard településen elterülő, 1926-ban alapított, és a csapatok által közkedvelt Camp Kinkora táborozóhely volt.
A tábori előkészületek már hetekkel korábban megkezdődtek, így minden feltétel adott volt a zökkenőmentes lebonyolításhoz. A tábor központi témája és kerettörténete államalapító Szent Isván alakja köré épült fel. Nem véletlen volt a témaválasztás, hiszen a csapatok már megkezdték a felkészülést a nyári Jubileumi Nagytáborra, melynek mottója: "Építsünk országot".

Változatos és színes, ugyanakkor információkban gazdag és szórakoztató programot állítottak össze a vezetők: minden tevékenység valamilyen módon kapcsolódott az országalapítóhoz. Emellett a különböző napok mottóját Szent István Imre herceghez intézett intelmeiből származó idézetek adták.
A táborparancsnoki tisztséget Csukly Erzsébet, a lánycserkészcsapat parancsnoka töltötte be. A táborban látogatást tett Kontra Tamás, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség kelet-kanadai körzeti parancsnoka is.

A táborverés a nagyobb cserkészek és vezetők péntek esti érkezésekor lezajlott. Hozzájuk csatlakoztak szombat reggel a kiscserkészek is. A reggeli megszokott programot követően rövid ismertető hangzott el a magyar koronázási jelvényekről, részletesebben pedig a szent koronáról. Ezt kézügyességi tevékenység követte: a kiscserkészek lerajzolták, a nagyobbak pedig fém lemezre dombornyomással készítették el az általuk kiválasztott jelvényt.

Gyönyörű szép munkák születtek, miközben megérkezett Gizella királyné a jelvények másolatával, majd mindenki nagy örömére – egy korábbi cserkészvezető személyében – maga István király is tiszteletét tette. Ezt követően a benti tevékenységet kinti váltotta fel: a kisebbek önfeledten játszottak a nagy hóban, míg a nagyobb cserkészek hókunyhók készítésében serénykedtek. Senki nem érzékelte az idő múlását, csak a csengő megszólalása emlékeztetett az ebédidőre.

A finom ebéd után a kicsiknek pihenő következett: Benedek Elek meséivel ismerkedtek. A nagyobbak folytatták a szabadtéri programot. Később a kiscserkészek is csatlakoztak hozzájuk, és vidám szánkózás vette kezdetét.

A következő programhoz mindenki egyenruhába öltözött – ezzel is hangolódva nem csak lélekben a misére. A lelki táplálékban gazdag bibliai üzenetet Mike Shaw atya adta át, aki fiatalos, lendületes stílusával építő és sokatmondó gondolatokkal ajándékozta meg a résztvevőket. Kiemelte, hogy a cserkészet egyik alappillére a szolgáló lelkület. Ezért arra szólított fel mindenkit, hogy a nemzetek és népek között bátran világítsanak szolgálatukkal, majd gitárkísérettel előadott énekek közben szentáldozásban részesítette, valamint megáldotta a jelenlévőket.
Az esti étkezés előtt mindenkit "felébresztett" a mozgásos játék, ami a király és kirányné esti lakomájával folytatódott. A fejedelmi vacsorához járó szórakoztatás az őrsök feladata volt, akik egyenként sorakoztak fel, hogy a királyi pár véletlenül se unatkozzon – és főként, hogy ne ásítson. Mindeközben a szolgák folyamatosan gondoskodtak arról, hogy semmi se hiányozzon az asztalukról, ahol – a korhű étkezés felelevenítése kedvéért – nyoma sem volt evőeszköznek.

A kiadós lakoma után minden őrs a kandallóban megrakott "tábortűz" köré telepedett, és sorra mutatta be a korábban begyakorolt jeleneteket a király előtt, aki megelégedéssel nyugtázta és tapssal díjazta a produkciókat. Mindeközben dalos betétek és összekötő szövegek biztosították a kerettörténet fonalának a töretlenségét.

A kiscserkészek nyugovóra térése után pedig a vezetők előadásában elevenedtek meg Magyarország történelmének legmeghatározóbb mozzanatai: keresztyénség felvétele, koronázás, az ország felajánlása Szűz Máriának. Nagyon meghitt pillanat volt ez, minden jelenlevő átélhette az esemény történelmi jelentőségét: a több mint ezer éve hozott döntések sorozata messzemenő következményekkel járt az ország jövőjére nézve.
Az esti program a szokásos zászlólevonással és a szeretetkörben felcsendülő "Szellő zúg távol" énekkel ért véget. Bár a parázs kialvófélben volt a kandallóban, a cserkészlelkekben a szikra igazi lángra kapott, amit újra és újra továbbadni nemes feladat és kötelesség.Nemes Csilla
KCSP ösztöndíjas
Montreal
MAGYAR FŐKONZULÁTUS
Főkonzul Pritz Helga Katalin
Konzul Kovács-Szabó Timea
Konzul és magyar közösségi ügyek (MKD): Fülöp Villő
Cím:
 1155 Metcalfe St., Suite 1504
(Sun Life Building)
Montreal, QC H3B 2V6
Telefon: 438-380-3107
E-mail: 
consulate.mtr@mfa.gov.hu
Ügyfélfogadás 
Kedd: 9.00-12.00
Csütörtök: 13.00-16.00
Honlap cím: montreal.mfa.gov.hu

HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212