Bizonyos fokig a külügyminisztérium lehetne ennek a gazdája, de fájdalmas emlékem, hogy amikor Pungor Ernő miniszter úr egy hazánkat bemutató CD-ROM elkészítésére és terjesztésére kért pénzt a költségvetésből, az Antall kormány egyetlen tagja szólalt fel ez ellen: az akkori külügyminiszter.
A minap felhívták a figyelmemet egy német nyelvű oldalra, ami talán nem is csak egy fecske, és nyarat varázsolt számomra az őszi idő ellenére. Ungarn aus erster Hand a címe. Már az is öröm, hogy az oldal létezik, de a puszta jószándékú igyekezeten túl roppant jóleső érzéssel olvastam az egyik ott megjelent írást. Németül jól tudók számára megadom annak az előadásnak a videóját, aminek a leiratát alább magyarul olvashatják. Az előadást Dr. Gerhard Papke úr tartotta, aki a Magyar-Német Társaság elnöke. Mondanivalóját ide kattintva nézhetik meg. A lap szerkesztője is számolt azzal, hogy a mi német tudásunk nem olyan általános, mint száz éve volt, és közzé tette a szöveget magyarul. Az alábbiakban ezt olvashatják, és kérem olvassák is el.
A cím szabad fordításban:
A modern Magyarország alapos torzképe (DAS GEPFLEGTE ZERRBILD DES MODERNEN UNGARN)

Aligha van még egy ország Európában, amelynek mi, németek annyira adósai vagyunk, mint Magyarországnak. Ugyanakkor alig van más ország Európában, amellyel Németország ennyire igazságtalanul bánik. Ha jó barátainkkal rosszul bánnak, azt nem lehet csak úgy elfogadni, hanem fel kell emelni a szavunkat ellene!

Hölgyeim és uraim! Három kérdést körbe járva szeretnék erről néhány gondolatot elmondani. Először is, mit köszönhetünk Magyarországnak? Másodszor, hogyan kezelik Magyarországot és a magyar politikát Németországban? És harmadszor, miért van ez így?

Mi ennek az oka?

Október 3-án ünnepeljük a német egység napját, amely mindannyiunk emlékezetében elsősorban 1989. november 9-ével, a berlini fal leomlásával kapcsolatos. És biztos vagyok benne, hogy mindannyian örülünk, hogy ezt a napot, Németország újraegyesítésének napját ünnepelhetjük. De nemcsak 1989. november 9-ére kellene emlékeznünk, hanem például 1989. augusztus 19-ére is, amikor nem messze Bécstől, a magyar-osztrák határ mellett fekvő Sopronban, a magyarok megrendezték az úgynevezett Páneurópai Pikniket. Piknik – ez úgy hangzik, mintha néhány ember egy kellemes nyári délutánon összejött volna valahol a szabadban, kávéra és süteményre.

Ezen a napon azonban történelmi esemény zajlott, mert 1989. augusztus 19-én Magyarország megnyitotta nyugati határát. Először csak ideiglenesen, hogy hétszáz NDK-állampolgár, hétszáz honfitársunk megtalálhassa az utat a szabadságba. Nem szabad elfelejteni, mekkora tett volt ez, mert Magyarországon akkor még a kommunisták voltak hatalmon! És ha az a hétszáz fiatal NDK-állampolgár ugyanazon a napon Berlinben próbált volna átmenekülni a várost két részre szakitó belső német határon, sokan közülük nem élték volna túl. A magyarok vállalták a kockázatot, hogy egy másik nép tagjai megtalálják az utat a szabadság felé.

Mert ilyenek a magyarok, hölgyeim és uraim!
Egy harmadik történelmi dátumra is szeretném felhívni a figyelmüket, ami egy kicsit messzebbre nyúlik vissza. Október 23-a Magyarországon munkaszüneti nap, és a magyarok évről évre megemlékeznek 1956. október 23-áról. Ezen a napon tört ki a magyar nemzeti felkelés a kommunista elnyomás ellen. Tényleg kitört. Ezen a napon százezrek vonultak Budapest utcáira, hogy tüntessenek és harcoljanak hazájuk szabadságáért. És bár ezt a forradalmat két hét után az orosz tankok szétzúzták, a felkelés mégsem volt hiábavaló. A magyar felkelés az európai szabadság történetében is mérföldkő. Mert az volt, egész Európa tudatában. Életben tartotta azt a meggyőződést, hogy Európa kommunista elnyomása és Európa megosztottsága nem tarthat örökké.

