Érdemes-e a következmények horderejéhez képest annyira apró, mikrotörténeti mozzanatot vizsgálni, mint amilyen egy lövedék bemeneti nyílása vagy a fej elfordításának a szöge? Továbbá mit mondanak nekünk a korabeli sajtóillusztrációk a 20. század legelső kataklizmájához vezető merényletről? Ebben lehet segítségünkre a történelem és az orvostudomány közös kutatása.

Szarajevóban az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökös főhercegét és feleségét szállító autó a Miljacka folyócska partján futó Appel Quay-on a Latin-hídnál lévő sarkon utat tévesztve megállt, hogy visszatolatva folytassa útját. A kocsi mellett, a járdán álló Gavrilo Princip, a gyilkosságra szervezett Fekete Kéz terrorcsoport egyik tagja közvetlen közelből két revolverlövést adott le. Az első lövés a hercegnőt, a második a trónörököst érte, és mindkettő halálos volt.
A jobb hátsó ülésen utazó Chotek Zsófia hercegnő azonnal, míg a nyakán megsebesült főherceg tíz perc múlva halt meg a közeli palota sezlonján. A még aznap éjjel elvégzett boncolás, a rendőri és ügyészi vizsgálatok, a bírósági eljárás számos lényeges részletet tisztázott, amelyet a későbbi emlékiratok, személyes beszámolók és a két háború közötti publikációk részint árnyaltak, részint tovább ködösítettek.
A merénylet híre órákon belül elterjedt a világsajtóban, és a trónörököspár meggyilkolásának reakcióját a nemzeti, kulturális szimpátiáktól függetlenül a megdöbbenés uralta. A merényletről mind pontosabban tudósítani akaró sajtóorgánumok a riportfotók hiányából fakadóan úgynevezett fantáziarajzokat mutattak be az olvasóiknak. A főhercegi pár hivatalos fotóin, ceremoniális képein kívül a kor fényképezéstechnikai adottságai miatt másra nem is igen hagyatkozhattak.
Ma sem nagyon ismerünk az egyik összeesküvő letartóztatását rögzítő képen, illetve a Latin hídhoz közeledő főhercegi autó fotóján kívül más egyidejű vizuális dokumentumot. A kor sajtójában bevett megoldás ezért az események élményszerű bemutatására a rövid képsorozat, az alkalmazott grafika volt. Jelen tanulmányunk fő tárgya ezen sajtógrafikák történeti hitelességének vizsgálata, és a kánonba merevült képi validitásuknak elemzése. 
Amint az várható volt, a bécsi lapok illusztrátorainak munkái tükrözték leghűségesebben a szarajevói események valóságát. A bécsi Illustrierte Kronen Zeitung rajza, amely mintha Gavrilo Princip mögötti-optikával készült volna, szinte fényképszerű hitelességet áraszt magából.

A valóságban azonban Gavrilo Princip a járdán állt és nem az úttesten, kissé hátrább, a sofőrrel egy magasságban. Az első lövés nem az ajtót érte, ahogy azt a rajz mutatja, hanem az oldalsó panelt ütötte át. Ez utóbbi momentum egyébként egyetlen más ismert illusztráción sem szerepel. Érdekes, hogy csak a német illusztráción látszik majd a sofőr oldali pótkerék: innen ez hiányzik. Viszont a leadott lövések sorrendjének megfelel az a tény, ahogy Chotek Zsófia már az ülésbe roskad. Az újságolvasó eközben a második lövés pillanatát szemléli: a főherceg mereven néz gyilkosára.
Ezzel szemben a Neue Freie Presse képtudósításán már azt láthatjuk, hogy a főherceg a felesége felé hajolt, amikor a lövés érte, ami egy önfeláldozó, védő mozdulatnak felel meg. Több bécsi és a Monarchia egyéb nagyvárosi napilapjában is számos utalás található e gáláns magatartásra.

