REGÖLÉS
A karácsonyt követő időszakhoz kapcsolódik a regölés hagyománya: az István napjától, december 26-tól Újévig járó regösök különféle énekeket adtak elő és jókívánságokat mondtak a ház lakóinak. A regölés lényegében természetvarázsló énekmondás, köszöntés – bőségvarázsló, párokat összeboronáló, adománygyűjtő szokás volt.

A regösök az ősmagyar kultúrában a sámán énekmondói, ráéneklői lehettek. A középkorban a regös szó, mint foglalkozásnév fordul elő, valószínűleg ők voltak a király udvari énekesei, királyi együtt ivói. A 19. – 20. században már a regösének előadói.

A regösök mindig csoportban járnak, hangszereik: láncos bot, köcsögduda. A legénycsoportok házról házra (főleg lányos házakhoz) járnak, majd az ott lakóktól jutalmat kapnak jókívánságaikért. A regösénekben fontos szerepe van továbbá ősmagyar mitológiai elemeknek (Csodaféle szarvas) és Szent István király alakjának is.

A regösének a regölés legmeghatározóbb eleme. Részei:

• Beköszönő – A regösének mindig ezzel.
• Jókívánságok – Az első részben a regösök a ház népének jó egészséget, vagyont kívánnak.
• Misztikus jelenet – általában a csodaszarvasról, vagy Szent István-ról.
• Összeregölés – ilyenkor a házban lakó fiatal lány és egy legény nevét egy énekben említve összepárosítják őket
• Záradék – ebben a részben gyakran utalnak a regösöknek adandó jutalomra, továbbá megátkozzák azt, aki nem ad adományt.

BORSZENTELÉS
A borszentelésre Szent János napján, december 27-én került sor régen. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott, mivel a szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak vele, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy ne romoljon el a bor.

Borszentelésnek mondják, valójában megáldják a bort ezen a napon. János evangélista volt a legfiatalabb az apostolok közül, s az egyetlen, aki nem halt vértanúhalált. Túlélte a kínzásokat, időskorában – egyesek szerint százévesen – halt meg. Ő az egyetlen a tanítványok közül, aki jelen volt Jézus Krisztus kereszthalálánál.

A Szent János-napi boráldás eredetéről annyit tudunk, hogy a középkori legenda szerint Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak: akkor hajlandó hinni Krisztusban, ha kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet, és az nem árt neki. A mérget először megitatták két gonosztevővel, akik azonnal meghaltak. Szent János imádkozott, megáldotta a mérgezett boros kelyhet, kiitta, és semmi baja nem lett; köpenyét a gonosztevőkre terítette, akik feltámadtak. A pogányok a látottak alapján a főpapjukkal együtt megkeresztelkedtek. Szent Jánost boros kehellyel a kezében is szokták ábrázolni. A kehelyből kígyó mászik elő.

A XVIII. század közepéig a karácsony háromnapos ünnep volt, a harmadikon ünnepelték Szent János evangélista emlékét, ezen a napon szentelték meg a bort, a Jánosok pedig szőlőhegyi mulatságra, pinceszerre hívták meg rokonaikat, barátaikat.

A János-napi borszentelés hagyománya ma is él az ország bortermelő vidékein. Ezen a napon a szőlősgazdák egy kis üveg bort visznek a templomba, a főoltár jobb oldalán álló asztalkára teszik, majd a megszentelt borból a pincében minden hordóba öntenek egy keveset, hogy ne romoljon meg a hegy leve. A szentelt bort a népi gyógyászatban is alkalmazzák, főként torokfájás esetén.

BETLEHEMEZÉS
Karácsony napján a népszokások célja a gonosz ártó szellemek elűzése zajkeltéssel, állatbőrök, jelmezek, álarcok viselésével. Ekkor kerül sor a betlehemezésre is: ezt a játékot eredetileg templomokban, majd később házakhoz járva adták elő a gyerekek. Gyakran állatok is szerepeltek benne, a gyermek Jézust pedig élő kisbabával jelenítették meg.

KARÁCSONYI TIZENKETTED
Karácsony napjával egy újabb ünnepi szakasz veszi kezdetét, a karácsonyi tizenketted, amely  január 6-ig, vízkereszt napjáig tart. Ez egyben a vizek megszentelésének és Jézus megkeresztelésének ünnepe is.

LUCA NAPJA
A decemberi népszokások sorát a Luca napja nyitja. A néphit kétféle Lucát ismer: a jóságost és a boszorkányost. Ez utóbbi terjedt el a néphagyományban. Kevés olyan jeles nap van, amelyhez annyi szokás, hiedelem, jóslás, tiltás kapcsolódna, mind december 13-hoz, Luca napjához. Ez a nap épp úgy alkalmas volt termékenység varázslására, mint házasság-, halál- és időjóslásra, vagy bizonyos női munkák tiltására. Az első látogatóból a várható állatszaporulatra jósoltak. Ugyanis, ha Luca reggelén férfi lép a házba, a szaporodás bika lesz, ha pedig nőlátogató érkezik, üsző.

Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, ezért mindenütt védekeztek a boszorkányok ellen. Fokhagymával dörzsölték be az állatok fejét, az ólak ajtajára keresztet rajzoltak, hamut szórtak a kapuk elé, lefekvés előtt fokhagymás kenyeret ettek, hogy szagával elriasszák a gonosz szellemeket, és elzárták a seprűket, nehogy azon nyargalásszanak a boszorkányok.

Ehhez a naphoz kötődik a legismertebb hagyomány, a Luca-szék készítése. Ezen a napon kezdték el faragni, úgy, hogy minden nap csak egyetlen műveletet szabadott rajta elvégezni, de karácsony szentestére készen kellett lennie. Az éjféli misére magukkal vitték, és ha ráálltak, meglátták a boszorkányokat. A lányok ezen a napon 12 gombócot főztek. Mindegyikbe egy férfi nevét rejtették. Amelyik gombóc legelőször a víz felszínére jött, megmondta ki lesz a férjük. Luca napkor vetik a Luca búzát. A búzaszemek gyorsan csíráznak, azt tartják, ha Karácsonyra kizöldül, jó termés várható. Az időjárásra a székelyek hagymából jósoltak. A vöröshagymából lefejtettek 12 réteget, ez az év egy-egy hónapjának felelt meg. Mindegyikbe egy kevés sót szórtak, amelyikben elolvadt, az a hónap esősnek ígérkezett, a többi száraznak. Szintén Luca napkor voltak szokásban bizonyos, finomnak éppen nem mondható tréfák is. Egyes vidékeken a legények leakasztották a kertkaput, máshol szétszedték a szekeret a gazda legnagyobb bosszúságára.