Köszönöm, hogy megtiszelt bizalmával s hozzám fordult nehány hittel összefüggő kérdésével.

Megértem kiábrándulását az egyházakból. Sajnos ami az ember kezébe kerül az majdnem mindig elromlik – így olykor az egyház is. Ezért van szükség időnként megújulásra – s nekünk is egyen-egyenként.

Én magam az ateizmust súroltam ifjú koromban, jóllehet papi családból származom. Azonban megtaláltam a formálisan, külsőségekben megnyilvánuló, igazában semitmondó vallás mögött annak egzisztenciális voltát – ami az igazi lényege. Így hát nem vagyok magamrahagyatva egy ellenséges világban, mert Isten velem van s segítsége nekem már nélkülözhetetlen s erre számithatok is.

Rá kellett jönnöm, hogy az emberi értelem nem tudja Istent felfogni, mert ő nincs jelen e világ-ban mint egy tárgy, amiről érzékszerveink útján tapasztalatunk lehetne. Tegyük hozzá a régirkbölcsesdégé: "Finitum non capax infinitum" (A véges nem  képes a végtelent befogadni). : Ezért nem tükrözheti Istent elménk. S ebben van lehetősége az istentagadásnak. Viszont Isten jelen van mint lélek – azaz gondolat. Valahogy úgy, ahogy minket áthat gondolatunk, ami igazán emberré tesz, de nem tudjuk hol van ez bennünk. Isten is mint teremtő, fenntartó, gondviselő és megváltó gondolat beülről hatja át a világot: teremt, ad növekedést, áldást és próbákat s bíztat egy soha el nem múló élettel.

Az anyag s az élet nem teremtheti önmagát. A számtanban zéró, a semmi, soha nem lehet legalább no.1 hiába sokszorozzuk, fejlesztük, nagyitjuk – mindig zéró marad. Ahoz, hogy legalább no. 1 legyen belőle ahoz valamiféle teremtő aktusnak kell közrejátszania.

Hogyan lehet az, hogy ha egy vak, élettelen természet hozott létre bennünket a fejlődés útján, akkor mért nem értjük önmagunk titkait? Feltételezhető-e, hogy az öntudatlan természet intelligensebb lenne  az embernél, aki az élet csúcsa?

Megfontolandó az is, hogy nem lehetne fogalmunk a végtelenről és az örökkévalóságról, ha nem lenne bennünk szikrája ennek, amihez viszonyitva mérhetjük le a végest és időlegest. Ugye a Teremtés narratívája szerint csak az ember kapta Istentől az emberré tevő isteni lehelletet – azaz egy szikrát belőle – s ez minősit minket. Mármost ami Istenből van az örökkévaló s az nem pusztulhat el, ha igen akkor nem Istenből van. Sajnos a mai ember erről az Istetől kapott szikrától – lélektől teljesen megfeletkezett s lett belőle szubhumán, eltorzult és boldogtalan lény. Ezért rontja meg az ember önmagát és világát, s ezért nem találja meg önmagát és helyét a világban. Ez az ember igazi tragédiája!

Az ember életének három nagy szellemtörténeti szakasza van: 1.A tradicionális, amikor átvesszük az uralkodó gondolati, társadalmilag kialakult,  kész magatartási formákat, vagy a vallást is.  2. Az intellektuális. Amikor felnőve mindent megakarunk érteni. Ilyenkor a világ logikusnak, legyőzhetőnek, meghódithatónak és élehetőnek tünik. 3. A misztikus szakasz, amikor  ráébredünk arra, hogy sokmindent nem tudunk megérteni mert értelmünknek és megismerésünknek is van határa, korlátja.  Ekkor köszönt be az igazi, valódi, mély, egzisztenciális vallásosság – Istenkeresés, Istentalálás és Istennel járás.

Sajnos az emberek többsége megakad az első vagy a második foknál és csak kevesen érkeznek meg a harmadik szintre. Sajnálnám, ha Ön megakadna a második szintnél  hiszen többet érdemelne.

Kérje a hit ajándékát Istentől.
Üdvözlettel:
Dr Pungur József