Több mint negyven éve halott már, de a legendák úgy, olyan hűségesen kísérik alakját, ahogy valamikor kicsi, Vogi nevű uszkárja követte gazdája tipegő lépteit a Belvárosban. A kutyust a Vogue divatmagazin nyomán keresztelték el, és Jovanka Broz Tito ajándéka volt. A jugoszláv államelnök felesége ezzel is szerette volna kifejezni háláját a számára készített pompás toalettekért. És nem ő volt a szalon egyetlen, magas rangú diplomatafelesége: megfordult ott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, Franz Vranitzky osztrák kancellár és Reza Pahlavi iráni sah világszép hitvese is.

Mi több, még a köztudottan puritán Kádár Jánosnénak is készült itt – valószínűleg a hatvanas évek végén – egy tiszta selyem kosztüm. És akkor még nem szóltunk a korszak leghíresebb színésznőiről, Honthy Hannáról, Házy Erzsébet opera-énekesnőről, Tolnay Kláriról, Psota Irénről, Törőcsik Mariról, Halász Juditról vagy a világhírű szovjet filmcsillagról, Tatjana Szamojlováról. És hogyan is maradhatott volna ki a sorból az Amerikában élő Gábor Zsazsa, aki a legenda szerint nem akart fizetni a ruhákért, de hazautazása után a tőle megszokott stílusban azt kürtölte szét, hogy őt Budapesten csúnyán lenyúlták, becsapták.

Sokan vélik úgy, hogy a vörös divatdiktátorként is emlegetett Rotschild Klára a szocialista divattörténelem talán legnagyobb rejtélye. A történet valamikor az 1950-es évek legelején az állami konfekcióipar megteremtésével kezdődött, és lényegében csak a hatvanas évekre finomodott annyira a helyzet, hogy a vásárlók nyolcvan százaléka elégedett lehessen a késztermékkel. A "Rotschild-jelenség" éppen ezért különösen izgalmas: hogyan működhetett az apró termetű női ruhatervező "birodalma" a diktatúrában? Annál is inkább kérdés ez, mivel Klára karrierje jóval a második világháború előtt, még az "antivilágban", az "átkos" Horthy-korban kezdődött.

Állócsillag a pályán

Magáról úgy beszélt, mint aki egy "szabászasztalon látta meg a napvilágot", arra célozva, hogy édesapja Rothschild Ábrahám (így, th-val) ismert úri, édesanyja, Spirer Regina pedig jó nevű női szabó volt, akiknek szalonját a Belvárosban kedvelte a korabeli arisztokrácia. Az 1903-ban született Klára már gyerekkorában addig tekergette a babáin a maradék kelmét, amíg nem sikerült valami extravagánsat alkotni a rongyokból – vagy lehet, hogy ez is egy legenda?