Holnap temetik. 77 évet és 61 napot élt. Sokat gondolkoztam a sorsán, el szerettem volna olvasni az életrajzát. Lett volna hozzáfűznivalóm” – írta Joseph Carl Rosenbaum, az Esterházy család intézője Kismartonban. Megbecsült embernek számított, minden bizonnyal a zeneszerző is jól ismerte, ő volt az egyike a koporsóvivőknek és azoknak, akik a „legértékesebb” relikviára ácsingóztak: a halott fejére.

Azt mondják, Haydn halálához nagyban hozzájárult a francia hadsereg, amely éppen Bécs ostromával volt elfoglalva. 1809. május 10-én a komponista éppen föl akart volna kelni az ágyából, amikor heves ágyúzás kezdődött, és az egyik ágyúgolyó pedig éppen a kertjében landolt. „Gyerekek, ne féljetek, ahol a jó [Haydn] papa, ott baj nem történhet” – mondta. Zaklatott volt, és idegileg kimerült. Amikor az egyik francia tiszt meglátogatta (a franciák is elismerték nagyságát), és A teremtés című oratóriumból énekelt neki egy áriát, elsírta magát, mondván, hogy soha ilyen szépet nem hallott.

Pedig nyilván volt része ennél jobb előadásban is hosszú élete során. Naponta háromszor elzongorázta a „Kaiser Liedet”, azaz a „Gott erhalte” himnuszt, könnyű járású fortepianóján is játszott néha. Utoljára május 26-án csendült föl ez a jól ismert dallam, rá egy napra Haydn már nem tudott kikelni az ágyból. Néhány nappal később az orvosok konzíliumot tartottak, de segíteni már nem tudtak. A kor leghíresebb zeneszerzője (neve akkor még Mozarténál is jobban csengett) 1809. május 31-én 0 óra 40 perckor végleg elaludt. Másnap a Hundsturmer Linie-vel szembeni temetőben helyezték végső nyugalomra. Legalábbis úgy tervezték, hogy nyugalma ettől fogva örök marad. A halott tekintete

Azonban a már említett Rosenbaum, míg segített vinni a koporsót, a zenetörténet egyik legbizarrabb tervén gondolkozott: el akarta lopni Haydn koponyáját. Pontosabban lopatni, amihez meg kellett nyernie a sírásót, Jakob Demuthot. Akkurátus ember volt, nemcsak gondosan megtervezte a lépéseket, hanem feljegyzéseket is készített.