Magyar Krónika
Két nemzetközi építészeti nívódíjat is kapott Gül Baba Türbéje
Magyar Krónika 2020. 07. 29. események 
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
TEKNŐSBÉKAA teknősbéka igen hosszú életű állat, egy teknősbéka élete hosszúságban kitesz annyit, mint tíz ember élete. Persze, ez a teknősbékaélet amilyen hosszú, olyan keskeny szélességben, tehát messze mögötte marad akár egy magyar gróf vagy lánckereskedő életének is.
hirdetés
Klikk ide
A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) 2020-as pályázatán Budapest egyik legrégebbi, 2018-ban teljeskörűen renovált műemléképülete, Gül Baba Türbéje két nívódíjat is kapott. A török és a magyar állam összefogásában két éve megújult létesítmény a középületek kategóriájában arany, az örökségvédelem kategóriában pedig ezüst elismerésben részesült.
Gül Baba türbéje két éve újult meg a török és a magyar állam összefogásának köszönhetően
Fotó: gulbabaalapitvany.hu
Több évet igénybe vevő előkészítő és kivitelezési munkálatok után felújított és kibővített állapotban átadták a közönségnek 2018-ban Gül Baba Türbéjét a budapesti Rózsadomb keleti lejtőjén. A projekt egyedülálló jellege és kimagasló építészeti minősége a Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) figyelmét is felkeltette, ugyanis a Gül Baba Türbéje pályaműve az idei építészeti nívódíjak közül kettőt is elnyert: a középületek kategóriájában arany, az örökségvédelem kategóriában pedig ezüst elismerést kapott.

A FIABCI bírálóbizottsága egyebek mellett azt emelte ki a nívódíjak odaítélésekor, hogy a projekt keretében nemcsak maga a türbe épülete és közvetlen környezete újult meg, hanem az egységes szemléletű, építészeti és tájépítészeti elemeket ötvöző megközelítésnek köszönhetően egy teljes épületegyüttes kelt új életre, sőt, a korábban igencsak elhanyagolt, környező utcák is megújultak.

Ez egybecseng a beruházók szándékával, a felújítás egyik kimondott és határozott célja volt ugyanis – amint arról lapunkban is beszámoltunk – a türbe és az egykori Wagner-villa területének oly módon történő renoválása, ami egy új kulturális épületkomplexum megteremtésén túl hozzájárul a Rózsadomb keleti lejtőjének teljes megújulásához is.

Ennek jegyében, a Wagner-villa pincerendszerének és sarokbástyáinak hasznosításával kilátóteraszok, konferenciaterem, kiállítótér, illetve egy kávézó létesült, ami a látogatók kényelmének és pihenésének biztosítása mellett nívós kulturális események megszervezését is lehetővé teszi. A történelmi helyszínen korszerű, minden igényt kielégítő XXI. századi technológia segíti elő a látogatók tájékozódását és a különleges hangulatú élményvilág átélését.

A belső park és a mediterrán függőkert igényes kialakításával üde színfoltot teremtett alig néhány lépésnyire a forgalmas Margit körúttól. A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány közleménye kiemeli: a beruházás által a Türbe olyan egyedülálló kulturális és turisztikai értékké vált a főváros szívében, amely tovább emeli Budapest vonzerejét és nemzetközi hírét.

Az Alapítvány elnöke, Adnan Polat a díjakkal kapcsolatban úgy fogalmazott: óriási elismerése ez annak a rendkívül jelentős munkának, amelyet a török és a magyar kormányok végeztek Gül Baba sírjának és környékének felújítása során. "Fontos kiemelni, hogy ez egyben Budapest egyik legrégebbi történelmi emlékműve" – hangsúlyozta az elnök.

Gül Baba (magyarul: a rózsák atyja) bektasi dervis volt, aki II. Mohamed uralkodása idején kísérte el a hódító sereget európai hadjárataira. Nevében a rózsa megnevezés az akkori iszlám misztikus hagyományok alapján egy lelki rangot jelzett, amely szerint Gül Baba az Istent mélyrehatóan ismerő szerzetes volt. Gül Baba 1541-ben érkezett Budára I. Nagy Szulejmán szultánnal. A legenda szerint a város elfoglalása tiszteletére rendezett hálaadás napján halt meg, 1541. szeptember 2-án. A szultán részt vett a köztiszteletnek örvendő szerzetes temetésén, és Gül Babát Buda védnökévé nyilvánította. Gül Baba sírja fölé az emlékhelyet 1543 és 1548 között a harmadik budai pasa építtette.
MAGYAR FŐKONZULÁTUS
Főkonzul Pritz Helga Katalin
Konzul Kovács-Szabó Timea
Cím: 1155 Metcalfe St., Suite 1504
(Sun Life Building)
Montreal, QC H3B 2V6
Telefon: 438-380-3107
E-mail: 
consulate.mtr@mfa.gov.hu
Ügyfélfogadás 
Kedd: 9.00-12.00
Csütörtök: 13.00-16.00
Honlap cím: montreal.mfa.gov.hu

HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212