Szeptember 30. estére érkeztek meg a táborba látogatók a gyönyörű tájjal rendelkező Camp Kinkorába, amely jól bevált helyszínként szolgált már számos alkalommal a montreali cserkészeknek. Egy rövid eligazítás és uzsonna utána bele is csaptak a népmesék közepébe. Magyar népesékről sok minden juthat az eszünkbe, többek között az az jól ismert dallam, amellyel minden magyar népmese kezdődik, ez a dallam fontos szerepet játszott a hétvége folyamán, ugyanis akárhányszor meghallották az ikonikus furulyaszót a táborozó cserkészeknek föl kellett venniük azt a különlegesen mókás sapkát, amit tábora hoztak ezzel elősegítve azt az érzést, hogy mindnyájan a mesék szereplői vagyunk. Az első mese a kincset érő krumpli volt, ahol egy rövid közjáték keretein belül megismerték a történetvonalat aztán pedig csapatokra bontva kincskeresésre indultak. A kincs nem volt más ugyebár, mint a pityóka. Ami el volt fedve pár ásónyomnyi földdel, hogy ne legyen olyan rémegyszerű a história.

A szombati reggel sem telhetett el anélkül, hogy a nap elején megmozgassuk berozsdásodott csontjainkat. Miután mindenki kirázta az előző esti kincskeresés fáradalmait a reggeli tornán, a friss és tettre kész cserkészek a délelőtt új cserkészjátékokat, valamint népdalokat ismerhettek meg. Ebéd előtt viszont még egy aggasztó hír sújtotta a Kinkorában táborozókat: a kis Gömböc elszabadult! A fiatal cserkészek közös csapatmunkával és rengeteg kreativitással mesés módon sikeresen megfékezték az elszabadult Gömböcöt.

Az ebéd sem volt szokásosnak mondható, hiszen minden őrs saját magának készítette el a harapnivalóját. Az őrsök pizzát sütöttek szabad tűzön alufóliában s mindenki olyan feltéttel ékesíthette az ebédjét, amit csak megkívánt. Délután természetjáráson vettek részt a gyerekek a festői tájakkal rendelkező Kinkora táborban, majd egyenruhában misére igyekeztek a cserkészcsapatok. Az este folyamán volt még tábortűz, ahol a szomorú királykisasszonyt volt szükségszerű jobb kedvre deríteni. Szombat este zárása egy rövid táncházra esett majd esti eligazítás és zászlólevonás.

A tábor utolsó napján a reggeli torna alatt megtudtuk, hogy a Király kitagadta a legkisebb lányát, mert azt merte mondani neki, hogy úgy szereti őt, mint az emberek a sót. A reggelire hivatalos volt a Király is, ám amikor szembesült azzal, hogy az étel sótlan felhánytorgatta, hogy miféle szakács készít ilyet. A tanulság sem váratott magára sokat, lánya és újdonsült férje (aki szintén egy Királyi sarj) szembesítette a Királlyal, hogy ők úgy tudták, hogy nem szereti ezért készült el minden úgy ahogyan.

Nem múlhat el úgy cserkésztábor, hogy ne legyen számháború, ez most sem volt másképpen.

A számháború után ebéd majd pakolás majd könnyes búcsú egymástól és a meseszép táborhelytől.

Ám nem minden könny keserű, hamarosan reméljük, ismét találkoznak cserkésztestvéreink.

Köszönet illeti Edvi Dianát, aki az idei Őszi tábor parancsnokságát elvállalta és koordinálta a vezetőket. Olyan mondat is elhagyta a gyerekek ajkát, amit minden vezető szeretne hallani legalább egyszer: Nem szeretnék hazamenni, itt akarok maradni a táborban