II. János Pál pápa

A hit erőssé tesz

A maffiózókra általában a mély katolicizmus a jellemző, nemcsak az itt tárgyalt olasz szervezetekre, hanem a 20. század első felében aktívabb írekre, vagy a mostanság hírhedtté váló latinókra. Egyáltalán nem számít ritka esetnek, hogy az elfogott maffiavezérek rejtekhelyén vallási szimbólumokat találnak a rendőrök.

Bernardo Provenzano, a Cosa Nostra vezetője, több mint négy évtized után, 2006-ban került rendőrkézre. Mikor átkutatták a búvóhelyét öt, jegyzetekkel ellátott Biblia került elő, tucatnyi szobor és szentkép társaságában. Provenzano a külvilág számára eljuttatott üzeneteire is ráírta az alábbi bibliai idézetet: „Áldjon meg benneteket az Úr és őrizzen meg titeket”.

Giuseppe Piromalli 1999-es elfogásakor hasonló kép tárult a rendőrök elé. A férfi a ’Ndrangheta főnöke volt, és hét évig rejtőzködött, egyedül Bibliát nem tartott a helyszínen, de a búvóhelye tele volt egyházi jelképekkel.

Egyes beszámolók szerint a maffiózók 90%-a istenhívő. A külső szemlélő számára talán kissé bizarr lehet, de a tagok részt vesznek a mindennapi egyházi életben. Ott vannak a miséken, a körmeneteken, aktív tagjai az egyházközösségnek, és nagylelkű adományokkal járulnak hozzá a működéséhez. A váratlan kiadásokról való gondoskodásra is akadnak példák, így a templom egy részének felújítására, vagy a régi freskók restaurálására.
A nagyobb vezérek azonban már elkülönülhetnek a hétköznapi vallásosságtól. Tarthatnak például a saját birtokukon papot, ahogy azt Szicíliában tették néhányan, de ha részt is vettek a vasárnapi miséken, akkor is kiemelt, és biztosított helyük volt a templom egy meghatározott pontján.
Nem minden pap volt azonban engedékeny a maffia nagy hatalmú vezetőivel szemben. Giuseppe Diana, vagy más néven Peppino atya a Casal di Principében található San Nicola di Bari templomának plébánosa például felszólalt a Camorra ellen. Felhívásában visszautasította azt, hogy a maffia és a vallásosság összeegyeztethető lenne, és nem akart úrvacsorát szolgáltatni a főnököknek. 1994. március 19-én a sekrestyéjében lőtték le.
Vérrel hintett szentképek, vízzel hintett kábítószerek

Néhány csoportot azonban nemcsak a társadalmi életben jellemzi az egyházi közösségek és az egyházi szimbólumok erőteljes hatása. Ennek legmarkánsabb jelei a szicíliai Cosa Nostrában figyelhetőek meg. A család tagjává egy ún. keresztelőn (battesimo) válhat az ember, és keresztapát (padrino) választ magának.

Először elkülönített szobába kísérik, ahol jelen vannak a család meghatározott képviselői. Néha be is zárják a jelöltet néhány órára egy szobába. Később ismertetik vele a szabályokat, illetve a szervezet felépítését, ettől kezdve pedig visszalépés nincs.

A procedúra során letett eskü részeként számos érdekes szimbólumot alkalmaznak, amelyeknek szintén erős az egyházi kötődése. A jelölt fegyverfogó kezét megragadják, és megszúrják egy tűvel, majd a vérrel bekennek egy szentképet, amely általában az Angyali Üdvözlet Madonnája
A képet később meggyújtják, és az újdonsült tag a láng fölött teszi le az esküjét, mondván, hogy sohasem árulja el a Cosa Nostrát, ha pedig ezt mégis megtenné, akkor úgy égjen el ő is, ahogyan a szentkép.

Természetesen az eskünek és a belépésnek a legfontosabb eredménye az, hogy az így csatlakozó jelölt új identitást nyer, amely már teljes egészében a Cosa Nostrához köti őt.

A Camorra is alkalmaz hasonló beléptetést, ott a Pompeji Madonna képmására csepegtetik a vért, és körbe adják, hogy mindenki megcsókolja.

A csoport kábítószer-elosztó laboratóriumaiban is használják az egyházi szimbolikát: egy alkalommal harminchárom hasistéglát készítenek egyszerre, Jézus életkorára utalva, és ezt követően harminchárom perc szünetet tartanak, majd keresztet vetnek, és folytatják a munkát. Az elkészült terméket szentelt vízzel meghintik, így remélve, hogy a szállítmány baj nélkül eljut a kirendelt céljához.

Tízparancsolat maffia módra

Nemcsak a sajátos, egyháztól kölcsönzött rituáléi voltak meg a különböző maffiacsoportoknak, de létezett egy általánosan elfogadott értelmezése a tízparancsolatnak. Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életed legyen ezen a földön, szól a Tízparancsolat egyike, amely elsősorban a gyermekek felé jelent intést a szüleikkel kapcsolatban, társadalmi értelemben azonban vonatkozik mindenkire, akik valamiféle lelki értelemben vett apaságot töltenek be, legyen szó hivatali elöljárókról, tanárokról, vagy éppen a munkaadóról.
A maffia a saját családjára kiterjesztve értelmezi ezt a bibliai helyet, és a család vagy a család tagjainak a méltóságát megőrizni mindennél előrébb való érdekként tartják számon.

