Lindbergh 1902. február 4-én született, egy évvel azelőtt, hogy a Wright-fivérek először emelkedtek levegőbe gépükkel. A kalandvágyó ifjú húszévesen abbahagyta mérnöki tanulmányait, hogy szenvedélyének, a repülésnek élhessen.
Műrepülő bemutatókkal járta Amerikát, ejtőernyős ugrásokkal szórakoztatta a közönséget, sétarepülésre vitte az elszánt érdeklődőket. 1923-ban vásárolt egy leselejtezett világháborús repülőgépet, majd beiratkozott a légierő texasi pilótaképző iskolájába, ahol egy évet tanult, és a tartalékos őrnagyi címig jutott.
Ezután rövid ideig postajáratot vezetett St. Louis és Chicago között, de ekkor már nagy álma, az Atlanti-óceán átrepülése foglalkoztatta. Egy amerikai szállodatulajdonos 1919-ben 25 ezer dolláros, akkoriban csillagászatinak számító jutalmat tűzött ki annak, aki először repül New Yorkból Párizsba.
Az Atlanti-óceánt abban az évben repülték át először, de a gép Új-Fundlandon, az Azori-szigeteken és Lisszabonban is leszállt. Nem sokkal később két brit pilóta leszállás nélkül repült Új-Fundlandból Írországba, de a New York–Párizs távolság ennek csaknem a kétszerese.
Az összeg sokak figyelmét felkeltette, de a vállalkozás inkább vakmerőségnek tűnt: nyolc év alatt a vállalkozók közül négy meghalt, kettő nyomtalanul eltűnt, négy súlyos sérülésekkel került kórházba. Nem csoda, hogy Lindbergh még az ő kétezer órás repülési tapasztalatával sem talált könnyen szponzorokat, s csak 1927-re sikerült kilenc St. Louis-i üzletembertől 15 ezer dolláros támogatást összekalapoznia.

Saját tapasztalatait is felhasználva építtette meg egymotoros, együléses monoplánját, amely támogatóinak tiszteletére a Spirit of St. Louis nevet kapta. Sokan kételkedtek abban, hogy a masina alkalmas lesz a célra, hiszen korábban nagyobb repülőgépekkel és legalább ketten vágtak neki az útnak.
Lindbergh „repülő bolondként” hajthatatlan maradt. A gépet ő vitte San Diegóból New Yorkba, felállítva a leggyorsabb transzkontinentális átkelés rekordját. A rossz idő miatt csak a tervezettnél egy héttel később indulhatott, de 1927. május 20-án, reggel 7 óra 52 perckor beindította a Spirit of St. Louis motorjait.
A pilóta mindent a célszerűségnek rendelt alá: csak négy szendvicset és két üveg vizet vitt magával, még a rádió és az ejtőernyő helyét is üzemanyag foglalta el, a túlterhelt gép csak a kifutópálya legvégén tudott a levegőbe emelkedni.
Vállalkozása egyáltalán nem volt kockázatmentes, több alkalommal is azt mérlegelte, hogy visszafordul. A sűrű ködben csak periszkóp segítségével tudott navigálni, mert a kilátást eltorlaszolták a gép elejére szerelt üzemanyagtartályok. Lindbergh legnagyobb ellenfelének mégis fáradtsága bizonyult.
Felszálláskor már 23 órája ébren volt, mivel előző éjszaka a feszültségtől és egy pókerparti szobájába behallatszó zajaitól nem tudott aludni. Számtalanszor ki kellett feszítenie szemhéját, hogy el ne aludjon, és még szellemeket is látott.
Másnap egy kis halászhajót vett észre, s megbizonyosodott arról, hogy közel jár Európához. Írország és Anglia fölött elrepülve Franciaország felé vette az irányt, és nem sokkal később már a kivilágított Eiffel-torony fölött körözött. Az 5776 kilométeres utat végül 33 óra és 27 perc alatt tette meg.

A francia fővárosban százezren várták a repülőtéren, s a leszállás után azonnal le kellett állítania a motort, mert attól tartott, hogy a propellerek kárt tesznek a kordont átszakító, gépét megrohamozó tömegben. A holtfáradt Lindberghet az emberek a vállukra emelték és diadalmenetben hordozták körül. Végül két francia pilóta „mentette meg” az őrjöngő tömegtől.
A Budapesti Hírlap így számolt be az eseményről: „Millió és millió feszülten várakozó ember szive dobban meg a nagy örömhírre: Lindbergh Károly amerikai repülő ma este 10 óra és 20 perckor Párisba érkezett. Millió és millió kebel szabadul fel a nehéz lidércnyomás alól, amely másfél napja ül a világon, az egész föld egyetlen örömrivalgás, az emberiség ünnepli önmagát, a rettenthetetlen akaratot, amely nem ismer félelmet és akadályt, ha a világ további meghóditásának valamely nagy tényéről, az örök fejlődés utjának építéséről van szó. Szerte az egész világon telefonok csilingelnek, táviródrótok zizegnek, izgatott érdeklődés cikkázik át a levegőn, és a világnak minden tája felé  szinte egy időben érkezik a rádió hullámain a hir: Lindbergh Párisba érkezett. Átrepülte az Óceánt.”
A huszonöt éves fiatalember egyik napról a másikra nemzeti hős lett. Másnap reggel az amerikai követség erkélyéről üdvözölte a tömeget, amely még órákig éltette. A következő három napban hatvanötezer üdvözlő táviratot kapott, és egyszerre kilenc légitársaság hívta meg igazgatósági tagjai közé.
A hadseregben ezredessé léptették elő, Doumergue francia köztársasági elnök a Becsületrend keresztjét tűzte gallérjára, s egy Calvin Coolidge elnök által küldött hadihajón tért haza. Rögvest előadókörútra indult, 49 állam 92 városában beszélt a repülés előnyeiről.
„Lucky Lindy”, Amerika kedvence, 1929-ben feleségül vette Anne Morrow írónőt, s a következő évben kisfiuk született. A pilóta 1932 elején került még egyszer a hazai és nemzetközi érdeklődés középpontjába, mikor nyaralójukból – máig tisztázatlan körülmények között – elrabolták húszhónapos gyermekét.
Az 50 ezer dolláros váltságdíjat kifizették ugyan, de a Lindbergh bébinek csak a holttestét találták meg. A nyomozás két évig tartott, s végül egy német származású ácsot tartóztattak le, aki ugyan mindent tagadott, de a bíróság bűnösnek találta, ezért 1935-ben kivégezték. Felesége a tragédia ellenére vele maradt, és további öt gyermeket szült neki.

Lindbergh a harmincas évek végén antiszemita kijelentésekkel keltett feltűnést, sőt nyíltan vállalta a náci rezsim iránti rokonszenvét is. Emiatt odahaza támadások érték, ő pedig lemondott ezredesi rangjáról. Amerika 1941-es hadba lépése után szolgálatra jelentkezett, rendfokozat nélküli közlegényként több mint ötven bevetésben vett részt a Csendes-óceánon, majd tanácsadó lett a légierőnél.

Rehabilitálására 1954-ben került sor, amikor Eisenhower elnök tartalékos dandártábornokká nevezte ki, egy évvel korábban az óceán átrepüléséről írt könyvéért Pulitzer-díjat kapott. A modern repülés úttörője 1974. augusztus 26-án halt meg rákbetegségben, a Hawaii-szigetekhez tartozó Mauin.MTI, Múlt-kor