A rómaiak Karthágó helyét sóval hintették be

A közhellyé váló legenda szerint a harmadik pun–római háború végén, Kr. e. 146-ban ifjabb Scipio elfoglalta az észak-afrikai Karthágó városát, falait lerombolta, földjét felszántotta, s barázdáit sóval hintette be. A tévhit még az 1930-ban kiadott Cambridge Ancient Historyban is megkérdőjelezhetetlen tényként szerepelt.

Azonban a felvetés teljesen alaptalan, egyetlen ókori forrás sem erősíti meg. Legrészletesebben az ostrom szemtanúja, Polübiosz feljegyzéseire támaszkodó Appianosz II. századi művében olvashatunk a hódítók pusztításáról, ám ott csak arról szól a fáma, hogy átkot mondtak az ellenséges városra, és megtiltották, hogy bárki ott lakjék.

A Bibliában azonban találunk rá példát: Szichem városa fellázadt az Izraelen uralkodó Abimelek ellen, aki elfoglalta a lázadó települést, „a benne lévő népet fölkoncolta, a várost pedig lerombolta, és bevetette sóval” (Bírák könyve 9,45).

Valószínű, hogy csak egy fantáziadús középkori krónikás vette át a bibliai legendát, az Úr büntetésének tartva a sóval való bevetést, amelyet a keresztény szempontból bűnös Karthágó (főként a Baál-kultusz miatt) minden tekintetben megérdemelt. A történet pedig szájról szájra terjedt, és széles körben ismert közhellyé vált. Ugyanakkor megfontolandó kérdés: elképzelhető, hogy a római seregnél lehetett akkora, hihetetlen mennyiségű só, amely egy egész város beszórására elegendő lett volna?