Érzelmi hullámvasút
„Imádlak. És még szeretni sem hagyod magad. Hisz értelek én, tudom, mit gondolsz, de tévedsz, teljesen helytelenül látsz. Helytelenül látod a J.-ügyet is. Igen, ez van, inkább volt, de nem úgy, ahogy gondolod. (…) Téged szeretlek. És terajtad kívül minden csak játék. És játszani is jól esik néha. És mindent félremagyarázol Kisfiam” – mentegetőzött, és vallott egyszersmind szerelmet Radnóti Miklós 1942. február végén egy civakodás után a feleségének írt levélben.

A feszültség akkor már jó ideje rátelepedett a házasságukra, mivel a költő az előző tavasz óta nyíltan flörtölt (pontosabban: viszonyt folytatott) a válófélben lévő festőművésznővel, Beck Judittal. Mégsem állítható azonban, hogy szokványos hűtlenkedésről lett volna csupán szó.

18 évnyi ismeretségük és 9 év 3 hónapnyi házasságuk ideje alatt – amelynek során azonban csak bő 7 és fél év közös élet adatott meg nekik – Radnóti és Gyarmati Fanni összetartozását nem csupán az egymásra való hosszú várakozások tették válságállóvá, hanem az a feltétel nélküli őszinteség is, amellyel beszámoltak mások iránt is fel-fellángoló érzelmeikről. De milyen is volt az az út, amit a – már a halál árnyékában született – Levél a hitveshez című versében így fogalmazott meg a költő: „Mindent, amit remélek / fölmértem s mégis eltalálok hozzád; / megjártam érted én a lélek hosszát”.

A két fiatal 1926 őszén ismerkedett meg Hilbert Károlynál, aki – miközben matematikából korrepetálta Radnótit – életre szóló hatással volt az eszmélődő kamaszra, felkeltette az érdeklődését az irodalom iránt, és atyai jó barátjává, mentorává vált. Az akkor 14 éves Fanni Hilbert feleségétől vett szintén matematikaórákat, és a különórák előtt-után futott össze a nála 3 évvel idősebb fiúval.
Radnóti, akkor még Glatter Miklós, hogy imponáljon a csinos lánynak, 18-nak öregítette magát, és – idézte fel utóbb Fifi – szándékosan elcserélt ceruzákkal, meg egyéb kamaszos módokon adta jelét vonzalmának. Hamarosan társaságba is együtt jártak, így találkoztak például a későbbi baráttal, Vas Istvánnal is, aki a szép és okos kamaszlányt akkoriban „a megközelíthetetlenség legzavarbaejtőbb példányának” látta.

Diákkori szerelmes versei első ciklusának, a Szent szerelmi újraélésnek mind a 9 költeménye fölé Gy. F. monogramot írt Radnóti, ám néhány hónappal később az epekedő verseknek már más volt a címzettje. Érettségi után ugyanis – gyámja, Grosz Dezső kívánságának megfelelően – a csehországi Reichenberg (ma: Liberec) textilipari szakiskolájában folytatta tanulmányait.

Itt bonyolódott szenvedélyes viszonyba egy 18 éves német gépírólánnyal, Klementine Tschiedellel olyannyira, hogy az 1927 novembere és 1928 májusa között született (kéziratban maradt) Die Liebe kommt und geht! című ciklus 14 versét is Tininek írta. A két lány bűvöletében hamisítatlan ifjúkori érzelmi zűrzavar lehetett úrrá Radnótin, aki felváltva írt túlfűtött erotikus jelenetekben bővelkedő költeményeket új kedvesének, illetve visszafogottabbakat otthon maradt szerelmének. A reichenbergi kapcsolat korántsem maradt plátói: „Tinnie megsiratta az ártatlanságomat. A drága, a kedves” – vallotta meg a költő 1928 legelején a naplójának.

A német szerető és a magyar diáklány közti érzelmi hullámvasút azonban „segítette a felnőtté válásban, a Fanni iránti érzelmei elmélyülésében” – vélekedik Radnóti monográfusa, Ferencz Győző irodalomtörténész. Hazatérése után, 1928 második felétől a költő már ismét csak Fanninak írt verseket, ám mivel Tinitől még évekig kapott leveleket, képeket, többször is magyarázkodnia kellett. 1933 októberében például, amikor Tini képét egy közös barátjuk – a Szegeden egyetemre járó Radnóti helyett – Fanninak kézbesítette, levélben így értékelte egykori fellángolását.

