Magyar Krónika
ACLU, mi az?
Magyar Krónika 2022. 03. 27. eseménySurján László
ESEMÉNYEK Tovább
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
TEKNŐSBÉKAA teknősbéka igen hosszú életű állat, egy teknősbéka élete hosszúságban kitesz annyit, mint tíz ember élete. Persze, ez a teknősbékaélet amilyen hosszú, olyan keskeny szélességben, tehát messze mögötte marad akár egy magyar gróf vagy lánckereskedő életének is.
hirdetés
Klikk ide
„Az FBI a kommunista párttal azonosít olyan szervezeteket, mint az ACLU (Polgári Szabadságjogokért Küzdő Amerikai Unió)”.
Ez az idézet az általam fellelhető első előfordulása a magyarországi sajtóban ennek a szervezetnek. A Nemzetközi Szemle, 1964. évi 2. számában jelent meg egy franciából fordított cikk szövegében. (Arcanum adatbázis)

Az első magyar szerző, aki megemlítette az ACLU létezését Kiss Csaba, a Magyarország újságírója volt 1966-ban. Így írta le a szervezet tevékenységét: „A Szabadságjogi Unió, ismert rövidítésével az ACLU, olyanokat tömörít soraiba, akik meg akarják védeni az alkotmányos jogokat a hivatali önkénnyel szemben. A szervezet nem egy esetben bátran fellépett baloldali, haladó személyiségek üldözése ellen, biztosította számukra a jogi édelmet. Ugyanakkor tevék enységében sok a furcsaság: az alkotmány betűihez mereven ragaszkodva kikelt a Ku Klux Klan fősárkánya ügyében indított vizsgálat folytatása ellen, sőt jogvédelmet nyújtott az amerikai náci-Führernek, Lincoln Rockwellnek is egy New York-i perben ...”

Az ACLU ugyanis akkoriban a szólás szabadságának fennkölt bajnokának szerepét játszotta, és a tartalomra nem volt tekintettel. Maga a szervezet az első világháború után jött létre, Mitchell Palmer igazságügy-miniszter ellen, aki az Amerikába érkező kommunista és szocialista radikálisok eltávolítását szorgalmazta – írja Vladimír Palko a Jönnek az oroszlánok című könyvében. Az ACLU egyik alapító tagja volt Elizabeth Gurley-Flynn is, az USA Kommunista Pártjának későbbi elnöke, feminista és az abortusz támogatója. Harminc évig állt az ACLU élén Roger Nash Baldwin, aki szenvedélyesen védte a szovjet kommunizmust. 1934-ben a Szovjetunióban tett látogatása után kifejtette, hogy a bolsevikok brutálisan lépnek fel az ellenzék ellen, de „ez őt nem zavarja”, mert a bolsevikok politikája haladást hoz. (Lám, már ekkor felmerül a progresszió.) A második világháború után Baldwin szakított a kommunizmussal és rabszolgaságnak nevezte.

Palko idézett könyve rámutat a mai Amerikában is meghatározó szerepet játszó szervezetek baloldali, gyakran kommunista gyökereire. Közép-európaiként évtizedekig úgy képzeltük, hogy a vágyva vágyott Nyugat kommunista mentes terület. Meglepve láttuk a neomarxizmus nyugati virágzását. Az ACLU a példa rá: egy évszázada háborítatlanul működnek, és ártanak.

Ez a szervezet az emberi jogokra hivatkozva sok olyan ügyet felkarol, amelyet a józanul gondolkodó keresztény elutasít, sőt bűnnek tart. Vladimír Palko így jellemzik az ACLU tevékenységét: Ha tudomásukra jut, hogy valaki Amerikában a 21. század elején valamilyen keresztény motívumú műalkotás eltávolítására törekszik a közterekről és közben az amerikai alkotmányra hivatkozik, nyugodtan fogadhatnak rá, hogy az ACLU-ról van szó. Ha tudomásukra jut, hogy valaki Amerikában a szólásszabadság jogán védelmezi a pedofilok jogát, hogy a fiatalkorú gyermekekkel történő szexuális kapcsolatot az interneten kínálják fel, akkor tudják, hogy erre a védelemre csak az ACLU képes. Ha valaki követeli a gyermekpornográfia legalizálását, amennyiben az csak komputeranimáció, tudhatják: főleg az ACLU képzeli így a szólásszabadságot.

Az ACLU tehát a szólásszabadságot a mondanivaló tartalmától függetlenül abszolutizálja. Ira Saul Glasser, aki 1978 és 2001 között az ACLU ötödik ügyvezető igazgatója volt, a korlátok nélküli szabad beszéd híveként 1977-ben még egy neo-náci felvonulás védelmében is részt vett. Ma már nem tehetné meg. Nem azért, mintha az ACLU elfogadná, hogy vannak erkölcsi korlátai a beszéd szabadságának. De – amint a New York Post január 31-én beszámolt róla – valamilyen korlát mégis megszületett. Glasser, mint korábbi igazgató helyteleníti ezt. Ám nekünk sincs okunk örülni. Ezentúl az ACLU jogászainak, mielőtt felvállalnák valakinek a képviseletét, meg kell vizsgálniuk annak a szabad beszédnek a tartalmát, amit egyesek akadályoztak. És mi vezeti a mérlegelést? Nem a közerkölcs, mert ilyen szerintük nincs, hanem az, hogy a védendő megszólalás politikailag korrekt-e. Ma tehát a neo-nácik felvonuláshoz való jogát nem védené a szervezet, ami helyes, de egy életpárti szónoklatot vagy újságcikket sem, hiszen az elletétes az abortuszhoz való „joggal”. A szólás szabadsága oda aljasult, hogy mindenki szabadon mondhatja, amit szabad.

Glasser kritikája azért is figyelemre méltó, mert az ACLU az emberi jogok terén „független szervezetként” sokak szemében komoly tekintéllyel rendelkezik, holott csak egy végtelenül egyoldalú ál- vagy ultraliberális neomarxista lobbista szervezet. 2010-ben félmillió tagja volt, és hatékonyan védelmezi a baloldali liberalizmus legőrültebb ügyeit. Jellemzi még a vallásellenesség. Az ACLU támogatta az ateisták harcát, minek eredményeképpen az amerikai legfelső bíróság elismerte az ateizmust mint vallást; az ACLU harcolt azért, hogy Istent kitiltsák az iskolákból; a pápa látogatásakor az ACLU perelte be Philadelphia városát, mert az pénzt adott a pápai mise emelvényeinek megépítésére; az ACLU indított harcot a karácsonyi énekek ellen.

Miért kell nekünk, közép-európaiaknak ezzel az amerikai szervezettel foglalkozunk? Azért, mert már két évtizede a magyar szaksajtóban is hivatkozási alap emberjogi ügyekben. (Bayer Judit: A filter, mint a tartalomszabályozás eszköze In: Médiakutató 2002. 9. szám). Ismerjük meg, kik ellen kell védeni társadalmunkat.

Az emberi jogok fontos értékek mindannyiunk számára. De a fentiekből kiderül: csak fügefalevélnek használják az ACLU valódi természetének álcázására.