További értelmezések a sajtóban

A német illusztrátor, Felix Schwormstadt litográfiája, amely későbbi olajfestmény alapjául szolgált, két nappal később, az Illustrierte Zeitung Leipzig-ben jelent meg.
A kép a populáris kultúra kódjaival operálva dramatikus dinamikát ad a résztvevők hullámzó testnyelvének. Az egyszerre rettegő és önfeláldozó hercegnő (aki a valóságban ekkor már halott volt), pajzsként veti magát férje elé, magyarán az illusztrátor az első lövést a trónörökösnek szánja. A háttérben felsejlő minaret, finom allúzió is lehet a Berlin-Bagdad tengelyre. Itt a tányérsapkák és csákók komponált menüettjében a valóságban viselt főhercegi tollas kalpagnak sincs helye, a történeti hűség ismét áldozatul esik a hatásos látvány előállítása parancsának. A később festménnyé transzformálódott fametszet a műszaki részletek (autó: a pótkerék!) iránti németes akkurátusságot egyesíti az esemény drámaiságát kifejező kompozíciónak.
Mit láthatunk a francia Petit Journal színes rajzán? Az illusztrátor tartja magát a már bevált hierarchiához: nyilván a trónörökös volt az elsődleges célpont. Gavrilo Princip ezen a képen az autó bal oldala felől közeledik, de az áldozatok ülésrendje valós. Az opera fináléhoz illő beállításban az ünneplő polgárokkal tömött erkélyes utcakép, az előtérbe bemozduló fezes alak és a háttér minaretjei inkább Oránt vagy Algírt idézik, mintsem Szarajevót. Ami a trónörököspár autóját, az osztrák udvari hintógyár építette karosszériájú, 1910-es Gräf & Stift Double Phaeton nehéz túrakocsit illeti – azt a franciák szintén a saját képükre formálták, és az így leginkább egy Renault Landaulette típusú autóra hasonlít.

Az olasz La Domenica della Corriere rajzán a hercegnő operai mozdulattal veti magát a pisztoly és férje közé. Az illusztráción – ahol az ülésrend szintén téves – a háttérbeli lovasroham hivatott a drámai erő növelésére. A fezes alak szimbolikus ereje itt sem marad kihasználatlanul. Az újságrajzon a tettes és az autó viszonya pontos, de az első lövés itt is a trónörökösnek jár.
Az amerikai sajtó is már másnap részletekkel szolgált a merényletről. JB Hazelton rajzán megjelenik valamennyi, a többi alkotásról is ismerős hely és hangulatfestő elem: az előtérben a fezt viselő helybéli, a vörös kabátos dzsidások oszlopa élén ügető lovastól, a háttérben a turbános, jellegzetes keleti, bazári helyszínt színesítő alakokig. Az obligát fezes fej innen sem hiányzik. Az elkövető az újságosfiú/sofőrsapkája alapján azonban lehetne akár egy amerikai anarchista is. Az ülésrend, amely egyébként valósághű, alkalmat ad a szöveges részek illusztrációjára: Ferenc Ferdinánd testével védi, fedezi Chotek Zsófiát.
I.B Hazelton újságillusztrációja alapján készített olajkép
Összességében elmondható, hogy az írott és a vizuális interpretációk az áldozatok hősies, fenséges magatartását sugallják. Mindezek azonban nem szolgálnak elégséges bizonyítékot az események valósághű ábrázolására. A bonclelet birtokában azonban megkísérelhető az események pontosabb rekonstrukciója.

A még aznap éjjel elvégzett boncolás a főherceg nyaka jobb oldalát ért lőtt sebből való elvérzésben állapította meg a halál okát. A lövedék szétszakította a nyaki gyűjtőeret, épen hagyta a nyaki verőeret, megsértette a légcső falát jobb oldalon, és a nyakcsigolyában állt meg. A főhercegnő azonnali halálát a nagy hasi erek kiterjedt roncsolásából való elvérzés okozta.
A 9mm-es fémköpenyes lövedéket épen távolították el a medencéből, ami azért érdekes, mert a magas csőtorkolati energiától hajtva az autó karosszériáján is deformitás nélkül haladt át. A bécsi hadtörténeti múzeumban ma is látható főhercegi kabáton a vérfoltból sejthetően a sérülés a bal oldalon lett volna. Ezt gondolhatták a helyszínen lévő orvosok is, mert mint látható, a segítség reményének hevében a kabát mellének bal oldalát vágták fel.
Ez a feltételezés és helyzet felelt is volna meg az újság illusztrációk, különösen Hazelton ábrázolta védelmező mozdulatnak. A bal hátsó ülésben ülő, jobbra előre elmozduló, magát a felesége elé vető férfi felsőteste és nyaka bal oldala kerülne ekkor a pisztolycső elé. A fekete fehér fotón azonban jól látszik, hogy a vérfolt lecsorgás révén jutott át bal oldalra jobb felől, ami megfelel a boncleletnek is. Mi több, a gallér alatt közvetlenül, jobb oldalon látszik a kicsiny bemeneti nyílás is. 

