Magyar Krónika
Nem érte, hanem hozzá
Magyar Krónika 2019. 03. 13. gondolatok Surján László
ESEMÉNYEK Tovább
TERMÉSZETRAJZBÓL: KITŰNŐEgy írással foglalkozó emberre nem csekély szégyen, ha azt kell bevallania, hogy soha nem szokott álmodni. Hát ez az én esetem. Éppen ezért valósággal megdöbbentem, midőn tegnap éjjel megboldogult természetrajz tanárom kopasz feje tűnt fel előttem.
GASZTRONÓMIASzoky konyhája
Esterházy János boldoggá avatásáért könyörgő szentmise alkalmával a gondolataink Ferenc pápának egy buzdításából indulhatnak ki.
Ő még pápaságának az elején egyszer azt javasolta, hogy tanuljuk meg a nyolc boldogságot, s minden nap mondjuk el, akár reggel, a napunk célkitűzéseit hozzá igazítva, akár este, lelkiismeretvizsgálatként.

Kik is a boldogok a Hegyi Beszéd szellemében? Szegények, szelídek, szomorkodók, igazságra szomjazók, irgalmasok, békességesek, tisztaszívűek, üldözöttek. Ha az utóbbi boldogságmondást szó szerint idézem: Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyeknek országa, azonnal kiviláglik, hogy Esterházy János már boldog, az Evangélium erejénél fogva.

Persze ez a boldogság fogalom nem azonos az oltárra emelésnek azzal a fokozatával, amit boldoggá avatásnak nevezünk, s amiért könyörögni itt ma összejöttünk. Ezzel kapcsolatban kérdezzük meg: Miért szeretnénk ezt a boldoggá avatást? Sokan, velem együtt, egyfajta igazságtételre vágynak. Hiszen mérhetetlen igazságtalanság történt Esterházy Jánossal! Azzal, hogy az Egyház elismeri, hogy ő az erényeket hősies fokon gyakorolta, mintegy rehabilitációt adna, amit persze az államnak kellene megtennie. Mi, a vele együtt - ha nem is egyenlő mértékben, - meggyalázottak, a boldoggá avatással egyfajta elégtételt kapnánk.

De nem az Egyház dolga a földi igazságszolgáltatás, sem az általunk várt elégtétel. A boldoggá avatás Esterházyt például állítja elénk. Ő az állhatatosság és a feladatvállalás példája. Az elköteleződésé. Élete folyamán háromszor is módja lett volna megszabadulni a rá váró szenvedésektől. Ám ő tudatosan vállalta a sorsközösséget a népével, s méltán elmondható róla is, hogy terheinket hordozta (Iz.53,4). Ez a minden áldozatot vállaló elköteleződés hiányzik a mai világból. A nemzetek közötti megbékélést hirdette, még a börtönben is ezért ajánlotta fel a szenvedéseit. Esterházy boldoggá avatására azért van szükségünk, hogy élete példáját egyre többen kövessék és ezáltal megújítsák ezt a mi keserves világunkat.

Nagyon jó, hogy minden hónap első szerdáján Alsódobokon, Esterházy János földi maradványai felett szentmisében könyöröghetünk az ő boldoggá avatásáért. Bármilyen sokan vesznek is részt hónapról hónapra ezen a szentmisén, ez kevés. Voltaképp nem érte, nem a boldoggá avatásért kell könyörögjünk, hanem hozzá kell fohászkodnunk. Úgy vinni kisebb-nagyobb bajainkat, magunk és szeretteink, ismerőseink betegségét vagy egyéb problémáinkat az Úristen elé, hogy ne a mi bűnös életünkre tekintsen, hanem Isten szolgájának, Esterházy Jánosnak azt érdemeire, s erre való tekintettel teljesítse kéréseinket. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az ő közbenjárását kérjük, de persze tudjuk, hogy az imádság mindig Istenhez szól. Ennek tudatában viszont nyugodtan mondhatjuk, hogy nem érte, hanem hozzá szól a fohász. Boldoggá avatást akarunk? Rajta. De el ne feledjük, hogy ima meghallgatáshoz először ima kell. Nem mulasszuk el tehát naponta a fohászt. Adjunk alkalmat a Szentléleknek, hogy megmutassa: Esterházy János különösen is kedves számára.
Isten szolgája, Esterházy János, könyörögj érettünk!
MAGYAR FŐKONZULÁTUS
Főkonzul Pritz Helga Katalin
Konzul Kovács-Szabó Timea
Konzul és magyar közösségi ügyek (MKD): Fülöp Villő
Cím:
 1155 Metcalfe St., Suite 1504
(Sun Life Building)
Montreal, QC H3B 2V6
Telefon: 438-380-3107
E-mail: 
consulate.mtr@mfa.gov.hu
Ügyfélfogadás 
Kedd: 9.00-12.00
Csütörtök: 13.00-16.00
Honlap cím: montreal.mfa.gov.hu

HIVTALOS FORDÍTÓ
Érsek András
Ordre des traducteurs, terminologues et interpretes agréés du Québec , magyar, angol, francia, román
Tel: (514) 781-9768
Fax: (514) 626-0869
Email: itt
Családi Temetkezési Vállalkozó
693. Jean Talon O.
(Park Extention)
Montreal,  H3N 1N1
Tel: (514) 271-1212