Ezt is a magyaroknak köszönhetjük, hölgyeim és uraim!
A magyaroknak ezeréves államiságuk során folyamatosan küzdeniük kellett a puszta túlélésért. Százötven évet éltek például török uralom alatt! Sok brutális megszállást éltek túl, és soha nem hagyták magukat legyőzni. Higgyék el, hölgyeim és uraim, a szabadság szeretete a magyar emberek DNS-ében szilárdan van rögzítve. A magyaroknak nincs szükségük arra, hogy Nyugat-Európa arrogáns leckéket adjon nekik a liberális demokrácia működéséről. És Németországból sincs szükségük ilyen leckékre, Németországból tényleg nem.

Térjünk át a második pontra!
Az idén megtapasztaltuk a magyar politika elleni kampány csúcspontját Németországban és Nyugat-Európa más országaiban is. Nagyon szomorú ez! Maradjunk annál, amit Németországban tapasztaltunk! Mindannyian emlékeznek a labdarúgó Európa-bajnokságra, a német válogatott Magyarország elleni müncheni mérkőzésére. A német pártok és a német média nagy többsége úgy gondolta, hogy ez legmegfelelőbb alkalom világszerte látható jelét adni a magyarok „gonosz homofób” politikája elleni tiltakozásuknak, és szivárványszínekben akarták megvilágítani a müncheni Allianz Arénát. Minden csatornán – mintha ez lenne a természetes – követhettük a híreket, hogy Magyarországon homofób politika, melegek elleni homofóbia uralkodik. Mindezt magától értetődő, természeti törvényként terjesztették, hiszen a Magyar Országgyűlés alkotott róla törvényt. Holott a törvény célja az volt és ma is az, hogy az iskolákban korlátozza a gyermekek korai szexualizálását. Erről volt szó. Csak mellékesen jegyzem meg, az az érzésem, hogy ha a német szülők ismernék az ebben a témában használt német iskolai tananyagot, sokan támogatnák, hogy hasonló törvény szülessen Németországban.

Mindenesetre egy dolog világos. A felnőtt homoszexuálisok jogait ez a törvény Magyarországon egyáltalán nem érintette. Senki nem akarta tudomásul venni Németországban, hogy Magyarországon évek óta létezik a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye, ami nagyrészt megegyezik a német szabályozással. És hogy Magyarországon a homoszexuálisok védetten, jól és biztonságban élhetnek. Igen, ez a valóság. Ezt Németországban teljesen figyelmen kívül hagyták. És ez bántó, megengedhetetlen rágalom volt magyar barátainkkal szemben.

Hölgyeim és uraim, ilyesmi nem illik! A legnagyobb arcátlanság pedig az volt, hogy mi németek, valakik közülünk ilyen módon visszaéltek a kötelező vendégszeretetével. Aki házigazdaként így bánik a vendégeivel, ne csodálkozzon, ha hamarosan nem maradnak barátai. Egyébként, amikor a magyar csapat Németországba jött, akkor mindenki nagyon bátornak, erősnek érezte magát. Mindenkinek nagy volt az arca. Jövő év végén Katarban lesz a világbajnokság, és Katarban a homoszexualitást börtönnel büntetik. Önök szerint a DFB (Német Labdarúgó Szövetség) szivárványos zászlókat fog osztogatni a katari stadionok előtt? Ezt gondolják? Önök szerint Markus Söder, a bajor miniszterelnök akkor majd ott fog ülni a lelátón? Vagy a többiek, szivárványos maszkkal az arcukon? Ez a farizeizmus, hölgyeim és uraim, amely sajnos Németországban normává vált. Szerintem ez végzetes.

