A napokban 80. születésnapját ünneplő Szedlák Józsefné harangozó családból származik, elmondása szerint az édesapja, a nagyapja, a dédapja, az ükapja és a szépapja is harangozott. Mint mondta, amíg a nagyapja élt, ő volt a főharangozó, a család csak besegített neki. Később, az édesapja halála után, az édesanyjával közösen folytatták a hagyományt. Anyja 2015-ös halála óta egyedül látja el ezt a feladatot a faluban. Sőt, az országban vélhetőleg utolsóként kongatja kézzel-lábbal a templom harangjait.
– Tulajdonképpen már hatvan éve szolgálom a helyi katolikus egyházközséget. Egészen fiatal korom óta segítek, a munka és a család, illetve most nyugdíj mellett is. Természetesen, ha dolgom akad, akkor van csapatom, aki segít a harangozásban – fogalmazott Szedlák Józsefné, aki naponta leül egy kis székre a templomban, majd a két nagyobb harangot kézzel, míg a kisebbet lábbal, méghozzá pedállal működteti. 
Hála a harangoknak, Terényt elkerüli a jégeső
A szépkorú elmondása szerint általában egy nap kétszer harangozik, délben és este. Utóbbi esetében Szent György napjától Szent Mihály napjáig este 8 óra, míg Szent Mihálytól Szent Györgyig 7 óra az esti harangozás időpontja. Továbbá temetéskor, valamint a szentmisére szólalnak meg rendületlenül a hétszázéves Szent András-templom harangjai. De akadnak különleges alkalmak is: nyáron vihar előtt is megkongatja a harangokat, így a falu lakói a jeges felhőket imádkozással eloszlatják. Ilonka néni elmondta, ennek köszönhetően Terényt a jégeső még soha nem verte el. Ezenkívül a jelesebb, nagyobb ünnepeken például szilveszterkor mind a három harang megszólal, az evangélikus templom harangjaival egyetemben.
Ragaszkodik a manuális harangozáshoz
Ilonka néni azt is elárulta: a templomhoz 1900-ban épült a torony, akkor került bele a három harang. Azonban egy harangot elvittek az első világháborúba, így csak kettő maradt. Végül aztán az 1960-as években adományokból sikerült a harmadik harangot is megönteni. Manapság szinte a legtöbb templomban elektromos szerkezet működteti a harangokat. Ilonka néni azonban továbbra is ragaszkodik a manuális harangozáshoz.
– Édesanyám mindig azt mondta, addig amíg a keze és a lába bírja, addig automata harangozás nem lesz Terényben. Én is ezt vallom. Akárcsak az elődeim én is fontos feladatomnak tartom a harangozást. Nem tudom elképzelni, hogy az ne így legyen. Tulajdonképpen ez erőt ad nekem. A templom közelében lakom, így az oda és a vissza vezető utat végig éneklem, ami teljesen feltölt. Nem tudnék enélkül meglenni. Néhány évvel ezelőtt combnyaktörést szenvedtem, akkor nem tudtam megoldani a harangozást, ami rosszul érintett – mesélte Ilonka néni. 

Hozzátette, a családi hagyományokhoz hűen a két gyermeke és az unokái is tudnak harangozni, azonban nem valószínű, hogy ezt a hagyományt a család többi tagja folytatja, ugyanis nem a településen élnek. Már azonban erre is találtak megoldást, ugyanis két évvel ezelőtt a fia születésnapjára egy kis harangot öntettek, amit kihelyeztek a szőlősébe, így édesanyjával egyetemben ő is minden nap harangozik a megszokott időpontokban. 
Az országban utolsóként kongat
Ilonka néni arra a kérdésünkre, hogy mit jelent számára az, hogy az országban utolsóként végzi ezt a tevékenységet, kifejtette, hogy kislányként a virágokat gondozta a templomban, valamint segített a takarításban, harangozni pedig csak akkor harangoztak, ha a nagyapja éppen falun kívül volt. Nagyjából 10-12 éves lehetett, amikor a főharangozó nagyapja összeveszett a plébánossal, így az bejelentette, hogy felhagy a harangozással. A kis Ilonkát annyira megrendítette a hír, hogy napokig csak sírt. Szerencsére végül a nagyapja kibékült a plébánossal és visszaállt a rend. Mint mondta, ahogy ez az eset is mutatja, már akkor sem tudta elképzelni az életét harangozás nélkül.
Kiállítást nyitott a magángyűjteményből
Terényben évekkel ezelőtt egy pályázat segítségével több 1927–1928-ban épült palóc kontyos parasztházat felújítottak. A projektben részt vett Szedlák Józsefné is, aki a nagyszülei házát újította fel, majd létre hozta benne a saját magángyűjteményéből álló kiállítását.
– Több mint 100–120 éves népviseleti ruhákkal rendelkezem, meg lehet tekinteni többek között a szüleim 1942-ben viselt eredeti esküvői ruháit is – fogalmazott Szedlák Józsefné hozzátéve, hogy az épületben a paraszti kultúra minden használati tárgya és viseleti darabja megtekinthető. A kiállítást a mai napig rendszeresen felkeresik az érdeklődők.
Az elmúlt években példaértékű elhivatottságáról és Terény község római katolikus templomában a kézzel-lábbal megszólaltatott harangokról film, számos újságcikk és riport is készült már. Sőt, Nógrád megye egyik kiemelt örökségévé is vált az itteni harangozás, hiszen 2018-tól Nógrádikumként tartjuk számon.