Pályafutása során fontos szereplőjévé vált a posztbizánci görög, a velencei, a római, majd a spanyolországi festészetnek is. Picassóhoz hasonlóan hihetetlen alkalmazkodóképességgel rendelkezett: miután jártasságot szerzett egy művészi kifejezésmódban, képes volt elsajátítani egy attól merőben eltérőt. A kettő szintetizálásával pedig eljutott rendhagyó, egyéni stílusának megteremtéséig. 

A szó szoros és átvitt értelmében is hosszú utat járt be Krétától Toledóig, amelynek során bizánci ikonfestőből a nyugati képzőművészet meghatározó mestere lett. Keleti és nyugati elemeket egyesítő, ugyanakkor jellegzetesen spanyol ábrázolásmódja Toledóban teljesedett ki igazán, amely nemcsak a lakóhelye, hanem látomásos művészetének ihlető forrása is volt. E város sziluettje tűnik fel radikálisan személyes, utolsó műveinek többségén – így a XX. század avantgárd művészeit elvarázsoló Laokoónon.

A Laokoón jelenlegi tudásunk szerint a görög mester egyetlen olyan alkotása, amely mitológiai témát dolgoz fel. A trójai pap és fiai története több antik szerzőnél is megjelenik, de a Vergilius Aeneisében szereplő változat a legismertebb. Az itt leírt legenda szerint Laokoón volt az egyetlen, aki gyanút fogott a görögök által Trója kapuja előtt hagyott, fából készült ló láttán.

A város lakói úgy gondolták, hogy a ló egy Pallasz Athénének szánt ajándék, Laokoón viszont óva intette őket attól, hogy bevigyék a városba. Fiaival együtt áldozatot mutatott be az isteneknek, ám a tengerből két hatalmas kígyó kúszott elő, amelyek mindhármukat megölték. A trójaiak ezt Pallasz Athéné büntetéseként értelmezték, és hogy a további bajt elkerüljék, bevitték a városba a lovat. A történet végét mindannyian jól ismerjük a lóból előbújó harcosok által elfoglalt Trójáról. A legendának azonban több, egymástól jelentősen eltérő változata létezik. Az alapos humanista műveltséggel rendelkező El Greco mindet ismerhette, így nem tudjuk, hogy festményével melyiket illusztrálta.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2023.tavasz számában olvasható.