„Nagyon kell, hogy szeressük Tinit mind a ketten. Mert talán ő tette azt, hogy ma az enyém vagy. Hogyha ő akkor nem imád és nem csókolja meg hajnalokon a kezem sírva, akkor sohase lett volna kitartásom, bátorságom elviselni azt a sok szenvedést amit egy kis matrózruhás diáklány, Te Drága, okozott nekem, aki szép színes leveleket várt tőlem és legtöbb amit igért, hogy testvérül fogad, akkor, amikor én szerelmesen és bolondul szerettem. (…) Az első asszonyom volt, jó, szerelmes szeretőm, fontos ez Drága. A legtöbb fiú elmegy valamerre egy sötét uccába először és összeáll az első, útjába kerülő nővel aki trágár és akinek a nevét sem tudja. És mély sebbel megy neki az igazi szerelemnek.”

Megbocsáthatóvá tenné az öregedést
Ez az olykor fájdalmat is okozó őszinteség jellemezte mindvégig kettejük kapcsolatát, amire akkor is nagy szükségük volt, amikor Tini – mit sem sejtve arról, hogy egykori szerelme időközben megházasodott – 1937 októberében Pesten járva felkereste Radnótit.
Fanni nem rendezett jelenetet, hanem – legalábbis naplója tanúsága szerint – szívélyesen fogadta férje exét, mert „olyan szerencsétlennek láttam szegénykét, olyan nagyon sajnáltam. (…) kedves és szeretetre méltó igyekeztem lenni, hogy ne érezze azt, amit várt, hogy majd gyanakvó, mérges feleség fogadja az ő tolakodó megkeresését. (…) Nagyon az az érzésem, hogy jobban megérdemelné Miklóst, mint én.”

Fannival egyébként már 1931-ben eldöntötték, hogy összeházasodnak, ám erre Radnóti szegedi egyetemi tanulmányai miatt csak négy évvel később, 1935. augusztus 11-én kerülhetett sor. Az azt megelőző majd’ fél évtized érzelmileg megterhelő, nem is mindig türelmes várakozással telt, ahogyan ez kiolvasható a költő több mint 500 leveléből is.

Ezekből a kordokumentumként is szolgáló írásokból Ferencz Győző szerint kiviláglik, hogy a „társkapcsolatukat olyan vállalkozásnak tekintették, amelyben két egyenrangú fél szabad elhatározásából vesz részt: nem a hagyomány vagy a tekintély szabja meg, hanem belső értékrendjük.”

A házasság nem hozta meg a várva várt boldog nyugalmat. Bár a nászút után a Pozsonyi út 1. számú házban bérelt egyszobás lakás békés otthont biztosított nekik, de a következő évek fokozódó létbizonytalanságban teltek. Fanni gyorsíróiskolában tanított, ám Radnótinak – mivel nem akart „értelmetlen és tartalmatlan dolgokat írni” – csak alkalmi irodalmi munkái akadtak: szerkesztett, fordított, kritikát írt (délelőttönként kávéházakban, mert a fűtés drága lett volna otthon).

Fifit azonban – állítja az irodalomtörténész – soha nem zavarta, hogy férjének nincs állandó munkája, legfeljebb az, hogy szétaprózza magát, és keveset ír. Ugyanakkor önmagát csendes alkotótárssá emelte: a költemények első olvasója és értő kritikusa lett.

A megélhetési gondok okozta kisebb-nagyobb súrlódások, illetve a zsidótörvények fenyegető bizonytalansága mellett (vagy inkább az említettek következményeként) további feszültségforrás volt a gyermekvállalás kérdése is. Ennek gyötrelmeit Fanni 1938. február 7-én foglalta össze naplójában: „Folyton a gyerekre gondolok, igen, az kellene, de sokszor szégyenkezve eszmélek, hogy ezt is inkább csak azért akarom talán, mert ez megbocsáthatóvá teszi az öregedést, vagy, ki tudja, esetleg meg is állítaná”.

De amúgy is lehetetlen, mert „egyik napról a másikra élünk. A magunk fennmaradása is olyan bizonytalan, és ha mindezt még nem is vennők figyelembe, itt van a vallás kérdése, amit sehogyan se tudnék megoldani, mert zsidónak nem engedném a világra jönni és amúgy meg szörnyű akadályai volnának köröskörül a családban.” Félelmeik eredményeképp Fanninak öt magzatelhajtása volt házasságuk időszaka alatt (a hatodikra 1945 márciusában egy orosz katona erőszakoskodása következtében került sor).
„Nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár”

Kapcsolatukat az 1930-as évek második felében és az 1940-es évek elején ezeken túl külső kísértések is megterhelték – és korántsem csak Radnóti részéről. Amikor 1937 nyarán, az év elején elnyert Baumgarten-díj ezer pengőjének hála, a házaspár kettesben utazhatott egy szűk hónapra Párizsba, Fifiben – amint arról részletesen beszámolt naplójának, majd szóban Radnótinak is – „valami rettenetesen erős vonzás” ébredt férje barátja, a velük sok időt töltő Schöpflin Gyula iránt.

