Azt, hogy a beszélő eltorzult arccal, széles gesztusokkal és mimikával, nagy artikulációval kommunikál. Ilyennek képzeljük a dühös embert, aki alig várja, hogy megszólalhasson. Kiereszti a hangját, szinte halljuk a sipítozását, ritkán vesz levegőt, szünetei nincsenek, árad belőle a gyűlölet, amely lefelé húzza az arc ráncait. A düh elveszi a józan ítélőképességét. A jellem tükrével szembesülünk. De igazi arcát mutatja-e a felszólaló, vagy csak megfelelni akar valakiknek? „…akiknek az arcán erősen és plasztikusan ugranak ki a részletek, azok állatias és haragvó emberek, kevés értelemmel” – állította a nagy Leonardo, és neki talán hihetünk. A festő óvatosan fogalmaz, amikor arc és jellem összefüggéseiről értekezik, ugyanakkor nyilvánvalóan támogatja az arcvonásokkal való festészeti jellemzést.
Parti Nagy Lajos írja: „Az arc minden, lakmusz és szarkofág. Ki mit tart meg magának, s mit enged látni a magatartásból.” Szentkuthy Miklós szerint „Az álarc az arc metaforája, élesen hangsúlyozott és talányos. Az egymás mögött sorakozó álarcoknak misztikus végtelenségük van, mindegyik mögött van egy másik.” Költői kérdés: hány álarca lehet egy embernek? A válasz: annyiféle álarc lehetséges, ahány emberi viszonylat. De az igazi arcot megtalálni szinte lehetetlen, mert a gyanakvás mindig ott settenkedik előttünk.
A látottakból ítélve, a beszélő ház (Mikszáth jellemzése) felszólalója csak ellenzéki politikus lehet, mert szinte kifordul önmagából ahelyett, hogy önmérséklettel, nyugodt tempóban, és uram bocsá! olykor szellemesen adná elő érveit, közölné a jelenlévőkkel a véleményét. Besétál egy olyan ringbe, amelyben úgy érzi: vita helyett ütnie és verekednie kell. A bölcsek mondják: az ellenszenv rossz tanácsadó.
Amikor gyerekek voltunk, és nyelvet öltöttünk vagy grimaszt vágtunk, nagyanyánk mindig azt mondta: „Vigyázzatok, mert egyszer úgy maradtok.” A beszélők arcát látva már kirajzolódik rajtuk a bélyeg, mert az álarc úgy megkopott, hogy kilátszik mögötte az igazi arc is. Harcban lehet valakit jól megismerni; ha feldühítjük, akkor az igazi arcát mutatja.
Olvastam, hogy Bemnek volt egy tisztje, aki sértőnek találta, amiért felettese nem avatja be titkos terveibe, s ezt meg is mondta a tábornoknak. Bem egy leendő alkalommal suttogva kérdezte a tiszttől: „Tud ön titkot tartani?” A tiszt arca felderült, mellét kidüllesztette és így felelt: „Igenis, tábornok úr!” Bem elégedetten bólintott a válaszra, és a tiszt fülébe súgta: „Én is…”
Azt hiszem, a mosoly a legerőteljesebb az arc összes gesztusai közül. De az ellenzéki képviselők a parlamentben ezt nem ismerik. Kár…
Szobotka Tibor elmereng: „Mit árul el az emberből az arca? Azt, amit a szavai: hogy más. Mindenki mást mutat, mint ami. Álmukban árulják el csak az emberek néha igazi arcvonásaikat. Talán azért alszanak éjjel, amikor sötét van?”
Szobotka felesége, Szabó Magda másutt kérdezte: „Éjjelente, ha alszol, feléd dőlök, szimatolom gyanútlan, alvó arcod. Mi van mögötte?”A szerző újságíró