Gray ugyanis arra mutatott rá, hogy a régi liberalizmus helyén valami egészen más lelent meg, amit ő hiper-liberalizmusnak nevez, de ami egy kicsit sem liberális, mivel semmiféle más nézetet nem tűr meg. Pusztán az, hogy ez megjelenhetett, felkelti a reményt, hogy ott a (nem is oly) messzi Nyugaton végül észhez térnek az emberek. Az ő liberális demokráciájukról végül kiderül, hogy sem nem liberális, sem nem demokrácia. Mert nem demokrácia az, ahol nincs sajtószabadság, márpedig nincs, mert sok dolog nem írható meg, ha nem felel meg a politikai korrektség egyébként íratlan, tehát önkényesen értelmezhető szabályainak.

Elkezdtem érdeklődni a szerző iránt. Ő az, aki évtizedekkel ezelőtt azt állította, hogy a férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról származnak. Mielőtt ennek képtelenségét emlegetnéd, sietek jelezni, hogy nem képtelenségről, hanem éppen képes beszédről, egyben roppant fontos üzenetről van szó. Arról, amit ugyancsak mindenki tud, de amit manapság szinte életveszélyes kimondani: férfi és nő lehet egyenjogú, de nem egyforma. Mivel a gender ideológia behúzódott az intoleráns liberalizmus védőbástyái mögé, egy ilyen állítás kiközösítéssel jár. John Grayt talán csak azért nem kövezték meg, mert a férfiak és nők különbözőségéről és az ebből fakadó gyakorlati következményekről még évtizedekkel ezelőtt írt. Akkor még nem dühöngött a sem a PC, sem a gender.

Gray egyik könyvéből, a Mars és Vénusz mindennapi harcai című kötetből idézek:A párkapcsolatokban talán az okozza a legtöbb problémát, hogy a másikat ugyanolyannak feltételezzük, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Tévesen azt képzeljük, hogy ha a partnerünk szeret bennünket, hozzánk hasonlóan fog gondolkodni, érezni és viselkedni. Ha valamilyen problémájuk van, azt hisszük, azt legkönnyebben az általunk alkalmazott módszerrel lehetne megoldani. Ez azonban csak nagyon ritkán válik be. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megértsük és tudomásul vegyük, a férfiak és a nők másképp gondolkodnak, éreznek és másképpen viselkednek. Ezáltal sok csalódástól kímélhetjük meg magunkat. Bátorításul idézem ez azoknak, akik nem képesek elbizonytalanodni abban, hogy vajon férfiak vagy nők, akik nem gondolják, hogy ez olyan kérdés, amit felnőttként kell eldönteni, sőt, akik úgy vélik, hogy nem bűn, ha leányuk rózsaszín, fiúk meg kék színű csecsemőruhát visel. Ezek az emberek ma különleges őslényeknek érezhetik magukat a fősodrú sajtó hatása alatt. Gray alapján (is) üzenem: a hiba nem az ő készülékükben van. Ajánlom még a Pomádé király új ruhája történet felidézését. Gray az a „gyerek”, aki elkiáltja: a király meztelen.

Sajnos a valóságban még nem tört ki a kacagás. „Pomádé király” még bőszen írtja ki az indogermán nyelvekből a hím és nő nem eltéréseit, építteti az uniszex mosdókat. Egyedül s sport tartja magát, ott még a férfiak és a nők külön indulnak. Nemzeti érdekünk, hogy ez így is maradjon. Úszásban például jelenleg hat magyar világcsúcsot tartanak számon, mind a hatot Hosszú Katinka tartja, de ha a férfiakkal együtt kellene indulnia, hosszú másodpercekkel maradna le talán még a dobogóról is. Az egyenjogúságot az egyformasággal összekeverőket valamiképp vissza kellene küldeni az iskolába.