Magyar Krónika
Március 15 Montreálban
Magyar Krónika 2024. 04. 04. esemény  Érsek Zita
ESEMÉNYEK Tovább
MIKOR LESZ VÉGE A HÁBORÚNAK?Kilenc órakor keltem föl. Elmentem a kávéházba reggelizni. - Mikor lesz már vége ennek a háborúnak? - kérdezte tőlem a pincér. - Bizony, sejtelmem sincs róla - feleltem. Reggeli után a borbélyhoz mentem. - Lesz-e valaha vége ennek a borzasztó háborúnak? - kérdezte a mester.
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
Március 15-ére közös ünnepléssel emlékeztek Montreálban
Együtt ünnepelt a Református, Katolikus gyülekezet, a Montreáli cserkész csapatok, a Csillagösvény egyesület és a Magyar iskola, házigazda a Montreáli Első Magyar Református egyház volt.

Március 17-én az istentisztelet után ebédre került sor, majd a cserkészek bevonulásával megkezdödőtt az ünneplés.

Elhangzott a Szózat majd Molnár Áron református lelkész nyitóbeszéde következett.

Pritz Helha Katalin Montreáli Magyar főkonzul asszony ünnepi beszédében köszöntötte az ünneplőket, Fülőp Villő Közösségi diplomata pedig felolvasta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke ünnepi levelét.

Molnár Áron előadásában Kormorán” A költő visszatér” cimű dal hangzott el.

Az ünnep folyamám szavaltak: Fontányi Viktor, Sebestyén Alajos valamint a Csillagösvény Egyesületet Érsek Zita és Érsek Noémi képviselte szavalatával.

A Montreáli cserkészcsapatok és a Montreáli Magyar iskola is gazdag müsorral szerepeltek.

Orbán Mihály Romai Katolikus plébános zérobeszédét követően egy kisfilm vetitésére került sor “ Az 1848-as forradalom és szabadságharc arcai a magyar filmben” cimmel.

A közös ünneplést a himnuszok eléneklése zárta.