Az információ hatalom

Több mint 5 ezer éve ír az ember, a könyvek azonban alig kétezer évesek. Mezopotámiában az ékírás jeleit még agyagtáblákon rögzítették, később az egyiptomiak e célból találták fel a papiruszt, amely a papirusznövény belső részének vékony lapjaiból készült. Ezáltal a tudás immár tekercseken vált rögzíthetővé, ennek azonban számos hátránya volt: egyrészt a feltekert lapokat nehézkesen lehetett szállítani, sérülékenyek voltak, és bár csupán a szöveg egy része érdekelte az olvasót, ki kellett görgetnie számos más felületet is, ez pedig növelte a tekercsek elhasználódását.

Számos írást rögzítettek az ókorban viasszal bevont fatáblákon, amelyeket olykor könyvszerűen össze is fűztek, csakúgy, mint később az állati bőrből készült pergameneket, ám ez utóbbiakat csak személyes jegyzetfüzetként alkalmazták. A források szerint az összefűzött fatáblákat a caudex (jelentése: fatörzs, tönk) szóval jellemezték, így a ma ismert könyvek, a kódexek ősének tekinthetjük.

Az ókor első évszázadaiban még nem igazán volt szükség könyvekre, mivel a legtöbb görög szöveg nem volt hosszabb 30 oldalnál, azt pedig harmonikahajtással meg lehetett oldani, hogy elférjen az ember kezében. A pugillares membranei névvel illetett, hajtogatott pergamenes füzetkét Marcus Valerius Martialis költő és Pál apostol is előszeretettel használta. A római szövegek már jóval szószátyárabbak voltak, akár több száz oldalra is rúgtak. Időszerűvé vált tehát egy olyan találmány, amely felváltja a tekercseket. Így született meg az oldalakat egymás mellé rendező, a szélük mentén összefűzött, lapozható, praktikus könyv, amely lehetővé tette a nagy mennyiségű írott információ tárolását és könnyed szállítását.

A római találmány a kutatások szerint a Krisztus utáni első században kezdett elterjedni a birodalomban, ám még közel három évszázad telt el, mire a könyv nagyrészt felváltotta a tekercseket és a viasztáblákat. Ebben egyes feltételezések szerint komoly szerepük lehetett az őskeresztényeknek.