Palvin Barbara napjaink egyik legkeresettebb modellje, így nem meglepő, hogy a világsajtó kiemelten foglalkozott magyarországi esküvőjével. Az már inkább, hogy a modell ruhakölteményeit bemutató vaskos Vogue-cikkben a „menyecskeruha” kifejezés is szerepelt, méghozzá magyarul, mivel nincs angol megfelelője. A hungarikumnak tekinthető menyecskeruha tehát elindult világot látni. Honnan ered a tradíció, hogy piros az új asszony ruhája?
Az emberi élet három nagy fordulópontjához – születés, házasságkötés, halálozás – számos paraszti szokás kötődik, amelyek megkopva vagy jelentősen átalakulva, de ma is elevenen élnek. A régi magyar esküvői tradíciók közül sokat gyakorlunk a mai napig, a népszokások a modern lagzik origói maradtak, egyben közösségi kapcsolódási pontok, amelyek az összetartozás érzését erősítik.

A világostól a piros-fehérig
 
Úgy tűnik, hogy ezt a számos hazai és nemzetközi sikert elérő modell, Palvin Barbara sem gondolta másképp, hiszen ragaszkodott hozzá, hogy amerikai színész kedvesével, Dylan Sprouse-zal Magyarországon, szülei ceglédberceli birtokán mondják ki a boldogító igent. A kaliforniai Long Beachről származó násznép így egy tradicionális magyar lagziba csöppenhetett július 15-én, a világsajtót pedig pillanatok alatt bejárta a Merő Péter által tervezett piros menyecskeruha. A viselet hagyományáról a 29 éves modell a Vogue magazinnak adott interjújában mesélt, hozzátéve, nem volt kérdés számára, hogy egy piros, pörgős szoknyás kreációra esik majd a választása.
Pedig a menyecskeruha nem mindig volt piros, ahogyan a menyasszonyi ruha sem volt mindig fehér. Utóbbi például a századfordulón még jellemzően színes, esetleg fekete volt, a fehér menyasszonyi ruha csak az 1920-as években jött divatba. Mezőkövesden 1910-ben fekete ruhában esküdtek, a felvidéki Martoson rendszerint fekete selyemből készült a menyasszonyi ruha, a széki menyasszonyok szoknyája pedig a mai napig fekete bársony szegésű.
Sokáig külön esküvői ruhát sem varrattak: a házasulandó lány a legszebb, legmívesebb (a díszítésből a család anyagi helyzetére is lehetett következtetni) ruhájában ment férjhez, amelynek színeit a helyi viselet hagyományai határozták meg. A hagyományokat kevésbé tartó helyeken viszont erre az alkalomra is ruhát varrtak. Ajakon például a lányok a hónap első vasárnapján fehér selyemruhát viseltek, később ez az öltözet koszorúval kiegészítve a menyasszonyi viseletet is jelentette.
 
Leányból asszony
 
A lakodalom éjszakáján, az éjfél után megrendezett szertartásos táncot nevezik menyasszony- vagy menyecsketáncnak, ez utóbbi kifejezés utal arra, hogy a menyasszony már asszonyruhában, felkontyolva, menyecskeként táncolt. Az idősebb nők ugyanis a menyasszony hajának kontyba fogásával avatták jelképesen asszonnyá a lányt, és egyben befogadták közösségükbe. A lányságot szimbolizáló koszorútól megfosztották, helyette az asszonyi állapot szimbólumaival, konttyal és kendővel látták el. Ami a menyecskeruha színét illeti, volt, ahol a menyasszonyi viselet feketéjét ellensúlyozva világos színű ruhát vettek fel, később a piros-fehér színű viselet terjedt el, azaz a piros vagy bordó ruhát egy fehér kötény ölelte körül. Az anyagok tekintetében is sokféleség mutatkozott és mutatkozik ma is: Sárkeresztesen grenadin- vagy pikéselyem ruhába, Csókakőn viszont kartonszoknyába öltöztek az új asszonyok, ma pedig szinte bármilyen anyagból készülhetnek menyecskeruhák.  

A házasságkötés egyben avatás volt, melynek során a legényből férfi, a lányból asszony lett. Az avatási eljárás első szakaszát elhálásnak nevezték, a menyecskeruha piros színe is erre utal. A nászéjszaka jogi jelentőséggel is bírt, ez képezte ugyanis a házasság létrejöttének, érvényességének alapját. Az elhálás időpontja tájegységenként változott: valahol a menyasszonytáncot követően, máshol azt megelőzően került rá sor. A tánc forgatókönyve is különbözött a későbbi népi gyakorlattól: a XVI. századi Erdélyben például a menyasszony nem az egész násznéppel, hanem csak a násznaggyal, a vőféllyel és a nyoszolyóasszonyokkal táncolt. Ekkor még a fizetés vagy ajándékozás sem volt jellemző, múlt század végi, Fejér megyei lakodalmakról való feljegyzésekből viszont az derül ki, hogy ott már tányérokat helyeztek ki, hogy a násznép pénzt dobhasson bele az arának. A menyasszonytáncot az egyik násznagy kezdte, majd mindenki tett egy fordulót a menyasszonnyal.
Egyes tájakon gyertyás táncot jártak, máshol inkább a párnás tánc volt a jellemző. Előbbi egy lassú dallam- és táncmenettel bíró szertartás volt, melyben az égő gyertyák hordozása az igaz szerelem maradandóságát szimbolizálta. A párnás táncnál az egyik vendég a feje fölé egy párnát tartott, majd ledobta a szerelme elé, és térdre ereszkedve azon csókolta meg.
 
A népviselet mint inspiráció
 
A menyecsketáncot ma ugyanúgy a vőfély (vagy modern hangulatú esküvők esetén ceremóniamester) nyitja, és tánc közben „Eladó az új asszony!” vagy „Eladó a menyecske!” kiáltással invitálja a vendégeket. Ma is sokan tartják, hogy a táncoltatás után aprópénzt dobálnak a menyecskének, össze kell söpörnie, majd egy vödörbe gyűjtenie, amit az ifjú férj tart, ezzel szimbolizálva szerepeiket a házasságban. A modern, legtöbbször városi menyasszonytánc esetén a ceremóniamester jár körbe kezében a vödörrel vagy dobozzal, amelybe a násznép pénzt dob. Valahol bolond menyasszonytáncot is tartanak, ekkor a násznép egy férfi tagja terítőből menyasszonyi ruhát teker magára, így táncoltatja meg a násznépet.