Magyar Krónika
Pálmai Tamás: Csak nézünk
Magyar Krónika 2022. 03. 27. eseményPálmai Tamás
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
TEKNŐSBÉKAA teknősbéka igen hosszú életű állat, egy teknősbéka élete hosszúságban kitesz annyit, mint tíz ember élete. Persze, ez a teknősbékaélet amilyen hosszú, olyan keskeny szélességben, tehát messze mögötte marad akár egy magyar gróf vagy lánckereskedő életének is.
hirdetés
Klikk ide
Autóban ültem minap. Szólt a rádió. Éppen nem a háborúról volt szó. Igen, arról, ami éppen most zajlik és amelynek bekövetkeztét váltig tagadtam, sot még családommal is vitára keltem.
Hogy nem lesz, hogy csak riogatnak vele, hogy sokkal okosabb a vezír. Aztán bekövetkezett. Megtörtént az, amirol csak szüleink, nagyszüleink történeteibol tudunk. Nekünk még el tudták mondani. De unokáiknak, a mi gyerekeinknek már nem. Vagy nem olyan nyersen, olyan oszin-tén, mint nekünk. Vagy már olyan messzinek, meseszerunek tunt a „kicsiknek”, amit a nagyszülok mondogatnak. Nekem viszont még olyan közelinek érzodött a dolog, hogy teljesen természetes volt: nálunk is tíz kilónál kezdodik a kamrában levo liszt vagy cukor mennyisége. Mert sosem lehet tudni, hátha egyszer kell a sok. Amikor nem lesz a boltban, vagy nem lesz rá pénz. Gyermekeim egyik barátja mindig azt mondta, hogy ha nálatok bemegyek a kamrába, azt hiszem, világháború lesz. Mosolyogtunk rajta. Most már nem tesszük. Ma az üzletben sokak kosarában ott voltak ezek az alapanyagok.

Jóanyám szerette az arany ékszereket. Megmosolyogtuk. Aztán egyszer elmesélte, hogy édesanyja, nagymamám - akit nem ismerhettem, mert hamarább elment, mint ahogy én jöttem - miként hozta vissza a letartóztatásokból a férjét, azaz nagyapámat, akit mindig, minden hatalom elvitt. Nem szerette az izmusokat és azok sem ok. De nagyapó mindig hazakerült. Csak a családi arany ékszerecskék koptak el így. Amit senki sem bánt, de az éjszakai rémálmokban fel-felriadtak rá: mi lett volna, ha nincs amivel megvenni a szabadságot?
Azzal kezdtem, hogy ültem az autóban és szólt a rádió. Az „Elso emelet” egyik száma ment épp és felfigyeltem a szövegre:
 „Akárhogy nézem, az a nagy helyzet,/Az emberek mindig másra figyelnek,/De magukban persze nem látják a hibát./Akad olyan, aki valamit elnéz,/És akad olyan, ki a másikra felnéz,/És akad olyan, aki benéz oda, ahová./Akad olyan, akit sokan lenéznek,/Akad olyan, akin mindig átnéznek,/És akadnak mások, akiket bolondnak néz a világ./Akad olyan, sajnos nem is kevés,/Ki semmit sem lát, hiába néz,/Mert sohasem érti meg a dolgok lényegét./ A szöveg talán 1985-ben született. Akkor ez merésznek számított. Ma igaz. S ha mellé tesszük a refrént: Én téged nézlek, de nem figyelsz,/Mert engem nézel, és rám ügyelsz./Mi oket nézzük, de mit sem ér,/Hisz minket is néznek valamiért.”

Nem kommentálom, tessenek megtenni. Én is azt próbálom. Megérteni és kommentálni azt, ami történik. Ugyanaz ismét. A kígyóadta alma óta, Káin és Ábel óta, az osember bunkója óta. A nagy tesók ismét megállapítják, hogy még nem elég, összedugják hát okosabb felüket, kinéznek egy jó kis málnást, kézen fognak, bevisznek s mikor kiderül, hogy a maci medve, jó pénzért adnak bicskákat, s aki a ki-ki ellenben gyoz, arról majd leszedik a hasznot, legyen az a bicska kamatos ára vagy akár a megmentett irháé.

Hogy ennek az éppen aktuális, csaknem direktben a borünkre meno harcnak miként lehetne véget vetni? „Láss, ne csak nézz” - szólt a másik zeneszám. Hát próbáljunk tisztán látni - nem lesz könnyu - ebben a zurzavarban és hallassuk szavunkat. No, meg ne feledjük: április 3-án még dolgunk van. Összmagyar.