Ilyen helyen főzni nehéz, rosszul fizetett munka, és nem lesz tőle híres az ember. Ha meg híres, akkor nem ott főz.

Elkerekedett szemmel bámulhatunk hát „a nemzet leghíresebb gazdasszonya”, Zilahy Ágnes életének epizódjára: 1897-ben ő lett az első budapesti egyetemi menza főnöknője. A Hatló című zilahi folyóirat 2007-ben emlékszámot szentelt a személyének. A szűkös adatokat újabban felbukkant források nyomán lehetett bővíteni és pontosítani.

Zilahy (Zilahi) Kiss Ágnes 1848. május 12-én Zilahon született. Apja, Károly Közép-Szolnok vármegye főügyésze, anyja Kállay Charitas volt, aki egy református lelkész özvegyeként ment másodszor is férjhez, és kilenc gyereket szült az urának. Az első, ifjabb Károly írónak, költőnek és kritikusnak indult, az 1860-as években az irodalmi élet ígéretes alakjának számított, de huszonöt évesen elvitte a tüdőbaj. Miklós a kivételes rajztehetség tizennyolc évesen, Sándor huszonhat évesen, Zsigmond pedig négyévesen halt meg. Imre költő volt és műfordító, de csak huszonkét évet élt. A következő fiú, a szellemi fogyatékos - megint – Zsigmond örökségét elherdálta, egy budapesti kórházban végezte. A hetedik gyerek volt a mi Ágnesünk, akit még egy fiú, Bálint követett, hogy kilencévesen őt is elvigye egy tífuszfertőzés, a legutolsó pici lány pedig a születése órájában halt meg. Ezt a borzasztó sorozatot nézve Ágnes hatvan éve valóságos csoda – de életnek ritka hányatott.

Nyájas felkérés
Iskolába nem járt, bátyjai tanították meg olvasni. Tizennyolc évesen 1866-ban jutott teljes árvaságra, ekkor már testvérei közül is csak az a szegény, félkegyelmű Zsigmond élt. Hozzáment egy jó családból való újságíróhoz, Becsky Endréhez, aki elherdálta felesége minden vagyonát. Három év után elváltak. 1868-ban született egy fiuk, László, őt a kor szokásainak megfelelően az apja vette magához.