Az új világot felfedező Kolumbusz Kristóf (Cristoforo Colombo) életének első szakaszáról szinte semmit nem tudni. Vélhetőleg Genovában született 1451 előtt, és tizennégy évesen már a tengert járta. A következő évtizedekben megfordult Izlandon és Nyugat-Afrikában is. Mindeközben arra is jutott ideje, hogy megtanuljon görögül és latinul, továbbá geográfiai és teológiai ismeretekre is szert tett.

Kolumbusz, a tapasztalt hajós ténynek tekintette, hogy a Föld gömbölyű – a korban ez a tengerészek között nyilvánvaló volt, az a hiedelem, hogy támogatókat a lapos földben hívő maradiak miatt nem sikerült szereznie, csak jóval később terjedt el. Úgy vélte, hogy a fűszerekben gazdag Indiába nyugat felől is el lehet jutni, de lényegesen kisebbre kalkulálta a megteendő utat. 1485-ben javaslatot is tett II. János portugál királynak az új útvonal felderítésére, de elutasították – nem kis részben azért, mert mértéktelen kiváltságokat kötött ki magának siker esetére. (A portugálok azért titokban útnak indítottak egy hajót a Zöldfoki-szigetekről nyugat felé, de nem találtak semmit.)

Kolumbusz ezután évekig „lobbizott" a spanyol királyi udvarban, és 1491 végére sikerült elérnie, hogy Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd támogassák útját (a pénz nagyobb részét gazdag kereskedők és pénzemberek adták össze). Kolumbusz és utódai elnyerték a Don címet, kinevezték admirálissá, a felfedezendő szigetek alkirályává és főkormányzójává, továbbá megkapta az innen származó majdani jövedelmek egy részét is.

Három hajója, a Santa Maria, a Nina és a Pinta 1492. augusztus 3-án futott ki Palos kikötőjéből, majd a Kanári-szigetekről indultak nyugat felé. Huszonkilenc napig hajóztak anélkül, hogy szárazföldet láttak volna, miközben majdnem foglyul ejtette őket a Sargasso-tenger felszínét borító barnamoszat-szövedék. Kolumbusz úgy próbálta a lelket tartani a csüggedt legénységben, hogy második hajónaplót is vezetett, amelybe kevesebbet írt be a valóban megtett távolságnál.

A Nina fedélzetéről 1492. október 12-én egy matróz szárazföldet pillantott meg. Kolumbusz ezt már Indiának vélte, a valóságban azonban a Bahamák egyik szigetén értek partot, amelyet lakói Guanahaninak neveztek, a spanyolok pedig a San Salvador nevet adták neki. A kis expedíció még érintette Kuba és Hispaniola partjait, majd egy vihar miatt visszafordult, és Lisszabonban kötött ki.

Kolumbusz élete végéig abban a hitben maradt, hogy Kelet-Indiában járt, azt, hogy új földrészt fedezett fel, csak jóval később bizonyította be Amerigo Vespucci, akiről később az amerikai kontinenst elnevezték (Kolumbusz emlékét Dél-Amerikában Kolumbia neve őrzi). Spanyolországban hősként fogadták, a királyi felségeket lenyűgözték a messzi földről hozott bennszülöttek, a dohány, az ananász és a pulyka – igaz, a keresett fűszerekből semmit sem talált.

Kolumbusz még háromszor (1493–96, 1498–1500 és 1502–04 között) járt az Újvilágban, felfedezte a Kis-Antillákat, Jamaicát, és Dél-Amerika partjait is érintette. Alkirályi hatalmával azonban rosszul élt, a királyi udvarban is számos ellenséget szerzett, így amikor a csalódott, a beígért gazdagságot hiába kereső hispaniolai telepesek fellázadtak, a helyzet rendezésére kiküldött bíró bilincsbe verve őt küldte haza. Sikerült ugyan tisztáznia magát, de presztízse és kiváltságos helyzete odalett. Utolsó, negyedik útján már semmilyen támogatást nem kapott, és emberei is fellázadtak ellene. Mivel nem volt hajlandó lemondani alkirályi címéről, perben-haragban állt a királyi udvarral. Testben-lélekben megtörve (bár nem szegényen) halt meg 1506. május 20-án.

Kolumbusz nevét mindenki ismeri, regények, filmek főszereplője, a közvélekedés bátor és rettenthetetlen hősként tartja számon. Ugyanakkor Amerika felfedezésének 500. évfordulóján az amerikai bennszülöttek képviselői hódítónak, a fehér zsarnokság hírnökének minősítették, Japánban és Hondurasban is jelképes perben ítélték el gyilkosság, rablás, fosztogatás és még számos bűncselekmény miatt. MH/MTI