Térjünk át a következő pontra.
Ez is egy olyan vád, amelyet folyamatosan terjesztenek Magyarországról, hogy ott a sajtószabadság és a média sokszínűségének felszámolása zajlik. Néhány héttel ezelőtt lehetőségem volt erről  vitatkozni Katarina Barley EP-képviselő asszonnyal a Phoenix csatornán. Én élveztem a vitát. Azt mondtam neki: “Igen, Barley asszony, beszéljük ezt meg, menjünk végig rajta! Hagyatkozzunk csak a tényekre! Magyarországon az RTL műsorait nézik a legtöbben. A legnagyobb példányszámú magyar napilap a Népszava, hagyományosan szociáldemokrata, a kormánnyal szemben kritikus baloldali lap. A legnagyobb példányszámú hetilap, a HVG pedig olyan keményen bírálja a magyar kormányt, hogy azt Németországban aligha merné bármelyik újság megtenni. Nézzük meg az internetet! A nyolc legnagyobb elérésű online portál közül. amelyek magyar nyelven sugároznak Magyarországon, hét egyértelműen az ellenzék oldalán áll. Ezek a tények. Ezért tartom mindig is figyelemre méltónak, hogy diplomatikusan fogalmazzak, amikor éppen az ARD és a ZDF, a közszolgálati tévécsatornák a média sokszínűségének állítólagos hiányát emlegeti Magyarországon. Ez jelent valamit.

Egyébként nem csak az az érdekes, amiről beszámolnak, hanem az is, amiről nem számolnak be. Amikor a magyarok 2010-ben kétharmaddal leszavazták az utolsó baloldali kormányt, szó szerint elkergették, Magyarország gazdaságilag és társadalmilag teljesen tönkrement ország volt. Emlékszünk még a 2010-es görögországi válságra. A magyarországi is hasonló dimenzióval rendelkezett. Az ország tényleg a végsőkig ki volt merülve. Aztán az új, az Orbán-kormány piacgazdasági reformprogramot hajtott végre. Olyan következetességgel és radikalizmussal, amit el sem tudunk képzelni. Például a jövedelem 15 százalékos átalányadójával.

Erről csak nagyon bátor szakértők mernek beszélni. Magyarországon van az egész Európai Unióban a legalacsonyabb, kilenc százalékos társasági adókulcs, és ez a szabadpiaci reformpolitika óriási növekedési dinamikát szabadított fel. Ennek ismerete nélkül nem érthető a magyar emberek óriási lelkesedése a kormányuk iránt. A németországi tudósítások ezt viszont teljesen figyelmen kívül hagyják. Konkrétan kifejezve: 2010-ben Magyarországon 1,8 millió adófizető volt a mintegy 10 milliós lakosságból. Tíz évvel később, 2020-ban ez a szám 4,5 millióra emelkedett. A jövedelemadó drasztikusan csökkent ezalatt a tíz év alatt, a munkavállalók száma 1,8-4,5 millióra emelkedett, a munkanélküliség Magyarországon 12,5 százalékról 3,3 százalékra csökkent. Az Eurostat adatai szerint ráadásul ebben az időszakban a relatív szegénységben élők aránya szintén csökkent, 27 százalékról 8,7 százalékra.

Bizonyára hasznos lenne, ha Németországban időnként rámutatnának az ilyen tényekre. Ez nem történik meg, és ezért feltesszük a kérdést, hogy miért nem? És megmondom őszintén, sok magyar kérdezi tőlem ezt, amikor Budapesten vagyok, mert tudni kell, hogy a magyarok szeretik Németországot. Akinek volt már alkalma egy kicsit hosszabb időt Magyarországon tölteni, észrevehette, hogy a magyarok általában milyen tisztelettel és rokonszenvvel bánnak velünk, németekkel.

Nem akarják hinni nekem, amikor arról mesélek nekik, milyen Berlin. Nem, tényleg nem. Az lehetetlen, el sem tudták képzelni. Mert Magyarországon nincsenek égő barikádok, nincsenek a másként gondolkodók  által felgyújtott autók. Egyáltalán nincs politikai erőszak, az nem létezik. A politikai erőszakot egyáltalán nem ismerik. És amikor elmondod nekik, hogyan alakulnak itt a dolgok, néha azt hiszik, hogy Kolumbiáról beszélsz, de sajnos ilyen Berlin.

Miért bánnak így Magyarországgal Németországban? Mindig igyekszem elmagyarázni magyar beszélgető partnereimnek és barátaimnak, hogy ez nem Magyarország ellen irányul, hanem a rágalomhadjárat és dezinformációs kampány az oka, amelyben sajnos a német politika és a média nagy része is részt vesz. Ennek oka egyszerű:  A legtöbb német pártnak és a német médiának nem tetszik a magyar nemzeti politika egész iránya, az egész irány nem tetszik nekik.