A francia fővárosban több ízben vele kettesben csatangoló „Gyuszi” által kiváltott „buta vibrálás” miatt Fanninak „ölelkezni” sem volt kedve Miklóssal, ám a felfokozott vágyódás csupán bűntudatot okozott. Akárcsak az a fellángolás, ami Fifiben négy évvel később – Radnóti első munkaszolgálatos társa – Kronenberg Tibor iránt bontakozott ki.

Ennél komolyabbra fordultak a dolgok a költő és a már említett Beck Judit között kialakult liezon során, amely ugyancsak ekkortájt szökkent szárba, és körülbelül egy évig tartott. A házaspár baráti társasága számára is nyilvánvaló viszonyról sokáig a hivatalos irodalomtörténet is tapintatosan hallgatott, a szélesebb közönség így csak az elmúlt években ismerhette meg a részleteket.

Egyrészt Gyarmati Fanni 2014 februárjában, 101 éves korában bekövetkezett halála után kiadott naplójából, másrészt abból a rádióinterjúból, amelyet Mélykúti Ilona még 1989-ben rögzített a festő- és keramikusművésszel, ám Beck Judit feltétele alapján csak a feleség elhunyta után lehetett nyilvánosságra hozni. A férjétől, Gombosi György műtörténésztől válófélben lévő asszony és Radnóti nem titkolt kölcsönös vonzódását Fanni eleinte megpróbálta indulatok nélkül, „felvilágosultan” kezelni. 1941. május közepén például ezt jegyezte fel: „Én igazán nem nézem rossz szemmel ezt a játékot, ha Miklósnak örömet okoz, örüljön.”

A férje azonban egyre látványosabban hanyagolta őt társaságban is, majd bevallotta neki: számára – és Judit számára is – a kapcsolat több mint puszta flört. A felvilágosult Fanni hiába vallotta meg, hogy ez már neki nagyon fájna, alig két hétre rá – és ez már Radnóti naplójából rekonstruálható – tovább mélyült a kapcsolat: „Szörnyűség. »Felnőtt« dolgokba keveredtünk.”

Pár napra rá pedig ketten fogadják a Pozsonyi úti lakásba hazatérő Fannit, aki megdöbbenve konstatálja: „nagyon megviseltnek látszik Mik is, és meglehetősen csapzott. Önkéntelenül odafigyelek a díványra, összenyomódott párnák, mintha az előbb feküdtek volna rajta. (…) igyekeztem természetes lenni, de azért nagy, furcsa megrázkódtatás volt ez otthon, a mi hatéves kis zugunkban idegen betörés tanúja lenni.” Ezeknek a napoknak, heteknek az élményeiből születtek a Fanni helyett immár Judithoz szóló költemények, köztük a „Pásztori Múzsához” fohászkodó Harmadik ecloga.

A házasság szétesésével fenyegető viszonynak – bármennyire is fogadkozott a férj – csak az után lett vége, hogy a költőt 1942. július 1-jén behívták második munkaszolgálatára. Judit – a rádióinterjúban elmondottak szerint – akkor szakított Miklóssal, amikor a kettős élettől szenvedő szerető olyanokat írt neki, hogy „látod, az is bánt és zűrzavaros bennem, hogy Fif maradt egyedül, de úgy érzem, hogy téged hagytalak magányosan, féltelek, s féltékeny vagyok”.

Ekkor döntött úgy, hogy „visszaadom Miklóst a feleségének”. Más kérdés, hogy Fifi ezzel egy időben arról tájékoztatta férjét, hogy szeretője – az egyébként Radnóti révén megismert – Major Tamás színész miatt hagyta el őt.

„Életkísérletüket” Ferencz Győző „szenvedések árán kiküzdött harmóniának” értelmezi. A küzdelmekben megérlelődött kapcsolatuk ereje az olvasót is megérintheti, ha felidézi a költő utolsó verseit, köztük az 1944 júliusában írt Hetedik ecloga záró sorát: „nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár”.