Felebarátod ellen ne tégy hamis tanúbizonyságot, adja parancsba az Ószövetség. A szervezeten belül elvárt a teljes és megkérdőjelezhetetlen őszinteség. Éppen ezért nem lehet a maffia tagja egy olyan személy, akinek az édesapja a maffia áldozata volt, mivel belépése esetén kötelesek lennének elmondani a halálesetről a teljes igazat.

Ne paráználkodj! Ne kívánd a felebarátod házastársát! Ezen parancsolatok betartása szintén egyfajta elvárás volt, noha nem olyan erőteljes, mint az előzőekben. A maffiózónak elvileg sosem szabadott megcsalnia a feleségét, mivel egy szerető potenciális veszélyforrást jelentett rá. Ráadásul az a férfi, aki nem volt képes uralni az érzelmi és a szexuális életét, megbízhatatlannak számított.

A valóságban azonban ennek az elvárásnak nem feltétlenül tettek eleget, különösen nagy volt a kontraszt ezen a téren az amerikai olasz, és az európai olasz családok között. A házasságon kívüli kapcsolatot leginkább akkor nézték el, ha a maffia érdekei nem sérültek, de ebben az esetben is gondosan ügyelni kellett arra, hogy a feleségek nem kerülhettek megalázó helyzetbe.
Talán az évszázados szicíliai arab jelenlét örökségeként a család nőtagjaival szembeni gondoskodó és óvó szándékú paternalizmus nagyon erős volt: az édesanya, a lánytestvér vagy a menyasszony a legfontosabb személyeknek számítottak. Ugyanakkor ez bizonyos értelemben korlátozta is a nők lehetőségeit, mert az ő helyük a család mellett volt, hogy gondoskodjanak annak összetartásáról. A válást, ahogy a katolikus egyház sem, egyáltalán nem nézték jó szemmel.

A Ne lopj! parancsolata azt jelentette, hogy a maffia bizonyos embereknek gyakran tett szívességet, akár abban is, hogy eltűnt javait megtalálhassa. Giovanni Brusca, a szicíliai alvilág egyik ismert alakja, kihallgatása során elbüszkélkedett azzal, hogy Palermóban egyszer mindössze húsz perc alatt előkerített egy ellopott autót, gyorsabban, mint a rendőrség bármely más esetben.

Egyházi kételyek

Dél-Olaszországban a maffia sikereinek részben történelmi gyökerei is vannak. Ez a terület a Nápoly–Szicíliai Kettős Királyság uralma alá tartozott, ám az olasz egység létrejöttével a főváros távolabbra került, és a hivatalokat mindenütt az egységet megvalósító Piemont királyságának emberei foglalták el, akik idegenek voltak a szicíliai és a nápolyi tartományokban.

A helyiek megszállóknak tekintették az északiakat, és a nagybirtokosok a saját területük védelmében fegyvereseket fogadtak fel. Az adóelkerülést és a hatóságokkal szembeni ellenállást a tiltakozás egy formájának fogták fel, míg a helyieket összefogó, a közbiztonságot garantáló, a helyi fegyvereseknek parancsoló birtokosokat sokkal közelebb érezték magukhoz.

Ez a helyzet a későbbiekben sem sokat változott, az állam szolgáinak (rendőreinek, bíróinak stb.) tekintett személyek biztonsága korántsem garantált ezen a vidéken, míg a maffiacsaládok képesek arra, hogy államot üzemeltessenek az államon belül.
A maffia és a tagjai tehát örömmel használják az egyház jelképeit, részt vesznek a különböző szertartásokon, és a szabályait, a maguk módján, érvényesnek tekintik. De mit szól mindehhez az egyház? Giuseppe Diana példája azt mutatja, hogy amennyiben következetesen érvényesíti a saját tanítását, úgy értelemszerűen a maffiának távol kellene maradnia az egyházi szertartásoktól. Persze akadtak korábban is ellenállók, így Giuseppe Saggio, favarai plébánosnak meg kellett halnia, mikor nem volt hajlandó az unokahúgát összeesketni egy maffiózóval.

II. János Pál pápa 1993-ban azonban a szicíliai Agrigento közelében lévő Templomok Völgyében erőteljesen kikelt a maffia ellen. A pápa eredetileg nem nyilatkozott volna róluk, ám félúton a helyszín felé találkozott a meggyilkolt Rosario Livatino szüleivel, ami éles bírálat megfogalmazására késztette az egyházfőt.

A maffia válasza sem késett, két és fél hónappal később két római templomban robbantak bombák, üzenetképpen a katolikus egyháznak. Az egyház magasabb tisztviselői manapság sokkal elítélőbben szólnak a szervezett bűnözésről, de a korábban kiépített személyi, és nem utolsósorban pénzügyi kapcsolatok, még igen sokáig megoldandó feladatot jelentenek majd a Vatikán számára.

Múlt-kor