A fekete halál: a pestis

541–542. Konstantinápoly: naponta tízezer halott. 1347–1350. Anglia: 1,4 millió áldozat. 1649. Sevilla: a város lakosságának fele odaveszett. Mindez csupán néhány, találomra kiválasztott számadat, amely a pestis pusztító erejét tükrözi.

A leggyilkosabb pestisjárvány a XIV. században csapott le a világra, a legóvatosabb becslések is szerint is mintegy 100-150 millió halálos áldozatot szedett. A valószínűleg Kínában kialakult járvány Európába 1347-re jutott el Közép-Ázsiából a selyemúton keresztül, majd itáliai hajósok is segítettek az elterjesztésében. Egy forrás szerint a Krím félszigeten található Kaffa erődjének ostrománál a tatárok biológiai fegyverként vetették be a pestist a genovaiak ellen. Megfertőződött katonáik tetemét katapultok segítségével juttatták be a várba. Az itáliaiak végül (egyes vélekedések szerint csupán egy évvel később) hajóikon vitték el a patkányok hordozta baktériumot Dél-Európába, ahonnan észak felé − egyes feljegyzések szerint − napi négykilométeres sebességgel terjedt.

A "fekete halál" kifejezés onnan ered, hogy a bubópestis során az oxigénhiány miatt a bőr sötétkékre "feketedett". A beteg 2-7 napon belül elhunyt, ám aki túlélte a fertőzést, annak szervezete élete végéig védettséget kapott. Habár egyszerre maximum nyolc hónapig tartott egy adott vidéken a pestis, 1346 és 1671 között nem volt olyan év Európában, amikor valahol ne lett volna járvány.

Az 1894-ig gyógyíthatatlannak hitt kórokozó DNS-e akár évszázadokig is megőrződhet az áldozatok fogbelében, ám minden bizonnyal a mintegy 650 éve pusztító Yersinia pestis baktériumának ezen válfaja már nem létezik. A pestisjárványok nem csupán a középkorban pusztítottak, többször felbukkantak még a XIX–XX. században is.