Rekonstrukció

Az ismert sérülések egyértelműen meghatározzák az áldozatok testhelyzetét. A főhercegnőt ülő helyzetben éri a lövés, a masszív vérzés és a hashártyareflex együtt okoznak azonnali halált. Következésképpen a valóságot az osztrák lap mutatta be legjobban olvasóinak. A főherceg nyakát jobb oldalon érő lövedék kizárja, hogy jobbra, a felesége felé, elé forduló helyzetben érte volna a lövedék. Ennél pontosabb helyzetleíráshoz csak az anatómiai közelítéssel juthatunk. Kulcskérdés, hogy milyen testhelyzetben lehet olyan lőcsatornát rekonstruálni, mely a nyaki ütőeret épen hagyja, a vénát roncsolja és a nyakcsigolyában végződik.
A hangszálat beidegző visszahágó ideg sem sérülhetett meg, mert a főherceg még szólt néhány érthető szót. A boncleírásból ismert bemeneti nyílás ismeretében ultrahang segítségével rekonstruáltuk azt a testhelyzetet, amelyben a három említett anatómiai képlet a boncleletben szereplő viszonyba hozható. Ez pedig az volt, ha a vizsgált személy nyaka balra, felfelé mozdul el.
Ha ehhez hozzávesszük az egyenruhán, épp a fémgallér pereme alatt lévő bemeneti nyílást, akkor egy kissé felemelkedő, a fejet hátrabillentő mozgás képét kapjuk. Az ülésből hátra és kifelé emelkedő, a fegyvertől menekülő test pozíciója ez.
Rekonstrukciónk szerint Gavrilo Princip körülbelül két méterre állt az éppen megálló autó mellett, a sofőrrel egy magasságban, amikor az első lövést leadta. A maroklőfegyverhez alig szokott, gyengén képzett, vékony testalkatú fiú a pillanat feszültségében (egyik vallomása szerint nem is nézett a célra) felemeli a pisztolyt és a hozzá legközelebbi alakra süti el, aki a hercegnő. A maroklőfegyverrel való képzés során ismert, nehezen korrigálható hiba, hogy a lövő kéz akaratlanul is belenyom a fegyverbe, lefelé húzva a lövést.
Az izgalom okozta sietség és a lőfegyver-kéz interakció erőinek eredője – e két tényező vélhetően együtt volt felelős a következményért –, hogy a lövés „korai”, a nyitott autó oldallemezén áthatolva a hercegnő alhasába fúródik. Gavrilo Princip a fegyver visszarúgásából és a hangból észleli az elsütés „korai” voltát. A félautomata pisztoly újratöltése alatt korrigál, azaz feljebb és az igazi célra, a tollbokrétás tábornoki kalpagot viselő főhercegre tüzel. Az első lövés véletlen találat, a második, a sikeresen végrehajtott korrekció után sikeres találat. Az első lövés egy biztosan halálos, a második még a mai feltételek mellett is csak pár percig hagyott volna, és akkor is csak mérsékelt esélyt a túlélésre.
A nyaki ütőér nem sérült, a légcsőmetszés pedig ekkor már ismert, bevett beavatkozás volt, a korban pusztító torokgyík (diftéria) okán. A nyaki véna ellátható lenne, legalábbis elvben. Mint tudjuk, nem így történt, mert a seben kívül semmi egyéb nem volt adott.
A ránk hagyományozott vizuális emlékezetet történethamisítói szerepében látjuk. A feltárt, igazolt valóságnak az összképre, a következményekre nincs