2015-ben Németország megnyitotta Európa határait, és az egész Európai Unióra rákényszerítette migrációs politikáját. A magyarok következetesen ellenezték. Azóta van ez az alapvető konfliktus a német kormány és az Európát megvédeni akaró magyarok között. A magyarok meg akarják védeni Európa kulturális identitását. A magyarok önképe egy nyugati keresztény önkép. Azért is ellenzik az Európába irányuló tömeges migrációt, mert nem akarják feláldozni keresztény-nyugati identitásukat a tömeges migrációnak. Ez a magyarok szilárd meggyőződése. És felismerhető ellentétben áll a politikai baloldal kulturális önkényével, nemcsak Németországon túl is.

Ez a hatalmas kontraszt előadásom harmadik pontja. Ez magyarázza meg a Magyarország elleni kampányt. Ez természetesen olyan kérdés, amely az Európai Unió alapjaihoz kapcsolódik. Ha megnézzük az Európai Unió brüsszeli intézményeit, legyen szó akár a Parlamentről, akár a Bizottságról, akár az Európai Bíróságról, egy dologban mind egyetértenek: több hatalmat akarnak. Brüsszel egyre nagyobb befolyást akar megszerezni a pártokon és intézményeken keresztül. Ez az a pont, ami mindenkit összehoz, és amely végül is, ha nem ellenőrzik, egy európai szuperállamhoz vezetne. Ennek a politikának a legnagyobb akadálya Magyarország.

Hölgyeim és uraim! Mert a magyarok Európa-pártiak, lelkes Európa-pártiak. De ők nem brüsszeli centralizmust, hanem a nemzetek Európáját, szabad Európát akarnak. És jól teszik. Ebben támogatni kell őket. Sok minden megfigyeltem, sok mindent tapasztaltam már a politikában, de most elborzadva tapasztalom, hogy Brüsszelben hogyan fokozzák a Magyarország elleni kampányt. Emlékeznek még a holland kormányfő, Mark Rutte néhány héttel ezelőtti mondatára, amikor az Európai Tanács brüsszeli ülése után azt mondta a televíziós kameráknak: “Térdre akarjuk kényszeríteni Magyarországot. Térdre akarjuk kényszeríteni Magyarországot.” Elképzelhetetlen aberráció az egymással való bánásmódban. Ha ez az új hangnem, akkor hogyan akarjuk Európát egyben tartani?

A Kínával, Oroszországgal, de amerikai barátainkkal is fennálló konfliktusokba hogyan akarunk egyáltalán beleszólni? Az iszlamista fenyegetésről nem is beszélve. Most éltük át az afganisztáni katasztrófát. Az európai szabadságról alkotott képünket csak közösen tudjuk majd megvédeni, ha egyáltalán meg tudjuk védeni. Ehhez nekünk, európaiaknak össze kell fognunk. És örülhetünk, hogy olyan barátok állnak mellettünk az iszlamizmus elleni harcban, mint Magyarország. Végre valami megnyugtató, mert a magyarokat nem fogják olyan könnyen térdre kényszeríteni. Ha a kívülről jövő nyomás fokozódik, a magyarok még szorosabban fognak majd össze, ezt tették mindig is hosszú történelmük során.

Szerintem fontos, hogy magyar barátaink is lássák, nincsenek egyedül ebben a harcban. Hogy sok állampolgár, sok ember van Németországban, akik osztják a magyarok meggyőződését, és mindent megtesznek, hogy megvédjék őket ezekkel az alaptalan vádakkal szemben.

És végezetül, de nem utolsósorban, ez az én kérésem mindannyiukhoz. Bármilyen formában is, vigyék tovább a magyarok céljait, terjesszék a magyarok meggyőződését. Nemcsak a szívükben, hanem a beszélgetéseikben is, azokban a pozíciókban, melyekben aktívan részt vesznek. A magyarok szabadságszeretetéből Európa és Németország mindig is profitált. És ez a magyarok szabadságszeretete olyan értékes, hogy segítenünk kell megvédeni.
Köszönöm szépen a figyelmüket’

Vegyük figyelembe, hogy Dr. Gerhard Papke nem szélsőséges, hanem liberális politikus. 2017-ig az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi parlamentjében az FDP frakcióvezetője, majd alelnöke volt. A beszédéről készült felvételt kéretik mindenfelé terjeszteni.