A Tiltott Város története akkor kezdődött, amikor kínai fővárost a Ming-dinasztia „második alapítójaként” is számon tartott Ming Jung-lö császár elhatározta, hogy a fővárost  Nankingból a több száz kilométerre északnyugatra helyezi át. Peking, vagyis az „északi főváros” Tatu, a Jüan-dinasztia volt fővárosa helyén épült fel.

A császári palotakomplexumot, a Tiltott Várost – amelynek célja az volt, hogy a Ming-uralkodók örökkévaló dicsőségét is hirdesse – 1406-tól 1420-ig építették.

Az építkezésen legalább 100 ezer kézműves mesterember és iparos, és mintegy egymillió munkás dolgozott. Csak az négy évbe telt, míg a különleges, dél-kínai nánmú (Phoebe zhennan) faanyagszállítmányok a Nagy-csatornán át az építkezés helyszínére értek.

A több mint 100 tonnás köveket mesterséges jégpályán szállították a Tiltott Város építéséhez. A város köré egy 6 méter mély, 52 méter széles árkot ástak, és egy közel nyolcméteres falat húztak.

Az ünnepélyes felavatásra a kínai újév napján, 1421. február 2-án került sor. Az ünnepségen a legjelentősebb afrikai és ázsiai állam képviselői voltak jelen. A vendégeket bőségesen megvendégelték, és testi vágyaik kielégítéséről is gondoskodtak.

A kínaiak az akkor ismert világ országai közül csak az európaiakat nem hívták meg, és ez nem is volt véletlen. A magukat a civilizált világ középpontjának képzelő kínaiak nem óhajtottak kapcsolatba lépni a „barbár” európaiakkal. És ha csak a gazdagsági és katonai erőt nézzük, ekkoriban ez teljesen érthető volt.

A Tiltott Város 24 császár otthona volt. A palotakomplexumba 1912-ig, a császárság bukásáig – az eunuchokon és az ágyasokon kívül – senki sem tehette be a lábát az uralkodó, az „Ég fia”  engedélye nélkül.

A manapság már múzeumként funkcionáló épületegyüttest az UNESCO 1987-ben nyilvánította a világörökség részévé.