Sokan vádolták azzal, hogy emancipált korunkban újra száműzni akarta a nőket a konyha rabságába. Holott éppen ellenkezőleg történt. Nézőit arra ébresztette rá, hogy a főzés nem nyűg, nem teher, nem pokolba kívánt kötelesség, hanem egyike a legkreatívabb és legszórakoztatóbb tudományoknak.

Nem szakácsnak indult. Az 1912-ben Kaliforniában tehetős családba születő diáklányt érdekelte az angol nyelvészet és történelem, szívesen sportolt, kitűnően kosarazott. New Yorkban lakberendezéssel kacérkodott, majd újságírónak állt. A második világháború azonban fordulatot hozott az életébe.

Ízkutatás a Riviérán
A Pearl Harbor-i japán támadást követően szolgálatra jelentkezett a tengerészgyalogosoknál, magassága miatt azonban elutasították. Végül a hírszerzésnél alkalmazták, ahol tehetsége egyre fontosabb posztokra juttatta: Srí Lankán (akkor még Ceylon), majd Kínában teljesített szolgálatot. Itt ismerkedett meg Paul Childdal – a két kém egymásba szeretett, és Amerikába visszatérve rögvest összeházasodtak.

A háború után, 1948-ban Pault Franciaországba helyezték, és ezzel új fejezet kezdődött Julia életében. Az asszony nem beszélt franciául, soha addig nem kóstolt egyetlen francia ételt sem, ráadásul még alapfokon sem tudott főzni.
A pár Rouenben költötte el első közös franciaországi vacsoráját: a vajban párolt nyelvhal és osztriga mellé Loire menti fehérbor dukált, és Julia úgy érezte: szabaddá váltam, és lelkierővel töltődtem felÍgy hát a kiváló ízlésű férjnek nem kellett sokat kapacitálnia, hogy Párizsban ne a diplomatafeleségek tétlen életét élje, hanem iratkozzék be a neves Le Cordon Bleu főzőiskolába, amelyet kitűnő eredménnyel végzett el, és közben ízek után kutatva beutazta egész Franciaországot. Megfordult Marseille nyüzsgő halpiacain, Provence kisvárosaiban, az akkoriban kiépülő Riviérán, találkozott híres séfekkel és a tradicionális konyha minden csínját-bínját értő, egyszerű parasztasszonyokkal.

Amerika francia meghódítása
Később a Cercle des Gourmettes tagja lett: a csupa nőből álló társaságban kötött életre szóló barátságot és munkakapcsolatot Simone Beckkel és Louisette Bertholle-lal. E hölgyeknek szakácsokhoz illő jó orruk volt: amerikaiaknak készültek receptkönyvet írni, és ehhez kérték Julia segítségét. Mellékesen létrehozták saját főzőiskolájukat is, elsősorban a Párizsban élő amerikaiaknak. Az órákat Julia konyhájában tartották.

Közben pedig készült a nagy mű, amelynek célja az volt, hogy a gyorsételek rabságában élő tengerentúliakkal felfedeztesse a francia konyha fantasztikus ízeit, mégpedig úgy, hogy a csodás ételek helyi alapanyagokból is elkészíthetőek legyenek.