Búcsú a fegyverektől – Ernest Hemingway
Habár Hemingway már fiatalon is élt-halt az irodalomért, idejének legnagyobb részében mégis inkább sportolt. Bokszolt, vízilabdázott, amerikai futballozott és atletizált is.

És 18 évesen elhatározta, hogy a világ „legnemesebb és legveszélyesebb” sportjába is beszáll. Így – otthagyva a The Kansas City című újságot – apja tiltakozása ellenére jelentkezett katonának.

Az orvosi vizsgálat során azonban kiderült, hogy rövidlátó, ezért kérelmét elutasították.

A kalandvágyó Hemingway azonban megtalálta az utat, hogy eljusson Európába, és első kézből szerezzen információkat a nagy háborúról. Önkéntesként csatlakozott a Vöröskereszthez, s egy autómentő sofőrje lett.
1918 májusában hagyta el New Yorkot, és hamarosan megérkezett a német bombázás alatt álló Párizsba, majd júniusban már az olasz fronton teljesített szolgálatot.

Alig telt el néhány nap, és máris szembesülhetett a világégés borzalmaival: Milánóba érkezésének első napján a város közelében felrobbant egy lőszerraktár, ahol főleg nők dolgoztak. Hemingway feladata volt, hogy az emberi maradványokat összeszedje.

Később az olasz–magyar frontra került, és a Piave folyó melletti Fossaltánál állomásozott. 1918. július 8-án éppen csokoládét és cigarettát szállított az olaszoknak, amikor tűzvonalba került, és egy repeszgránát találta el a lábait.

Súlyos sérülései ellenére még segített biztonságba vinni egy olasz katonát, amiért megkapta a katonai bátorság ezüst érdemrendjét. Gépkocsivezetői pályafutása ezzel véget is ért, ám nem ekkor járt utoljára harcmezőn.

Múlt-kor